A kibédi élet tengerén

A szovátai Teleki Oktatási Központ két második emeleti termében – pontosabban két előcsarnokban – nyitották meg pénteken az Orbán Balázs nyomdokán ‘gyűjtőnevet’ viselő, sorban immár a 34. dokumentációs fotótábor anyagából összeállított kiállítást. Az itt bemutatott fotográfiákról korábbi írásunkban olvashatnak az érdeklődők.

DSC03331

Balázs Ödön ötletgazda, a tábor és a kiállítás szervezője elmondta, hogy több mint évtizede tartanak hasonló értékőrző és -közvetítő táborokat, amelyeken helyi, a szomszéd városokból és megyékből, de gyakran külföldről – főleg Magyarországról – érkező különböző életkorú és felkészültségű fotósok vesznek részt. Közös bennük, hogy magukévá teszik erre az időszakra azt az alapgondolatot, hogy az egyszeri és megismételhetetlen pillanat rögzítése végett vannak együtt egy héten át, amikor kinek-kinek az a dolga, hogy az épületeket és az embereket a maguk hétköznapi és ünnepi foglalatosságai, a ‘helyi valóság’ megszokott keretei között örökítsék meg.

DSC03316
Balázs Ödön fotográfus, a táborok ötletgazdája és vezetője

Számos felvétel készül ilyen alkalmakkor, de az utólagos feldolgozás és a válogatás során csak a legsikerültebbek közül kiemelt pár tucatnyi felvétel kerül fel egy-egy kiállítás falaira. Később a fotókat helyi kiadványok, albumok szerkesztésekor hasznosítják, illetve egy-egy kinagyított, reprezentatív összeállítást minden vendéglátó intézmény megkap a szervezőtől, a Székelyudvarhelyen működő Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttól. Számos település művelődési házában, iskolájában, meg egyéb középületében találkozhatunk ilyen fotográfiák sokaságával.

DSC03339.JPG

Képi jelentések, emlékszeletek a múló időből, hiszen napról-napra változik a környezet, a benne élő emberek. Kibédről azonban elmondható, hogy a hagyományos településszerkezetet látszólag, az ott élő emberek nyugalmát csak az áthaladó országút zaja és forgalma zavarja meg olykor.

DSC03321

Az élet – a maga változatosságával – a jól megszokott mederben halad, évszázadok óta hasonló gondok és foglalatosságok ismétlődnek, amelyek közepette szeretnek itthon lenni és működni a kibédiek, népi mesterségeket gyakorolnak: megmunkálják a vasat, a fát, a gyapjút, gyümölcsöt termelnek, pálinkát főznek, s bár ott vannak a tájban a civilizációs eszközök – a magasfeszültségű elektromos áram vezetékei, a mobiltelefonos társaságok jeladótornyai, a vén parasztházakon a napkollektorok -, mégis úgy tűnik, hogy a helyiek ragaszkodnak helyi értékeikhez, azokhoz a sajátosságokhoz, amelyeket elődeik itt kialakítottak.

DSC03311

A jelenlevőket Szolláth Hunor, a Teleki Oktatási Központ igazgatója köszöntötte, majd rövid beszédet mondott Orbán Sándor, Kibéd község alpolgármestere és Lőrincz Ildikó, a Forrásközpont igazgatója. A tárlatot Roth András Lajos történész-levéltáros, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa nyitotta meg.

DSC03309
Róth András Lajos

A kiállítás június 30-ig lesz itt megtekinthető. A későbbiekben a falunapok idejére állítják össze a Kibéden bemutatásra kerülő anyagot.

DSC03322

A kiállításmegnyitón készült fotókat a jelen írás szerzője készítette.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s