A Székelyföld augusztusi számának bemutatója

A 82-es gyalogezred egyik alakulata az Ojtozi-szorosnál vívott csaták idején (Simó Márton tulajdona)
A 82-esek egyik harcoló századának szakasza az Ojtozi-szorosnál vívott csaták idején. Az egyetlen ismert személy, az atyhai illetőségű Györfi Jakab (álló sorban jobbról a hatodik) elesett a harcokban (Az eredeti Simó Márton tulajdona)

Száz évvel ezelőtt, 1916. augusztus 27-én, tíz nappal az antanttal kötött titkos szerződés aláírása után, a hadüzenet kiadásával egyazon időben támadta meg Románia az Osztrák-Magyar Monarchiát. Erdély védtelenül állt az offenzíva előtt, hiszen nem állomásozott megfelelő haderő a környéken, s a logisztikai háttér sem volt meg arra, hogy gyors-reagálású csapatokat küldjenek a helyszínre. Ezt a vérzivataros időszakot dolgozták fel a Székelyföld című folyóirat munkatársai, egy egész lapszámot szentelve az egy évszázaddal ezelőtti eseményeknek.

Menekülők 1916. augusztusában (A Bécsi Katonai Levéltár archívumából)
Menekülők 1916. augusztusában (A Bécsi Katonai Levéltár archívumából)

Az offenzíva fő kiváltó oka az volt, amelyet a titkos szerződés is rögzített, hogy Románia – amennyiben nem köt különbékét – megkapja a jelentős román lakossággal is rendelkező erdélyi területeket, határait pedig a Tisza vonaláig terjesztheti ki.

A többszörös túlerőben levő, ám jelentéktelen harci értékű, motivációval rendelkező, de megfelelően képzelt tisztikar nélküli román csapatok, egy viszonylag keskeny – ötven-hetven kilométeres – sáv elfoglalása után megtorpantak. A Tisza vonaláig meghirdetett offenzíva elmaradt. Az osztrák-magyar és német szövetséges erők Bulgária irányából is megtámadták Romániát. Közben Dél-Erdély magyar lakosságát és a Székelyföld népének jelentős részét biztonságosabb területekre menekítették.

Csíkszeredai üzlet 1916. őszén (A Bécsi Katonai Levéltár archívumából)
Csíkszeredai üzlet 1916 őszén (A Bécsi Katonai Levéltár archívumából)

Mintegy másfél hónap kellett, míg sikerült kiűzni a románokat (1916. október 7-9.), decemberre pedig Bukarestet is elfoglalták a központi hatalmak egyesített (német-osztrák-magyar) hadosztályai. A román kormány Jászvásárra menekült.

A románok 1918. május 7-én különbékét kötöttek.

Fél év múltán, a háborút lezáró tárgyalások és a végeredmény nem a hadi sikerből, hanem az antant meghatározó államainak akaratából és szerencsés véletlenek összjátékából származott. Nagy-Britannia, Franciaország, az Amerikai Egyesült Államok és Olaszország a tárgyalóasztal mellett úgy akarta, hogy szűnjön meg az Osztrák-Magyar Monarchia.

A közrejátszó véletlenek – az Európán végigsöprő forradalmak, a bolsevik veszélytől való félelem – vezettek oda, hogy Trianonban – kissé visszafogottabb formában – szentesíthették Nagy-Románia kiterjesztett határait. A nemzetépítés két évszázados folyamata ebben az aktusban csúcsosodott ki, amelynek azonnali következménye volt, hogy az Erdélyben, a Bánságban, a Székelyföldön és a Partiumban élő jelentős magyar (32%), német (szász és sváb – 10,26%), zsidó és más nemzetiségű tömegek egy idegen állam struktúrájába kényszerültek.

Nagy-Románia 1921-tól egységes nemzetállamként határozza meg önmagát.

A gyulafehérvári nyilatkozatban közzétett ígéretek, a kisebbségekre vonatkozó önrendelkezési jogok soha nem teljesültek. Az új területekre rátelepedő Román Királyság – a Regát – fanarióta hagyományokra épülő balkáni politikával közelítette meg a sokkal fejlettebb Kárpátokon inneni régiót, s azt fokozatosan a maga szintjére züllesztette.

A modern Románia ma sem tud mit kezdeni az itteni polgári értékekkel, azokkal a hagyományokkal, amelyek az erdélyi részeket mentalitás szintjén, a kultúra terén, pédául az építészet jól látható emlékei révén jellemzik. A “nagy egyesülés” óta eltelt 98 esztendőben elüldöztek, illetve kiárusítottak innen 900 ezer németet, mintegy 250 ezer zsidó értelmiségi és vállalkozó hagyta el örökre a területet, a magyarság lélekszáma pedig óvatos becslések szerint is mintegy félmillió fővel csökkent. A vissza- és átrendeződés során nem zajlottak le azok az egészséges demográfiai és gazdasági folyamatok, amelyekre az erős közép-európai állam, az Osztrák-Magyar Monarchia predesztinált volt szellemi és gazdasági potenciálja révén.

A Bécsi Katonai levéltár archívumából
Huszárok (A Bécsi Katonai levéltár archívumából)

1918 második felében, 1919 elején megvolt a hajlandóság bizonyos területeken, hogy önszerveződéssel olyan közigazgatási egységek (tartományok, kantonok, “köztársaságok”) jöhessenek létre, amelyek a helyi lakosság önrendelkezési formáiként konzerválhatták volna a kiválóan, történelmi-földrajzi alapon működő, regionális gazdasági és kulturális kapcsolatrendszereket és összefüggéseket. Románia akár egy másik felállásban, egy erős közép-európai állam keretében is elképzelhető lett volna, amely államszövetségként akár több centrummal is rendelkeznék. Ez az igény a Visegrádi Négyek által fogalmazódott meg 1990 után újfent, amelyhez a románok most is ambivalens módon viszonyulnak.

Olyan szinten lett volna képes ebben az entitásban – intellektuális és civil alapoktól kiindulva – meghatározni önmagát Erdély és annak minden csatolt része -, amely hosszútávon biztosíthatta volna az itteni etnikumok fennmaradását, a gazdasági fejlődést, egy olyan struktúra létrejöttét, amelyet csak a bonyolult faktorok összefüggésrendszere képes organikusan működtetni, s amelyet az Európai Unió technokraták sem értenek vagy látnak át tökéletesen, és működtetéséről manapság szó sem esik.

Közép-Kelet-Európa ma nem létezik.

Kelet-Közép-Európa, mint olyan, időközben “negyedik világgá” züllött, olyan államok csoportjává, amelyre a gazdaságilag és társadalmilag bizonytalan közegekből beáramló migránsok is csak tranzitországokként tekintenek.

A Bécsi Katonai Levéltár archívumából
Táborozó k. und k. katonák – valahol a Székelyföldön – ilyen és hasonló felvételek százait lehet fellelni a Bécsi Katonai Levéltárban, illetve osztrák csapattisztek naplóit is, amelyek segítségével beazonosíthatók a helyszínek (A Bécsi Katonai Levéltár archívumából)

A Székelyföld folyóirat augusztusi számának bemutatóján a szerkesztőség vendégei: Garda Dezső, Lukács Bence Ákos, Mihály János és Nagy József történészek. A programra 2016. augusztus 25-én, 18.00 órától kezdődően kerül sor Csíkszeredában (Tudor Vladimirescu u. 5. sz.).

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.