Emlék-repeszek – könyv Király Károly életútjáról

Király Károly Lezsák Sándorral
Király Károly Lezsák Sándorral (az erdélyi politikus 2015 októberében, 85. születésnapja alkalmából kapott magyar állami kitüntetést)

Egy hézagpótló könyv bemutatójára került sor a minap a Budai Várban, a Magyarok Házában. Szombaton, május 21-én délután zsúfolásig megtöltötték a Deák-termet Király Károly anyaországi és Marosvásárhelyről érkező sorstársai és barátai. A könyvet húga, Király Ibolya írta-szerkesztette. Király Ibolya segítő, közvetlen közreműködő és elszenvedő társa volt bátyja abszurddá fokozódó sorsának, így mélyen érintett is abban.

Király Ibolya
Király Ibolya

Emlék-repeszek címmel, szigorú objektivitással dolgozva szerkesztette egybe saját élményanyagát és a kordokumentumokat, valamint Király Károly vallomásait. Egész életében szilárd erkölcsű bátyjának életútját követte végig a negyvenes-ötvenes évektől, amikor – sokakkal együtt – még hitt a szó szerint értelmezhető felszabadulásban és demokráciában, s aki az erdélyi magyar nép egyszerű, sok szenvedést megélt gyermekeként megélhette a kiemelkedést, de majdani politikai pályáján a csalódást és meghurcoltatást is.

Fazekas János (1926-2004) és Király Károly - az 1970-es évek elején készült felvétel
Fazekas János (1926-2004) és Király Károly – az 1970-es évek elején készült felvétel

Király Károly Dicsőszentmártonban született 1930. szeptember 26-án. Sokáig Ceausescu kedvenc mozgalmi emberének számított, de megelégelve a diktátor-házaspár magyarellenes törtetéseit, 1972-ben a hivatalos román politika elleni tiltakozásul lemondott politikai tisztségeiről, amiért a hatalom „száműzte”. Némi alkudozás és fenyegetés után el kellett hagynia Marosvásárhelyt, kinevezték a románok lakta Karánsebesi Fakitermelő- és Feldolgozó Kombinát vezérigazgatójává. 1978 június 16-án merényletet kíséreltek meg ellene, ám ennek szerencsére nem volt végzetes következménye, sőt ekkor fordult Nyugaton még inkább feléje az érdeklődés. Még ez év őszén, 1978 októberében került vissza Marosvásárhelyre, a közeli Meggyesfalván levő konzervgyár igazgatója lett, amelyet egész a rendszerváltás pillanatáig vezethetett. Itt munkát adott a börtönből szabadult Visky Árpád színművésznek, amellyel még inkább magára haragította a párt korifeusait és a titkosszolgálat szerveit. Állandó megfigyelés alatt tartották, de ennek ellenére is kiállt az erdélyi magyarok jogaiért, minden elképzelhető fórumon a jogtiprás ellen lépett fel. Nem csak a Román Kommunista Párt vezetőihez címez ekkor beadványokat, hanem külföldre is eljuttatja leveleit. Az 1989-es fordulatot követően a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának alelnökévé választották. Részt vett az RMDSZ megalakításában. Az 1990. március 17-19-i marosvásárhelyi pogrom ellen személyesen is fellépett, Sütő András oldalán állt ki a román terrorcselekményekkel szemben.

A küzdelmes és legendás életútról szól Király Ibolya könyve, melyet a legapróbb részletekig kiterjedő igényességgel formált kötetté.

“Különleges nap a mai – mondotta a könyvbemutató alkalmával tartott megnyitó beszédében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a magyar országgyűlés korábbi elnöke -, hiszen ma a Hold és a Mars úgy állnak, tízmillió szoros így a kisugárzásunk. Kívánjuk hát a jót, hogy a könyv sikere is ebben legyen mérhető. Zöld színben jelent meg e kötet Király Károlyról. A reménység színében. A mű főszereplője, a marosvásárhelyi politikus, aki most üdvözletét küldi a bemutató résztvevőinek. Két mottó illik a könyv mondanivalójához. Egyik Tamási Áronnak 1937-ben megfogalmazott gondolata az önrendelkezés jogáról. (Az Ellenzék október 15-i számában Eszméink és bajtársaink védelmében, két nappal később a Brassói Lapokban Kitűzött zászló címmel jelent meg a hovatartozás kérdésében, s az önrendelkezési jog tiszteletben tartásáról). Az ötven éve elhunyt Tamási írásban is hitet tett a közép-európai magyarság nyelvi és kultúrközössége mellett, és a román magyar együttélés érdekében, az építő erők szétforgácsolása ellen:szólalt fel: »A román nép és a romániai magyarság közötti békés együttélésnek – írta – , mindenek előtt álló feltétele az, hogy az állam biztosítsa a magyarság népkisebbségi jogait, úgy is, mint állampolgársági egyedeknek, s úgy is, mint nemzeti közösségnek.« A másik mottó Király Károlyhoz kapcsolódik, aki 1992-ben ugyanezen gondolatiságban az igazságosabb társadalmi berendezkedés utáni vágyat fogalmazza meg. Az önkormányzatiság, önrendelkezés utáni jogos igényről szól. Becsüljük meg tehát, akik Király Károly módjára a nemzetért kiállnak és kiáltanak. Európai keretek között nekünk ezen állásponton kell dolgoznunk, és tegyünk is meg mindent, hogy az álmok megvalósuljanak végre. Az Európai Unióban 10% a kisebbségben aránya, számuk 50 millió főre tehető. Feltehetjük joggal a kérdést: Brüsszelnek fontos-e ez a 10%? És erre a kérdésre nem kapunk megnyugtató választ, ezért nekünk továbbra is Király Károly törekvéseivel kell síkra szállnunk. Az ő példája az erdélyi magyarság küzdelmét mutatja és az igazságosságot hordozza. Legyünk méltók hozzá és vegyünk magunkhoz a példázatos életről írott könyvet.”

