Új helységnévtáblákat kap Kolozsvár

A Kincses Város bejárataihoz román, magyar, német és latin nevű helységnévtáblákat helyeztet ki a helyi önkormányzat – közölte a polgármesteri hivatal sajtóirodája. A helyes, és a város történelmét, valamint multikulturális jellegét hűen tükröző feliratok véglegesítéséhez a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészeinek szakvéleményét kérték ki.

Ennek alapján a város bejáratainál a CLUJ-NAPOCA, KOLOZSVÁR, KLAUSENBURG, valamint egy másik táblán a Hadrianus római császár idejét idéző ‘MVNICIPIVM AELIUM NAPOCENSE AB IMPERATORE HADRIANO CONDITUM (117-138)’ felirat fog szerepelni.

marius_avram
Fotó: Marius Avram/ Agerpres

Az elöljáró szerint az utóbbi tábla a város történelmét, az előbbi pedig Kolozsvár multikulturális jellegét hirdeti, és ezzel a megoldással az a célja, hogy a kolozsvári közösség ne szakadjon ketté, hanem egységben éljen. “Ez korunk európai szellemiségű megoldása” – tette hozzá Emil Boc polgármester.

Ünnepség Kolozsváron a város 700. évfordulóján
Kolozsvár, 2016. augusztus 19. – épületvetítés a kolozsvári Szent Mihály-templom falán a Kolozsvár városi rangra emelésének 700. évfordulóján rendezett ünnepi gálán az erdélyi város főterén – Fotó: Biró István/ MTI

A Kolozs megyei törvényszék február 21-i döntésében helyt adott a Minority Rights egyesület kérésének, és kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy a helységnévtáblákon magyarul is tüntessék fel a város nevét.

A címképen: Magyar katonatisztek a város főterén az 1940 szeptemberi bevonuláskor – Fotó: Fortepan.

Forrás: Agerpres

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s