Kulturális Örökség Napjai a Szent László Emlékévben

Az Európai Tanács kezdeményezésére a tagországok részvételével 1991 óta minden év szeptemberében megrendezésre kerül az Európai Örökség Napok – Nyitott Kapuk című program. Ma már Európa szinte minden országa kitárja öröksége kapuit a nagyközönség számára. Ennek az akciónak a lényege az Európában élő népek identitástudatának őrzése és a kulturális örökség megismertetése. Múzeumok, emlékhelyek és műemlékek nyílnak meg ilyenkor a közönség számára: az ingyenes programok által olyan intézmények is megnyílnak, amelyekbe más alkalommal nemigen lehet bejutni. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont újra csatlakozik az Európa Tanács által indított Európai Örökség Napok méltó megünnepléséhez.

Az intézmény a tavalyihoz hasonló ismeretterjesztő jellegű buszos tanulmányutat és egy rajzversenyt hirdet a VI-VIII. osztályos udvarhelyszéki, csíkszéki és gyergyószéki tanulók részére, idén a Szent László emlékév szellemében szervezik a programot.

A Forrásközpont az év folyamán több rendhagyó Szent László vonatkozású rendezvénnyel kapcsolódott az emlékév programsorozatához, amelyekkel az a célja, hogy a felnövekvő nemzedék jobban megismerje a környék kulturális örökségét. Ugyanakkor tudatosítani szeretné azt is, hogy László királyunk a keresztényegység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket, s a nevéhez több legenda fűződik, amelyeket Erdély szerte számos templom falán megörökítettek.

gelence2

A tanulmányút résztvevői idén a megye különböző településeiről (Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós) való indulással kapcsolódhatnak be a programba, úti célunk idén Felső-Háromszék egyik legszebb települése Gelence, ahol a Szent Imre herceg tiszteletére felszentelt római katolikus templomot látogatják meg. A diákok művészettörténész segítségével ismerkedhetnek meg a templommal, annak történelmével és környezetével, valamint a Szent László legenda freskósorozatával. Ezt követően vázlatokat, fényképeket készíthetnek, hogy majd hazautazván elkészítsék munkáikat a Szent László legendája tematikában tervezett rajzversenyre és kiállításra.

gelence3

A tanulmányútra jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet: 0266-214440 és a 0753-093747 telefonszámokon, illetve az office@hagyomany.ro e-mail címen szeptember 18-án 15 óráig.

Minden rajzolni szerető diákot és tanárt szeretettel várnak, ám a helyek száma korlátozott, túljelentkezés esetén a projekt céljainak megfelelő pályamunkát kell bemutassanak, hogy a szervezők ennek alapján válasszák ki a program résztvevőit.

A fotók a gelencei Szent Imre templomot ábrázolják.

Forrás: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s