A szerző, Király Ibolya mondotta, hogy “amint a könyv előszavában leírtam, ez egy hatalmas emlékezethalmaz, találkozások lenyomata egy élő legendával, de ugyanakkor egy kóros, nagyon beteg, lélekölő kor valóságos vadságának ábrázolása is. Sok kis emlékcsokrot kellett megkötnöm, kibontanom, majd valami egésznek ható nagyobbá összeraknom. Illő helye van a méltatásnak, majd a személyességnek, az emlékeknek, a fél- és a közelmúlt ábrázolásának.”

(Az alábbi archív felvétel 2015 őszen, Király Károly kitüntetése alkalmából készült.)

A kötet a közép-kelet-európai szocializmusok, majd a felemás rendszerváltozások időszakában megélt sok traumát is elénk tárja. Király Károly 1990 után is önmaga, az a következetes politikus maradt, aki 1972 óta volt, nem kötött alkut a Janus-arcúakkal, az egységes és oszthatatlan nemzetállam “építőivel”: 1991-ben egyetlen az alsó- és felsőház 514 tagja közül, aki az akkor megszövegezett új alkotmány ellen szavazott, aminek az volt a következménye, hogy működését ellehetetlenítették, úgyhogy tisztségéről 1991. december 12-én lemondott.

Ez a könyv olyan olvasmány, amit, ha kézbe vesz az ember, nem is képes letenni. Én magam úgy voltam véle, hogy később is beleolvastam, s azt, hiszem, hogy a következő időkben egyik fontos kézikönyvemmé változik, amelyet időnként muszáj lesz elővennem hátralevő éveimben.

“Amikor megkerestek bennünket, hogy jó lenne kiadni Király Ibolya könyvét, mely egy élő legendáról szólt – mondotta Biró Zoltán irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet (Retörki) vezetője -, én azonnal igent mondtam, mert kiválóan illeszkedik a mű az általam vezetett intézet profiljába. Adatokban bővelkedő, jól olvasható, sokszínű., olyan memoár-tanulmány-dokumentum anyagot tartunk a kezünkben, amely az 1989-et megelőző és követő időszakról szól, s amelyet átéltünk ugyan, de még ma sem ismerünk eléggé. Sok a fehér folt, kevésbé van feldolgozva a titkosszolgálatoknak a nemzetiségi önrendelkezést akadályozó tevékenysége, még nem eléggé ismertek a diktatúrákban élők magatartásmintái sem. Egy olyan emberi mérce a kisebbségi lét küzdelmében Király Károly, aki képes volt a hatalom tobzódásával szembemenni és életét kockáztatva színre lépni, külföldi sajtóorgánumokat is tájékoztatva, segélykiáltásokat küldeni a kommunista pokolból.

Király Károly most Magyarországon, Mezőkovácsházán él. Nem voltak illúziói, amikor az áttelepedést választotta, de végül sikerült. Bethlen Gábor-díjjal és Kós Károly-nagydíjjal, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el munkásságát. Visszaemlékezéseit Nyílt kártyákkal (I-II. köt.) címmel írta meg 1995-ben, illetve 1999-ben.

Király Ibolya bevallotta, hogy a könyv nemcsak a bátyájáról szól, benne van a saját sorsa is, hiszen számos levelét és beadványát, mint közelálló rokonnak és bizalmi embernek, személyesen neki diktálta. Sok egyedi dokumentumot Király Ibolya őrzött évtizedeken át, akárcsak azokat a szubjektív vonatkozásokat is, amelyeket soha nem írtak le. A könyvben szerepelnek a néven nem nevezhető emberek, a létező “titkos szolgák”, a még köztünk élő besúgók, jók, rosszak, magyarok és románok egyaránt. Olyan mű, amelyet más nem tudott volna megírni. Nem szerkesztettem, ahogy írtam, úgy kapcsolódott egymáshoz mind több és több emlék, gondolat, dokumentum, és így önmagát írta a kötet. Szenvedő alany voltam magam is, az életem lenyomatát közöltem a fejezetekben. Amikor írtam, befelé sírtam.”

A rendezvény zárásaként, még a dedikációt megelőzően Török-Illyés Orsolya részleteket
olvasott fel a könyvből, majd marosvásárhelyi és anyaországi emlékezők kérdeztek, illetve szóltak hozzá az elhangzottakhoz, osztották meg Király Károlyhoz és az adott korhoz fűződő tapasztalataikat.

Szíki Károly

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s