Pünkösdi királyválasztás Székelyszenterzsébeten

A pünkösdhöz kapcsolódó népszokások egykor széles körben ismertek voltak, a faluban tíz éve újították fel a helyi fiatalok részvételével. Erre az alkalomra hazavárják a településről elszármazottakat, illetve meghívják a testvértelepülések képviselőit is.

Ezt a programot június 4-én, vasárnap, pünkösd első napján szervezi meg a helyi református egyházközség és a Szenterzsébetért Egyesület Hargita Megye Tanácsával és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal partnerségben.

cickom_fp

Reggel 9.00 órától a pünkösdi királynézóval a Cickom néptáncegyüttes leánytagjai énekelve, népviseletben végigjárják a falut és 11.00 órára érkeznek a templomba. Református ünnepi istentisztelet következik, majd 14.00 órától pünkösdi királyválasztás. A baranta hagyományos harcművészeti csoport tagjai bemutatót tartanak, ezt követi a székelyszenterzsébeti konfirmált legények vetélkedése. 17.00 órától a megválasztott pünkösdi király és királyné tiszteletére ünnepi műsorral szolgál a hozzájuk hűséges nép. Fellép a Cickom énekegyüttes (a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor döntősei), majd a Fickom gyerek néptáncegyüttes, a Székelyszenterzsébeti Református Egyházközség kórusa, amit a Cickom néptáncegyüttes műsora követ. A műsort a helyi műkedvelő színészek rövid jeleneteivel zárják.

pap

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

A fotók a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont archívumából valók.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s