A józanság dicsérete

Egyed Ufó Zoltán felvétele (Forrás: uh.ro)
Egyszerű, visszafogott, szerény épület – a szükséglethez igazodó (Egyed Ufó Zoltán felvétele, forrás: uh.ro)

Ha a tavalyi esztendő a szelfibot éve volt, az idei minden bizonnyal a csoké lesz: munkahelyi cigarettaszünetben, villamoson, welnessfürdők szaunájában, egyszóval mindenhol a családi otthonteremtési kedvezményről beszélnek az emberek. Ütni fog ez, mint a rezsicsökkentés – kaptam el a szomszéd asztaltól érkező félmondatot egy kávézóban, de nem tudtam megállapítani, hogy az illető most örül ennek, vagy éppen a kormánypártok újabb népszerűség-növekedésétől tartva búslakodik.

A marosvásárhelyi születésű Egyed Ufó Zoltán néhány éve Székelyudvarhelyen él és dolgozik. Fotóriportjaival kallódó értékekre, a környezetre káros beavatkozásra hívja fel a figyelmet. Kezdeményezésére többször is olyan civil mozgalmak születtek Udvarhelyszéken, amelyekkel meg tudtak olykor előzni egy-egy jóvátehetetlen környezetei beavatkozás. Kamerájával kegyetlenül őszinte tud lenni. Olykor nagyvállalkozókkal és politikusokkal is meggyűlik a baja, holott nem tesz más, mint megmutatja a valóságnak egy-egy olyan szegmensét, ahová a nagyok már elfelejtenek alánézni
A marosvásárhelyi születésű Egyed Ufó Zoltán néhány éve Székelyudvarhelyen él és dolgozik. Fotóriportjaival kallódó értékekre, a természeti értékekre káros beavatkozásokra hívja fel gyakran a figyelmet. Kezdeményezésére többször is olyan civil mozgalmak születtek Udvarhelyszéken, amelyekkel meg tudtak előzni egy-egy jóvátehetetlen környezeti beavatkozást. Kamerája segítségével kegyetlenül őszinte tud lenni. Olykor nagyvállalkozókkal és politikusokkal is meggyűlik a baja, holott nem tesz más, mint megmutatja a valóságnak egy-egy olyan szegmensét, ahová a nagyok már elfelejtenek alánézni, illetve azt is merészen ábrázolja, amikor vezetőink tulajdonképpen törpék és nevetségesek a maguk által generált helyzetekben és pózokban

Építész ismerőseim mondják, hogy elképesztő módon megnőtt az érdeklődés az új épületek iránt: boldog-boldogtalan házépítésben gondolkodik, telket keres és papírral-ceruzával álmodozik, hogy hol legyen a nappali, és befér-e a jacuzzi a fürdőszobába. Ez persze nem baj, álmodozni szabad, magam is elköltöttem párszor (sajnos csak fejben) a lottóötössel járó épp aktuális nyereményt, és remélem, sokunknak meg is valósul az álma: három gyerek vállalásáért cserébe élhető, egészséges házba költözhet a család, és a támogatásként kapott tízmillió mellett a másik, csak kölcsönbe adott tízest is sikerült rendben visszafizetni.

Mielőtt azonban nekiugrunk az építkezésnek, nem árt lehiggadni egy kicsit, és lassan, alaposan, a vágyainkat lehetőleg megzabolázva átgondolni, mire is van igazából szükségünk. Ebben talán segítségünkre lehetnek az alábbi gondolatok, amelyeket az Uh.ro portálon találtam. Egy erdélyi kolléga, Egyed Ufó Zoltán fényképész végigfotózta egy székelyföldi kistelepülés, Medesér régi házait, és a képek mellé írt néhány megjegyzést arról, milyen építészeti trükköket tanulhat a világ a hagyományos népi építészettől. Az első és legfontosabb: ne építsünk nagyobbat, mint amekkorára valójában szükségünk van. A húszmilliós összeg hajlamossá tehet a nagyvonalúságra, de a házat később is fenn kell tartani. Ki kell fűteni, takarítani, tíz-húsz évente felújítani. Nem jó, ha a saját házunk rabszolgái leszünk: egy házépítés akár egy életre is szólhat (de mindenképpen hosszú évekre-évtizedekre meghatározza a hétköznapjainkat), ezért nem mindegy, milyen béklyókat veszünk magunkra.

