Van értelme a mozinak Székelyudvarhelyen!

„Érdemes vetítéssel próbálkozni, jó filmekkel, megfelelő előkészítéssel megszólítható a kisváros közönsége is, bár elmondhatjuk, hogy jószerével felnőtt egy olyan nemzedék, amely már nem érte azt az időszakot, amikor a városban két filmszínház is kiválóan üzemelt. Más idők voltak, nyilván – mondotta Szabó Károly operatőr-filmrendező a péntek esti vetítés előadás után -, de ma is kiválaszthatók olyan produkciók, mint a Till Attila által rendezett Tiszta szívvel című Oscar-díjra jelölt és fél év alatt tucatnyi fesztiválon díjazott nagyjátékfilm is, amelyre ma este 124-en voltak kíváncsiak az általam tartott vetítésen”

Ez a filmszínházi előadás része annak a projektnek, amelyet a kolozsvári Filmtett Egyesület szervez december hónap első felében Erdélyben és a Kárpátokon túl, összesen tizenegy helyszínen mutatva be a magyar produkciót.

(Szabó Károly fotóját ifj. Haáz Sándor készítette. A kerekesszék nem díszlet, nem kellék. A „mozigépész” bokatörést szenvedett a közelmúltban, de ez a baleset nem akadályozta meg abban, hogy vállalt feladatát teljesítse.)

Amennyiben igény mutatkozik rá, akkor december folyamán az érdeklődők még megtekinthetik ezt a filmet.

A Tiszta szívvel erdélyi és romániai fogadtatására a továbbiakban még visszatérünk!

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.