Világvégi kalandozások

Az előadás plakátja
Az előadás plakátja

Neves földrajztudósok utódaként és szellemi örököseként dr. Xantus Gábor dokumentumfilmes, rendező-operatőr, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem professzora sajátos módját választotta a világjárásnak: az általunk ismert és számon tartott horizontokon túlról szerzett élményeit kamerával a vállán örökítette meg, nem hétköznapi tapasztalatait dokumentumfilmek egész sora mutatja be.

Xantus Áron és Gábor
Xantus Áron és Gábor

Az egyik legtermékenyebb és számos szakmai díjjal elismert romániai magyar dokumentumfilmes természetesen sok más témakörben alkotott maradandót, a Györkös Mányi Albert Emlékház Nyitott szemmel című beszélgetősorozatában azonban elsősorban világjáró tapasztalatairól kérdezik Xantus Gábort, hiszen az általa rögzített és feldolgozott élményanyag a különleges látásmód miatt joggal tart számot a szélesebb közönség érdeklődésére is.

A tervek szerint filmes műhelyének kulisszatitkait és a fiával, a szintén dokumentumfilmes Xantus Áronnal együtt folytatott terepmunka viszontagságairól is faggatják majd a rendezőt.

A Világvégi kalandozások a Xantus Film stábjával című beszélgetésre 2016. május 26-án, csütörtökön, 18.00 órától kezdődően kerül sor az Emlékházban.

A sorozat házigazdája Laczkó Vass Róbert.

Mindenkit sok szeretettel várnak!

EMKE_logo
EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház
Kolozsvár, 400015 str. Republicii/Majális u. 5.
E-mail: emkegyorkoshaz@yahoo.com
Mobiltelefon: +40 766 294646
http://www.emke.ro

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.