A Székelyföld jövőjéért Csehétfalván

Vasárnap, szeptember 10-én kerül sor a Hagyományos Székely Jövő Központ átadására, amely hosszú évek kitartó munkája során valósult meg Lőrinczi Lajos helyi unitárius esperes-lelkész, a helyiek és több civil szervezet, illetve a magyar állam támogatásával. A parókia szomszédságában több hagyományos házat újítottak fel, illetve egy csűrben konyhát és vendégszobákat alakítottak ki. Egyrészt időseknek készítenek rendszeresen ebédet, s azt nemcsak a faluba, hanem szomszédos településekre is eljuttatják. Megteremtették a körülményeket gyermekek táboroztatására, akik jól konzervált természeti és építészeti környezetben ismerkedhetnek meg a hagyományos székelyföldi életmóddal.

A hely egyébként továbbfejleszthető, de mintegy 50 fős konferenciák, csapatépítő-tréningek, kulturális programok lebonyolítására már most is alkalmas.

Vasárnap Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Dr. Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa vesz részt és mond beszédet Csehétfalván, a Hagyományos Székely Jövő Központ avató ünnepségén – közölte portálunkkal Debreceni-Tóth Gabriella főosztályvezető-helyettes, a Miniszterelnökség (Nemzetpolitikai Államtitkárság) Nemzetpolitikai Stratégiai Tervező és Tájékoztatási Főosztályának munkatársa.

Az ünnepség 11.00 órakor istentisztelettel veszi kezdetét a helyi templomban, 12.00 órakor pedig a központ avató ünnepségével folytatódik.

Az MTVA felvétele.

Címkép: Rálátás a falura a templom tornyából – Fotó: a csehétfalviak Fb-közösségi oldaláról.

Élő Székelyföld Munkacsoport

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s