Sokan megcsodálják Székelyudvarhelyen az egykori vármegyeháza Szent István termét, a tulajdonképpeni dísztermet. Valóban szép, azt mondják, egy kicsit hasonlít a budapestire. Ha a kettőt összevetjük, tényleg van némi igazság az állításban, de azért nyugodt szívvel megegyezhetünk abban, hogy ez utóbbi egy kicsit cifrább. Az udvarhelyi Szent István arányaiban, méreteiben tökéletesen megfelel az udvarhelyieknek, akik méltán büszkék is rá.
Ahogy megyünk hátrafelé a városháza zárt udvarán, öt boltíves ajtó fogadja a vendégeket. A baloldali szélső ajtóhoz a mozgáskorlátozottak számára készült széles feljáró vezet, amelyet még az ötvenes években készítettek. Rászorulók rendszeresen használják, a “sima” látogatók ritkán, hiszen a hely főleg ünnepségek és polgári esküvők alkalmával van tele néppel.
Ennél sokkal gyakrabban vették igénybe az ötvenes-hatvanas években, amikor naponta felgördült rajta az első titkár Volga márkájú személygépkocsija. Itt zajlottak a pártgyűlések, az ideológiai eligazítások. Nyilvánvaló, hogy akkor az idők szellemének megfelelő, vörös drapériákkal, csillagos, sarlós, kalapácsos szimbólumokkal díszített állapotban vegetált, amely arra is alkalmasak volt, hogy eltakarja a Millenniumra elkészült (de ténylegesen csak 1897-ben átadott) épület szépségeit. Más idők jártak, a fekete gépkocsi volt akkoriban az elvtársak szeme-fénye…
A feljáró a millenniumi díszterem szomszédságában egyébként nem a mozgásukban korlátozottak segítésére, hanem pártutasításra készült, inkább ideológiai megfontolásból, hogy télen se fázzon meg a párttitkár Volgája. Itt “garázsolt” a fő-fő elvtárs miután visszaérkezett a rajoni terepszemléről. Kényelmesen behajtott gépkocsijával a belső udvarra, s innen, a feljáró segítségével a díszterem melletti fűtött garázsban kötött ki. Elvtársi idők voltak, dukált ez neki, akkoriban nem zavarta még a műemlékvédelmi felügyelőséget sem az ilyesmi, hiszen minden a párt alárendeltségébe tartozott.
Az olajos garázs évtizedeken át működött, csak a kilencvenes években számolták fel, és lett belőle ruhatár.
A Szent István díszterem maga sem úszta meg szárazon az impériumváltásokat. A harmincas években például, amikor dr. Réti Imre (a papból lett renegát) volt a polgármester, a díszteremben román istentiszteleteket is tartottak a megszállók.
Az Idődoboz című televíziós sorozat 11. adásának első része 1996-ból (14’45”-ig, benne 11’25”-től hangzanak el a Szent István teremre vonatkozó részletek) az udvarhelyi Városháza építéstörténetéről és különböző korokban betöltött szerepléről szól.
A mai esketőteremben gyakran volt festészeti kiállítás. De az első román időben a prefektusnak ugyancsak az épületben volt a szolgálati lakása, a második emeleten. Valamikor nyomda is volt itt, a Minerva.
Sok mindent látott az öreg épület 1896 óta, de a gondos felújítás nyomán, régi pompájában ünnepelheti idén 120. születésnapját.
Balázs Árpád
