Ott voltunk a második napon is

Szombaton a két rendezvény – az Erdélyi Táncháztalálkozó és a IX. Gyümölcsfesztivál – ismét sikeresen kiegészíthette egymást, oly módon, hogy a lehető legtermészetesebb módon egymásba olvadtak a programjaik. Mivel ekkor többnyire szakmai és művelődéstörténeti előadások hangzottak el a 40. éves erdélyi táncház-mozgalomról, a “civil” súlypont áttevődött a sétatéri étterem környékére és a mögötte levő sportpályára. Különböző helyi portékákat kínáló standok, előadósátrak sorakoztak körben, a színpadon pedig egymást váltották az együttesek, amelyek különböző tájegységek népzenéjét és néptáncát voltak hivatottak bemutatni a sokaságnak, mert mindvégig ott volt az érdeklődők ezres nagyságrendű tömege. 

Mint többször is az elmúlt hetek hasonló jellegű városi és falusi rendezvényein, itt is felbukkant – ahogyan az a címképen is látszik – Sorbán Enikő, azaz Sorbi homoródalmási népdalénekes, akit gyorsan (de nem-hivatalosan!) az Élő Székelyföld Munkacsoport arcává neveztünk ki, hiszen közvetlenségével, nyitottságával és – természetesen – kiváló hangjával igencsak alkalmas erre a feladatra…

DSC01547

DSC01535

DSC01551

A szervezők jól kitalálták, hogy nem különítették el a két rendezvényt, hiszen így lehetőség volt mindenre.

DSC01562

Mi nem voltunk jelen a péntekről szombatra virradó éjszakán mindvégig, csak hallottunk arról, hogy itt akkor is nagy élet volt.

Ifj. Haáz Sándor azonban arra járt, és dokumentálta a hangulatot.

 

A találkozásokból hamar kialakulhatott bármi: nótázás, baráti beszélgetés és rögtönzött tánc is. Az emberek többnyire éltek a lehetőséggel.

DSC01549

A több mint száz zenész nem bírt magával, s a sátrakban-asztaloknál tömörülő baráti társaságok húzatták a nótákat, és gyakorlatilag számos alkalmi táncház is létrejöhetett ebben a miliőben.

DSC01586

Nem kellett különösebben fáradozni a bandák megfogadásán, nem kellett nagybőgőt, cimbalmot szállítani utánfutókon vagy az autók tetején, minden kéznél volt. Az alkalom szülte a bált, avagy a táncházat.

DSC01595

DSC01582

DSC01542.jpg

DSC01593

Orendi István népzenész, művelődésszervező, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője még korainak tartotta az összegzést – ilyen vonatkozású beszámolóját majd hétfőn közölhetjük – , de megjegyezte, hogy minden a várakozáson felül bevált az elképzelésük. Biztos, hogy lesz hozadéka is a későbbiekben, ez a találkozó alkalmas lesz arra, hogy újabb ötleteket, újabb közösségi programokat szüljön. A zene, a tánc rengeteg embert képes megmozgatni, s jelzi, hogy a tiszta forrásból merített értékeket ma is igénylik.

DSC01575

DSC01568

DSC01588

DSC01597

DSC01555

DSC01553

A mostani találkozó kissé megelőzte korát, hiszen még csak a 40. táncházas évet kezdhettük el hivatalosan, a valódi évforduló 2018-ban lesz, amikorra sok emlékezetes előadást, találkozót és táncházi eseményt lehet még elképzelni Udvarhelyen, de kapcsolódóan bárhol a Kárpát-medencében.

DSC01598

DSC01600

DSC01605

Este hét órától az Udvarhely Néptáncműhely Apám tánca című felújított táncszínházi előadását lehetett megtekinteni a Sportcsarnokban.

apam_tanca

Mi aztán nem vettünk részt további szabad programokon, de sokak szerint kimagaslóan jó volt a hangulat, s tartalmasan tudtak szórakozni az együtt lévők, azokat a népdalokat énekelve, amelyeket apáiktól, nagyapáiktól tanulhattak, akárcsak a táncmozdulatokat.

DSC01534.jpg

Vasárnap ismét közös programok lesznek a sportpályán és a Sétatéren. Többnyire spontán módon, az alkalomhoz illő és illeszkedő választható zenés-táncos-énekes együttlétekkel, vásár és sokadalom úgy, ahogy a nagykönyvben írva vagyon.

Ez a nap immár a búcsúzásé, hiszen a küldöttségek szép sorban elutaznak, és a sátrakat is elbontják. Jövőre ismét ugyanígy. Reméljük. A tervezett részletekről majd a későbbiekben.

A szerző felvételei.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s