85 éve hunyt el Jakab Ödön költő

Jakab Ödön (1897)
Jakab Ödön (1897)

Nyolcvanöt éve hunyt el Jakab Ödön (Vadasd, 1854. július 26. – Budapest, 1931. március 5.) költő, író, drámaíró, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1924). Kora irodalmának egyik legnépszerűbb alakja volt, népi-nemzeti irányú verseinek, prózai és színpadi műveinek köszönhetően a 19–20. század fordulójának legkedveltebb szerzői közé tartozott.

A két imposztor. Regény. Franklin Társulat Kiadása, Budapest, 1912
A két imposztor. Elbeszélés gyermekek számára. Franklin Társulat Kiadása, Budapest, 1913

1863-tól a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait. Első verseit ekkor, vásárhelyi diákévei alatt írta nagy lelkesedéssel, s tanárai – Mentovich Ferenc és Tolnai Lajos – is buzdították az irodalmi pályafutásra. Nyomtatásban legelső lírai műve 1874-ben jelent meg a Fővárosi Lapokban. 1874-től a kolozsvári tudományegyetemen hallgatott magyar nyelvet és irodalmat, s 1878 januárjában e tárgyakból szerezte meg tanári oklevelét is. Ezt követően két hónapot Budapesten töltött, és megjelent versei után kapott honoráriumából élt, majd 1878 júniusától báró Kemény Domokos marosvásárhelyi házánál nevelősködött. 1879 tavaszától rövid ideig a pancsovai, majd ugyanazon év szeptemberétől a dévai főreáliskolában tanított. 1884-ben Budapestre költözött, s a fővárosi VI. kerületi főreáliskola tanára volt egészen 1910-es nyugdíjazásáig. A tanítástól való visszavonulását követően életét az irodalomnak és irodalomtörténeti vizsgálódásainak szentelte.

Jakab Ödön sírja a Kerepesi-temetőben
Jakab Ödön sírja a Kerepesi-temetőben

„Szeresd a földet! A föld jó, és nemes. / És semmi sincs, mit méltóbban szeress! / Szülő elűzhet, testvér rossz lehet, / Máshoz pártolhat hűtlen kedvesed, / Lehet mindenki hozzád mostoha, / Megcsalni csak a föld nem fog soha!” – részlet a költő Szeresd a földet! című verséből. Főképp hazafias hangvételű verseket, elbeszéléseket és regényeket írt, de a nevéhez fűződik számos, nagy sikerrel bemutatott színmű és dráma is. Lírai költészetére és balladáira a legnagyobb hatást Arany János, Petőfi Sándor, valamint marosvásárhelyi tanára, Tolnai Lajos gyakorolták, elbeszélései pedig Mikszáth Kálmán hatásáról vallanak. Népszerűsége a 19. század végén, a századforduló táján érte el a csúcsát, Argirus című elbeszélő költeményéért 1894-ben elnyerte az Akadémia Nádasdy-díját. Életműve azonban nem bizonyult maradandó értékűnek.

Pásztortüzek. Franklin Társulat Kiadása, Budapest, 1896
Pásztortüzek. Franklin Társulat Kiadása, Budapest, 1896

Még életében, a Nyugat első nemzedékének színre léptekor avultnak minősítették művészetét, s műveit önálló kötetben halála óta nem adták ki Magyarországon.

Irodalomtörténészként folyóiratok lapjain több megemlékezést, életműelemzést adott közre irodalmi példaképeiről, Kazinczyról, Aranyról, Petőfiről és Tolnairól. Mint korának elismert és közkedvelt irodalmára, 1883-tól a Petőfi Társaság, 1895-től a Kisfaludy Társaság rendes tagja volt, s 1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjai közé választotta. 1920-ban életművéért a Petőfi Társaság nagydíját kapta meg.

Főbb művei: Költemények, Budapest, 1879; Székely históriák, elbeszélések, Budapest, 1884; Hangok az ifjúságból, versek, Budapest, 1886; Az Amerikába vándorolt magyarok gyászos története, Budapest, 1886; Marosszéki történetek, Budapest, 1886; Székely nóták, versek és elbeszélések, Budapest, 1886; A pusztulás útja, regény, Budapest, 1888; Nyár, versek, Budapest, 1891; Argirus: Tündérmese négy énekben, elbeszélő költemény, Budapest, 1894; Falu, elbeszélések, Budapest, 1896; Pásztortüzek, versek, Budapest, 1896; Komédiák, elbeszélések, Budapest, 1898; A két imposztor: Elbeszélés gyermekek számára, Budapest, 1898; Élet, elbeszélések, Budapest, 1899; Szilágyi és Hajmási, elbeszélő költemény, Budapest, 1899; Pihenő, elbeszélések, Budapest, 1903; Róza, versek, Budapest, 1907. Őszi virágok, versek, Budapest, 1910; Délibáb, elbeszélések, Budapest, 1913; Este felé, költemények, Budapest, 1926; Mesélő esték, elbeszélések, Budapest, 1930; Színpadi művei: Szegény Radóné, népszínmű, bemutató: Kolozsvár, 1887; Galambodi Sándor, népszínmű, bemutató: Kolozsvár, 1889; A jövevények, társadalmi dráma, bemutató: Budapest, Nemzeti Színház, 1902; A pásztói pap, történelmi dráma, bemutató: 1913.

