Magyar Arany Érdemkeresztet kapott Lőrincz György író

Lőrincz György beszédet mond Sütő András székelyudvarhelyi szobrának avatásán - 2013. június (Fotó: Simó Márton)
Lőrincz György beszédet mond Sütő András székelyudvarhelyi szobrának avatásán – 2013. június (Fotó: Simó Márton)

Március 11-én, a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kulturális tevékenységért járó középdíjakat adott át. Balog Zoltán a díjazottakat méltatva hangsúlyozta, a kitüntetést átvevők munkájukkal hitet, tudást és bizalmat adnak, továbbá képesek elhárítani az akadályokat és közösséget építeni.

A miniszter szerint az elismerés annak is kifejezője, “mennyi nagy teljesítmény tartja mozgásban a hazát”. “Önök a bizonyítékai ennek a nemzetnek a gazdagságára, hogy milyen jó állapotban van az emberi erőforrás” – hangsúlyozta Balog Zoltán, hozzátéve, a mai korban élők szerencsések, hiszen biztosított számukra az építkezés lehetősége, amelynek távlatait továbbra is a szabadságnak és az összetartozásnak kell alkotnia.

arany_erdemkereszt

A Magyar Érdemkereszt 2 mm széles kör alakú, egymásba fonódó babérkoszorúban elhelyezett 42 mm átmérőjű fényezett szélű kereszt, melynek rajza a Magyar Érdemrenddel azonos, de zománcozás nélküli, és a fokozat szerint arany, ezüst, illetve bronz bevonatú. A Magyar Arany Érdemkereszt középdíjnak számít a magyarországi állami kitüntetések sorában.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s