Vinczeffy László példamutató következetessége

Hetvenévesnek lenni egy állapot. Megváltoztathatatlan tény. 2016. március 21. óta Vinczeffy László is túl van már rajta. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum méltó módon, ünnepi tárlattal emlékezett meg e jeles momentumról.

Az ünneplés teljesen természetes volt, és magától értődött az is, hogy Vinczeffy esetében nem retrospektív kiállítást, hanem “közönséges” tárlatot kell szervezni.

Szeptember 15-én az igen aktív képzőművész utóbbi években keletkezett munkáit tekinthette meg a közönség, pontosabban a nagyközönség, hiszen több százan – egykori kollégák, barátok, rokonok, tisztelők – jelentek meg a múzeum földszintjén levő kiállítási termekben.

Tisztelők, barátok, pályatársak a megnyitón
Tisztelők, barátok, pályatársak a megnyitón (Simó Márton felvétele)

Vinczeffy László töretlen lendülettel dolgozik, “példamutató következetességgel”, ahogy Vargha Mihály szobrász, múzeumigazgató is mondotta, nagyobb a kísérletező kedve, mint valaha, úgyhogy a 70. életév csak egy állomás. Sok alkotás van mögötte ezen a több mint négy évtizedes pályán, s merjük remélni, hogy ezek után is sok munka vár még rá, amelyekkel megörvendeztethet minket a továbbiakban.

Szűcs György művészettörténész, Vinczeffy László, az ünnepelt, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész és Vargha Mihály múzeumigazgató
Szűcs György művészettörténész, Vinczeffy László, az ünnepelt, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész és Vargha Mihály múzeumigazgató (Nagyálmos Ildikó felvétele)

Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese méltatóbeszédében utalt arra, hogy valóban dolgozik egy köteten, amelyben Vinczeffy munkásságát igyekszik majd ismertetni, s a nagymonográfia mellett a Székely Nemzeti Múzeumban és az Erdélyi Művészeti Központban továbbra sem mondtak le arról, hogy az eddigi életművet összegző kiállítást szervezzenek, ám ezt a mostani “állomást” vétek lett volna kihagyni.

A megnyitón (Nagyálmos Ildikó felvétele)
A megnyitón (Nagyálmos Ildikó felvétele)

Szobrok és “kép-szobrok”

Az utóbbi években a művész visszatért a gyökerekhez. Ez azt jelenti, hogy szülőfalujában megvásárolt egy telket, amelyen két parasztház volt és csűr. A házakat gyönyörűen felújította, a csűrben pedig galériát és műhelyt alakított ki. Stílusosan Kakasülő Galériának nevezte el ezt a magánalapítású intézményt, ahol immár harmadik alkalommal szervezett rangos nemzetközi kiállítást hazai és külföldi barátai műveiből. (Nagy örömünkre szolgált, hogy ezekről az eseményekről többször is beszámolhattunk.) Az év jelentős részét – tavasztól őszig – immár Atyhában tölti, sok munkával és kevés pihenéssel.

Vidám szobrok a kertben
Vidám szobrai közt az atyhai kertben (Simó Márton felvétele)

Azáltal, hogy kétlakivá vált és visszatért a szülőfaluba, viszontlátta azt az archaikus jegyeket is őrző kisvilágot, amelynek tárgyi-szellemi kellékei sokunk számára annyira kedvesek, de épp ezek az értékek azok, amelyeket szép sorban, kíméletlenül megsemmisít(het)i a globalizáció arctalan idegyűrűzése.

Új divatok, új eszközök, újfajta tárgyak, könnyen eldobható és feledhető (mű)anyagok töltik ki élet- és látóterünket.

E sérült világ ihlette és ihleti számos ebben az időszakban keletkezett művét. Szobrain és festményein egyaránt felismerhető az atyhai illetőség és ihletettség.

Udvari bolond
Udvari bolond – 2013, festett fa, 190 x 67 x 32 cm

Olyan tárgyak válnak olykor a szobrok alkotóelemeivé, amelyek mára elveszítették hétköznapi szerepüket. Az atyhai kertben immár kéttucatnyi ilyen szobrot találunk, amelyek mindazonáltal, hogy “haszontalan” darabokból állnak össze, a művészi szervezőerő jóvoltából üzenetekké válnak. Érvényes és időtálló jelzéssé. Egy létezett világból érkeznek a jelenbe, hogy érvényt szerezzenek a jövőre vonatkozóan is.

Darázs
Darázs – 2013, festett fa, 215 x 115 x 160 cm

Elévülhetetlen alkotások. Kétségtelen, hogy a ma már nonfiguratív Vinczeffy nem tud elvonatkoztatni a helytől és annak szellemétől.

Ezek a szobrok csak itt és így jöhettek létre.

A művész vidám szobroknak nevezi kerti alkotásait, általában élénk színekkel díszíti, amelyek, ha a kiállítási térben nincsenek is maradéktalanul most velünk, a katalógusban azonban igen markánsan jelen vannak. (Tizenkét munka, amelyeket Vinczeffy egy évre adott kölcsön, helyezett el a múzeum udvarán.)