*
Vadasd (románul Vădaş) falu Maros megyében, Marosvásárhelytől 35 km-re délkeletre, Havadtőtől északra 3 km-re fekszik a Havad-patak völgyében. Határában Havad felé egykor a hagyomány szerint Tekefalva nevű falu állott, amely elpusztult. Várat is említenek ott. 1756-ban 44 család, azaz 216 lélek alkotta református gyülekezetét. 1910-ben 542 református magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye Marosi alsó járásához tartozott. 1992-ben 389 lakosából 381 magyar és 8 cigány. Székely Ferenc Vadasdi krónikája szerint 2010. július 25-én 352 lakosa volt, ebből 60 cigány. Református temploma gótikus eredetű, helyette azonban 1886-ban újat építettek, a régiből csak egy szemöldökkő maradt. A település szülötte Jakab Ödön (1854 –1931) költő, író, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1912–1914 között itt volt pap Donáth László (1883–1967) novellista, a Kemény Zsigmond Társaság tagja, a Zord Idő és a Pásztortűz munkatársa.

Bölöni Domokos

1332759070.8711

                         Jakab Ödön

Kriza

Rég alszik immár hűvös hant alatt,
Maga elment, de neve itt maradt;
Emlékét tiszta, szerető szivek
Híven borongó gyásza őrzi meg.
Nem volt ő soha zordon, viharos
Csaták iszonyát éneklő dalos;
Lantja, ha pendült: egyszerű dala
Zengő mezők lágy visszhangja vala.
Ember volt, nem több, nem is kevesebb,.
De annyi másnál buzgóbb, nemesebb!
Lelke szeplőtlen, szive tiszta, jó,
Szeretni sírig el nem lankadó.
Élete nem volt kalandos, merész,
De szép, hibátlan kerek egy egész,
Mint körvonal, mely bármi nagyra nyúl:
Kezdő pontjába visszakanyarul.
Mint a Szaharán kelő napkorong,
Ő is a porból kelt ki egykoron;
S hogy megfutá a fényes pályatért:
A porba szépen ismét visszatért.

covers_339912

Dal a falumról

Falumat én már elhagyám rég,
Czifra városban élek én,
Hol harsány hangon zúg az élet,
S hetykén hivalg a pompa, fény:
De minden bármi csillogó itt,
S szerencsém akárhogy forog:
Jaj, beh sovárog vissza lelkem,
Ha a falumra gondolok!

Az én falum szerény falucska,
Más fénynek ott még hire sincs,
Csupán csak annak, mit a jó nap
Derűlt kedvében földre hint,
S mit esténként a tűzvilág vet,
Mely minden ablakon lobog.
Jaj, beh sovárog vissza lelkem,
Ha a falumra gondolok!

Oly csöndes ott az utcza mindég:
Nappal mezei munka van,
S este is csak szerelmes párok
Állnak itt-ott a kapuban.
De sok zajt azok nem csinálnak,
Kevés szóval is boldogok!
Jaj, beh sovárog vissza lelkem,
Ha a falumra gondolok!

Nincs a városból semmi ottan,
Hanem virág, az sok vagyon,
Mihelyt zsendül a föld kopárja
A völgyön és hegyoldalon.
S ilyenkor holdas éjszakákon
A fülemile hogy zokog!
Jaj, beh sovárog vissza lelkem,
Ha a falumra gondolok!

Mily békén jár el ott az élet,
S ha már mindennek vége lett:
Milyen nyugodtan szenderülnek
Halálba ott az emberek!
Hűlt ajkukon a rég várt, édes
Pihenés vágya mosolyog.
Jaj, beh sovárog vissza lelkem,
Ha a falumra gondolok!

Oh, nem fél nálunk senki attól,
Örök ágyát hogy megvetik:
Sötét síri éj nekünk itt,
De nem sötét ám ott nekik,
Mert az erős hit szent világa
Még sirjokban is ott lobog.
Jaj, beh sovárog vissza lelkem,
Ha a falumra gondolok!

girland

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s