Ima Gábor atyáért

Gabor_atya_lajbiban

Továbbra is mélyaltatásban és kritikus állapotban van a trentói Santa Chiara kórházban, Észak-Olaszországban a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz egyházközség vezetője, Botár Gábor plébános.

A kedd esti orvosi tájékoztatás szerint állapota nem rosszabbodott, de nem is javult.

A plébánia közössége folytatja az imaláncot. A szokásos szerdai, este fél hétkor kezdődő szentmisét és azt követő közösségi imaalkalmat hittel és szeretettel ajánlják fel a súlyosan sérült lelkészért.

Amint azt a híradásokból megtudhattuk, a síbaleset szombaton történt Észak-Olaszországban, ahol a plébános többedmagával tartózkodott. A baleset után Trento városába vitték, jelenleg mélyaltatásban van.

Tamás Barna, a Kis Szent Teréz plébánia kisegítő lelkésze elmondta, hogy a baleset szombaton délelőtt történt, sízés közben elesett és a fejét ütötte meg Botár atya.

Gábor atya a 2015-ös somlyói búcsúról érkező zarándokcsoport élén a visszaérkezéskor (Farkas Antal felvételei)
Botár Gábor atya a 2015-ös somlyói búcsúról érkező zarándokcsoport élén a visszaérkezéskor (Farkas Antal felvételei)

Az 51 éves Botár Gábor Csíkszentgyörgyön született, 1989-ben szentelték pappá, egy évig Csíkszeredában, ezt követően Székelyudvarhelyen volt segédlelkész. Három évig Kolozsváron teljesített szolgálatot, majd 1994-ben került véglegesen Székelyudvarhelyre, ahol előbb helyi lelkész volt a Bethlen-negyedi gyülekezetben, 1995 óta pedig a Kis Szent Teréz plébánia plébánosa.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Kövessen minket új portálunkon is: www.eloszekelyfold.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s