Szelfiző Nagyálmos a Felemelkedés (2014) című szobornál a múzeum előkertjében
Szelfiző Nagyálmos a Felemelkedés (2014) című szobornál a múzeum előkertjében (Simó Márton felvétele)

A kiállított anyag tartalmaz “igazi” szobrokat is. Ezek emlékeztetnek ugyan a szabadtéri alkotásokra, ugyanazt a hagyományos (volt) székely falusi miliőt idézik, de szimbólumrendszerük, színviláguk (a fa új formát nyert, természetesen konzervált állapota) már teljesen más, megteremti a kapcsolatot a “kép-szobrok” felé.

Szimmetria
Szimmetria – 2015, fa, 28 x 59 x 25 cm

Az itt “menet közben” kiállított képek színvilága visszafogott, mintha valami nemes faanyag foszforeszkálna, mintha “évgyűrűk”, “pikkelyek”, “opálos fényszemcsék”, lebomlott fenyőrönkökből visszamaradt csillám-cellulóz-lényeg világlana.

A Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Művészeti Központ által kiadott katalógus. Szerkesztette: Vécsi Nagy Zoltán. Munkatársak: Vinczeffy Orsolya, Száraz Anna, Éltes Barna, Musát Arnold, Tankó Zoltán. A borítón az Angyal (2016) című kép reprodukciója
A Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Művészeti Központ által kiadott katalógus. Szerkesztette: Vécsi Nagy Zoltán. Munkatársak: Vinczeffy Orsolya, Száraz Anna, Éltes Barna, Musát Arnold, Tankó Zoltán. A borítón az Angyal (2016) című kép reprodukciója

Túl mindenen, Vinczeffy úgy szervez ecsetje által, hogy megteremti a “kép-szobrot”, amelynek háromdimenziós tere már első látásra is megmutatkozik, de a különleges megvilágítás által, a kiállítóhelyiségben valóságosan, mindenki számára jól érzékelhetően megmutatkozik  a képi tér, az általa teremtett világ gazdagsága.

Fénybódulat
Fénybódulat – 2016, vegyes technika, 90 x 120 cm

Elvonatkoztat, szintagmákat hoz létre, de ezáltal, ennek ellenére is erősen lokális. Bárhonnan, bármilyen látószögből, bármilyen szemüvegen át tekintünk a képekre, azonnal érezzük, hogy hozzánk tartoznak, hiszen nélkülünk – olykor nyitott, olykor zárt, sokszor megsértett –

itteni világunk nélkül ezek a festmények nem jöhettek volna létre. 

Tekintse meg a Magyar Művészeti Akadémia portréfilmjét Vinczeffy Lászlóról:

Vinczeffy László, bár úgy nagyjából ötévenként teljesen átfogalmazza önmagát, ugyanaz a lelkes és lázadó művész, akinek a ’70-es évek óta ismerjük. Az iskolák, a tapasztalatok, a technikai ismeretek egyre merészebbé tették, hogy minél nagyobb távlatból, új és új művészi horizontról láthasson és láttasson. Közösségi síkon halad, lokális, de ugyanakkor univerzális alkotó, aki képes kivinni az üzenetet, megfogalmazni azokat a szorongásokat, amelyek bennünk munkálnak, de emellett tudja – mert kell! – humorral, könnyedén is kezelni a múlandóság tragikumát. Hátha van remény. Mert minden lehetséges. A túlélés is. Ha másképp nem, legalább a létező és a jövőt is szolgáló művek által…

Egy elkésett tárlatlátogató, Kelemen Hunor, aki obejktív okokból csak a megnyitó végére érkezhetett meg (Simó Márton felvétele)
Egy elkésett tárlatlátogató, Kelemen Hunor, aki objektív okokból csak a megnyitó végére érkezhetett meg – a méltató beszéd nem hangzott ugyan el részéről, de személyesen tolmácsolhatta a művésznek (Simó Márton felvétele)

A majdani retrospektív kiállítás

Egy hosszú utat, több alkotói állomást fog bemutatni. Látható lesz majd, hogy vállalt mesterei – Kusztos Endre, Nagy Pál, Jakobovits Miklós és mások – nyomdokain haladva hogyan bontakoznak ki azok a “világok”, amelyek együttesen alkotják a Vinczeffy-féle csillagzatot, amelynek azonban – egyelőre – csak (reméljük) kisebb töredéke látszik.

A megnyitó után (Simó Márton felvétele)
A megnyitó után (Simó Márton felvétele)

Szűcs György is megírja, befejezi majd a nagymonográfiát, de az “csak” az első kötet lesz.

Meglepetések még születnek. Bizonnyal.

Kortalan és időtlen Vinczeffy. És korlátlan. Nála sok minden lehetséges. El sem tudjuk képzelni…
dscn8858

A kiállítás 2016. október 9-ig tekinthető meg Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum földszinti kiállítótermeiben és udvarán.

sznm

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s