Vasszékelyek kerestetnek

A 2016-ban alapított Vasszékely-díj művészi kivitelezésű bronz emlékplakettből és díszoklevélből áll. A díj Gálát Lajos Vas-székely elnevezésű öntöttvas plakettjének másolata, ezért is maradt rajta a „82-es Vas-székely” felirat, illetve az 1917-es jelzés.

A díjat évente maximálisan öt olyan fiatal személy kaphatja meg, aki Székelyudvarhelyen él, aki jelentősen hozzájárul a város fejlődéséhez gazdasági, kulturális, publicisztikai, pedagógiai, építészeti, technikai, tudományos, természetvédelmi, illetve sport terén, ugyanakkor emberségben, jótékonykodásban vagy a közéletben példamutató egyéniség a közösség számára, aki jelentős mértékben tevékenykedik a város gazdasági vagy kulturális életének fellendítésében, jó hírnevének öregbítésében.

A Vasszékely-díjat odaítélő bizottság tagjai: dr. Andrészek Csaba, Boros Csaba, Elekes Gyula, Tőkés Zsolt és Balázs Árpád.

A díj várományosainak neve nem publikus, az ötvenhatos megemlékezés napján derül fény kilétükre, díjátadáskor.

Kérik, hogy a http://www.udvarhely.ro/slider/jeloljunk-vasszekelyeket/ weboldalon található űrlap kitöltésével tegyék meg jelöléseiket. Jelölési határidő: 2017. október 10.

Forrás: Z. Nagy István/ Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s