Magyar Örökség – III. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor

magyar_orokseg

Akár hétvégi programként is merjük ajánlani Baróton a július 14. és 17. között, immár harmadik alkalommal szervezett honismereti szabadegyetemet és tábort. A rendezvény négy napja alatt az érdeklődőket számos, nemzetünk és a vele rokon népek múltjába elkalauzoló, érdekfeszítő előadás és program várja.

Minden korosztály talál itt megfelelő programot.

Mivel kissé megkésve jutottak el hozzánk az információk, közöljük a már lezajlott események rendjét is, hogy ki-ki lássa, hogy miről maradt le.

Július 14., csütörtök
11.00 – Őseink által ránk hagyott mesterségbeli tudás. Bútorfestés, nemezelés, agyagozás – műhelymunka felnőtteknek, ifjaknak, gyermekeknek Tordai Iluska népművész (Bibarcfalva), Nagy Adél tanítónő, nemezelést oktató népművész (Köpec) és Hoffmann Edit muzeológus (Barót) vezetésével. Rovásírás gyakorlatok – Nagy Alpár diák (Barót) segédletével;
15.00 – A rendezvény hivatalos megnyitója. Köszöntőt mondanak Dr. Zeneemyadar Batbayar Mongólia magyarországi nagykövete, Lázár-Kiss Barna Barót város polgármestere, Dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László történész, muzeológus házigazdák;
16.00 – Ségercz Ferenc zenész (Sepsiszentgyörgy) Kalibakutyák címmel tart előadást;
17.00 – Salló Szilárd néprajzkutató (Székelyudvarhely) Csíki pásztorbotok mintakincse címmel tart előadást;
18.00 – Harangozó Imre néprajzkutató (Újkígyós) „Kikáhágék egy nagy hegyre…” Vallásos népköltészetünk archaikus képei címmel tart előadást;
19.00 – Benedek Dezső nyelvész, antropológus, a Georgiai Állami Egyetem professzora (AEÁ) és Dáné Melinda Csilla gyógypedagógus (Kolozsvár) Táltosok, sámánok, látók, gyógyítók címmel tartanak előadást;
20.00 – Táncház Ségercz Ferivel;

Július 15., péntek
11.00 – Őseink által ránk hagyott mesterségbeli tudás. Bútorfestés, nemezelés, agyagozás – műhelymunka felnőtteknek, ifjaknak, gyermekeknek Tordai Iluska népművész (Bibarcfalva), Nagy Adél tanítónő, nemezelést oktató népművész (Köpec) és Hoffmann Edit muzeológus (Barót) vezetésével. Rovásírás gyakorlatok – Nagy Alpár diák (Barót) segédletével;
16.00 – Macalik Ernő Magyar Örökség-díjjal kitüntetett biológus, gyógynövényszakértő (Csíkkarcfalva) Gyógynövények által megőrzött ősi tudás címmel tart előadást, amelynek keretében teakóstolót is egyben;
17.00 – Prof. Dr. Dimaadzsav Erdenebator (Ulan Bator, Mongólia) A hun és a székely kultúra hasonló jellege címmel tart előadást;
18.00 – Dr. Darkó Jenő történész (Budakeszi) Ki volt Anonymus? Mit írt Anonymus? címmel tart előadást;
19.00 – A Dizsingisz kán utódai című kiállítást megnyitja Dr. Obrusánszky Borbála (Mende);
21.00 – A lovasíjász című lírai dokumentumfilm vetítése. Rendező: Kaszás Géza. Szereplők: Kassai Lajos, Dr. Obrusánszky Borbála. A filmvetítésre a belépő ára: 15 lej;

Július 16., szombat
Arany Griff Rend (Székelyudvarhely) délutánba nyúló programja.
11.00 – Élő hadi tábor látványedzéssel, ahol karddal, lándzsával és egyéb fegyverekkel gyakorolnak a harcosok;
Az érdeklődők aktív részvételével zajló programok: páncél- és fegyvermustra (Megtekinthetők a korabeli fegyverreplikák, felpróbálhatók a páncélok, kézbe foghatók a fegyverek. Kiváló fotózkodási lehetőség!), íjászat, hajítófegyverek próbája (csatakereszt, kelevéz), címerfestészet;
15.00 – Reneszánsz táncbemutató viselettörténettel egybekötve, középkori harcművészeti (hadi) bemutató: kardforgatás, lándzsaforgatás, lándzsás hadrend, párviadalok, csatajelenet, íjászbemutató, hajítófegyverek, ezt követően reneszánsz táncház, valamint középkori orvoslás és kínzásbemutató.
16.00 – Könyvbemutató. Dr. Darkó Jenő: A görög szertartásúak története Magyarországon (1000–1792);
17.00 – Dr. Obrusánszky Borbála történész (Mende) A déli hunok Fehérvára címmel tart előadást;
18.00 – Dr. Czeglédi Katalin nyelvész-szlavista-turkológus (Pilisvörösvár) A földrajzi nevek és a magyar nyelv kapcsolatai címmel tart előadást;
19.00 – Tsevegmed Bolormaa (Ulan Bator, Mongólia): Mongólia értékei, látnivalói – vetített-képes előadás;
21.00 – Tábortűz és szalonnasütés a múzeum kertjében;

Július 17., vasárnap
10.00 – Honismereti kirándulás: Vargyas (református templom), Rika (Attila vára, Réka vára), Felsőrákos (népviselet bemutató).

A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát!

Szervezők:
Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, Erdővidék Múzeuma.

Támogatók:
Communitas Alapítvány, Barót Város Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, Nagy-Balázsi Közjegyzői Iroda – Barót.

Részvételi díj:
A tábor teljes időtartamára 25 lej, napi díj 7 lej. Diákoknak: napi díj 5 lej, a tábor teljes időtartamára: 20 lej.

Szálláslehetőség Baróton és környékén különböző árkategóriájú szálláshelyeken lehetséges, étkezés a tábor helyszínéhez közel (Party Pub vendéglő). Szállásfoglalásban a szervezők segítik az érdeklődőket.

Jelentkezés: magyaroroksegtabor@gmail.com

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s