Több volt egyszerű találkozónál? (0.)

Sokan, sokfelé, sokfélét írtak a Székelyudvarhelyen megtartott háromnapos Erdélyi Táncháztalálkozóról. Magunk is részt vettük bizonyos eseményeken, s igyekeztünk követni azokat a programokat, amelyekre időhiány miatt képtelenek voltunk eljutni. Jó dolog volt, nyilvánvaló, hogy igen hasznos és értékes rendezvénysorozatnak lehettünk részesei, amelyek során meggyőződhettünk arról, hogy a mozgalom fennmaradt, s ma is társadalomformáló szerepe van, hiszen nemcsak a zenéről, nemcsak a táncról szól mindez, hanem egy életformáról, értékrendről, amelyet tudatosan felvállaltunk a létezett szocializmus idején, amikor nyomás alatt éltünk, s amelyet ma is átélünk, viszünk, éljünk a fogyasztói társadalom különböző bugyraiban, legyünk itthon vagy a nagyvilág bármelyik sarkában. Mert másképp nem is lehet.

A táncház menedék, s nemcsak a népiség, nemcsak a népi kultúra mentsvára, hanem a nyelvé, a falué, azé az életérzésé, amelyet ma más formában talán meg sem tudnánk élni.

elekes6
Szék, 1979

Jó volt, hogy a Hagyományok Háza a frissen kialakított hálózat segítségével megszervezte a találkozót, öröm volt érezni, hogy az itteni városvezetés is mellé állt, örvendetes volt együtt látni a ma még élő alapítókat, az “öregeket”, akik annak idején vásárra vitték a bőrüket.

elekes5
Székelyudvarhely – “venyigés” táncosok széki viseletben (1980 körül)

Annak idején bizonyos hatóságok és szervek szemében főbenjáró vétek volt önmagában az a tény is, hogy egy Budapestről indított kezdeményezést hoztak be Erdélybe. Magyarországon – bár jóval erősebb volt az urbanizáció népi gyökereket pusztító hatása – hamar divatba jött a táncház, s azonnal kiderült, hogy a felhasznált motívumkincs, a zene, a mozdulatok jelentős része Kalotaszegről, Székről, a Nádas-mentéről, a Mezőségről, a Székelyföldről, a Gyimesekből és a Csángóföldről származik, úgyhogy itt, a forrásvidékeken a maga természetességében gyökeredzett meg a táncház, hiszen térben, időben, mentalitásban sokkal közelebb voltunk még a nép kultúrájához, majdhogynem benne éltünk.

elekes3
Virágvölgyi Márta gyűjtés közben Székelyszenterzsébeten (1983)

A pesti zenészek többnyire a Kodály és Bartók által felgyűjtött népzenét hasznosították, illetve a maguk is tartották a kapcsolatot a még élő adatközlőkkel. Az erőszakszervezetek jól látták, hogy a táncház által virtuálisan egyesíthető a nemzet, és igyekeztek ellehetetleníteni a normális működést.

elekes4
Abásfalvi cigányok (1984)

Kezdetben a helyi (állami) rádió és televízió propagálta, a kulturális élet vezetői és a városi, megyei szervek is támogatták, hogy aztán pár év múltán rákényszerítsék őket a táncháztól való elzárkózásra. A totalitárius rendszer végéig hátra levő utolsó öt esztendőt gyakorlatilag törvényen kívül töltötte a táncházmozgalom. Az egyetemi városokban bérelt lakásokban, olyanforma szinten táncoltak a fiatalok, mint a székiek Kányádi Sándor híres Fekete-piros című versében, csendben, vagy csak halk zene mellett, érzésből és az emlékek mentén…

elekes1
Elekes Gyula képzőművész, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, Sebestyén Márta, Halmos Béla+ és ifj. Csoóri Sándor társaságában (1979)

Talán most tágabb teret kellett volna biztosítani a múltnak, a múlt feldolgozásának. Öröm, hogy megvan a folytonosság, sőt jól érzékelhető a fejlődés is, hiszen már az alapítók gyermekei és unokái viszik tovább, csak nagyobb tisztelet kellett volna, több hátra való nézés, mert mindehhez komoly munka és kitartás kellett, ha tetszik: kockázat gyümölcse a fennmaradt táncházmozgalom Erdélyben.

elekes2
… Sebestyén Márta és Elekes Gyula a soproni Városi Könyvtárban rögtönzött táncház alkalmával (1979)

Nyilvánvaló, hogy több volt ez az esemény egyszerű találkozónál. Úgy is el lehet képzelni, hogy határkövet állítottunk, amelyre felállhattunk, vissza- és előrenézhettünk.

DSC01593
Az abásfalvi cigányzenekar – egy része – a mostani székelyudvarhelyi találkozón – a szerző felvétele

A következőkben az az elképzelésünk, hogy felidézünk néhány korábbi táncházas-eseményt, amely ma már a művelődéstörténet része, illetve megszólaltatjuk azokat, akiknek jóvoltából nálunk ez a folyamat elkezdődhetett.

Így írt a találkozóról Lázár Emese a Hargita Népe szeptember 25-én megjelent számában.

Több volt egyszerű és egyszeri eseménynél a mostani találkozó, amely idegenforgalmi szempontból is emlékezetes. Berekméri Dalma és ifj. Haáz Sándor videofelvételei jól tükrözik a találkozó méreteit és hangulatát.

 

Az archív fényképek Elekes Gyula gyűjteményéből valók.

A címkép a szerző felvétele, amely az Erdélyi Táncháztalálkozó második napján készült.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s