Vargyas megközelítése (0.)

Nem hanyagoljuk Székelyföld különböző településeinek meglátogatását. Továbbra is beszámolunk a falvakon zajló értékteremtésről és -pusztulásról. Most éppenséggel Erdővidék van soron, ez a jobb sorsot megélt, s jobbra érdemes vidék, ahol – bár 1968 óta Kovászna megyéhez tartozik – még most is erős az udvarhelyszéki kötődés. Székelyudvarhely 29, míg Sepsiszentgyörgy 55 kilométerre található a községtől.

Vargyas népi hagyományairól, népi építészetéről híres, tehát bőven van helye és alkalma itt a vizsgálódásnak.

DSC00586.JPG

Fél éve, a helyhatósági választásokon Sütő Levente Lehel lett polgármester, múlt év decemberétől pedig Ilkei Árpád tiszteletes szolgál a falu lakosságának túlnyomó többségét képviselő unitárius gyülekezet élén. Mindketten helyi kötődésűek, s viszonylag hosszú ideig távolról figyelték szülőhelyük  életét. Most azonban helyben dolgozhatnak közösségükért. Mi vasárnap, január 15-én jártunk legutóbb Vargyason. Csak nézelődni, fotózni akartunk. Késő délelőttre járt, istentiszteletek ideje volt. Tudtuk, hogy az unitáriusoknál télen a gyülekezeti termet használják, a reformátusoknál pedig csak minden második vasárnap szolgál be Bod Péter, a székelyszáldobosi tiszteletes. A központban amúgy csend volt.

DSC00592.JPG

Körülnéztünk. Szép tél volt, a hótakaró részben elfedte a látható változások egy részét, de a jót akaró fehérség alól is kitüremkedtek itt-ott az újabb idők jelei, az új anyagok és formák a vénházakon. Sztaniol-tasakok, összegyűrt sörös-bádogok hevertek itt-ott a kukák mellett. Amúgy nem járt senki az utcákon, két cigánygyereket leszámítva. Amikor közelebb értek, egyikük jobb mutatóujjával bal csuklójára bökött, s azt kérdezte, hogy: – Cât e ceasul? – azaz: – Hány óra van? – Tizenegy óra negyvenkettő! – mondtam. Nagy szemet meresztve bandukoltak tovább, valami csipszfélét majszolva egy sztaniolzacskóból. Nem tudom értették-e? Fotók: Simó Márton. (Hamarosan folytatjuk!)

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s