Fotó: Egyed Ufó Zoltán
Egy kétszáz évvel ezelőtti kaláka emléke a gerendába vésve (Fotó: Egyed Ufó Zoltán)

A másik megfontolandó tanács: építkezzünk fokozatosan, adósságok nélkül. A régi székelyek úgy gondolkodtak, hogy előbb egy kicsit építettek, az induló lehetőséghez igazodva, de már az alapozásnál gondoltak arra, legyen hová bővíteni, ha megváltozik a helyzet. És abból kell építkezni, ami rendelkezésre áll, nem a divatok szerint – ha valakinek fából van több, ne akarjon mindenáron betonpalotát, mert a szomszéd is azt csinálta. A helyi anyagokkal való építkezés gazdaságosabb és kevesebb energiát pazarol el – lehet, hogy jobban mutat a messziről ideszállított anyag, de idegen marad örökre.

Egy másik fontos észrevétel: fogadjuk el, sőt segítsük elő az elmúlást! A természetes anyagok (fa, kő) szépen öregednek, patinát adnak az épületnek. A műanyag ablak, a polisztirolhab új állapotban sem szép, ráadásul pár évtized múlva borzalmasan fog kinézni. Nem ciki bontott építőanyagot használni – régen is ezt tették az emberek, az elhagyott várakból például egész városrészek épültek. A kétszáz évvel ezelőtt szakszerűen kivágott és kezelt faanyag lehet, hogy tovább tart, mint a vadonatúj, és sokkal jobban mutat. A szép kő évszázadok múlva is szép lesz, de a betont nem lesz kedvünk újrahasznosítani. Házból sem kell feltétlenül újat építeni, ha újra lehet hasznosítani a régit – elfeledett mesterek keze nyomát felfedezve kapcsolatba kerülünk a saját múltunkkal, és továbbviszünk valamit, amit érdemes továbbadni. Próbáljunk magunk is részt venni a folyamatokban, sőt akár az egész családot bevonni: a házunk építésére és szépítésére fordított idő nemcsak munka, hanem szórakozás, művészet, önmagunk és gyerekeink nevelése is lehet egyben.

Ne a szomszéd ízlése legyen a mérvadó, és ne essünk túlzásokba! Nem itt kell bebizonyítanunk, hogy mi többre és jobbra vagyunk képesek, mint más. A szerénység nagy érték, még ha nem is annyira nyilvánvaló ez ebben a harsány világban.

A természet alkotta formák tökéletesek – nem kell mindennek nyílegyenesnek, derékszögnek, passzentosnak lennie. A faanyag veszít keménységéből, ha a rostokat elvágva tökéletesen szögletesre fűrészeljük. A szépségéből is veszít – igaz, hogy nehezebb építkezni a szabálytalan formákból, de sokkal szebb lesz az eredmény. Ugyanakkor ne a lakóházunkon kísérletezzünk, mert ha balul sül el az eredmény, egy egész életen át isszuk a levét. Pompásan ki lehet próbálni a forradalmi ötleteket a melléképületeken is!

A székelyföldi cikk kitűnően illusztrálja azt is, hogy a mostani divat, vagyis minél távolabb költözni a többi embertől, mennyire nem gazdaságos. Régen több volt a hely, mégis a falvakban a házakat szinte összeragasztották, és a csűrök vonala egy biztonsági gyűrűt jelentett a falunak. Védte a széltől, a vadállatoktól a telket, és persze az sem mindegy, hogy télen mennyi havat kell letakarítani az útról, vagy építéskor hány méternyi villany- és vízvezetéket kell elvezetni. Őseink tudták, miért építkeznek szorosan egymás mellé, még akkor is, ha nem voltak a legjobb barátok. Az ember társas lény.

Egyed Ufó Zoltán felvétele
Úgy díszítsd házadat… (Egyed Ufó Zoltán felvétele)

Ehhez szorosan kapcsolódik a közösen végzett munka öröme. Ha bevonjuk a tágabb családot, a barátokat az építkezésbe, kevesebbe is kerül, és emberi kapcsolataink is javulnak (nem mellesleg az is kiderül, ki az igazi barát). A kaláka nem butaság – erősebb lesz tőle a közösség akkor is, amikor egyik tagja bajba kerül. Persze ez oda-vissza alapon működik: ha rajtunk segítettek, később, amikor másnak lesz szüksége dolgos kezekre, nem kereshetünk kifogásokat. Székelyföldi házak gerendáin gyakran látható felirat, amely által a ház tulajdonosa megköszöni a segítséget. Medeséren például így: „Isten és jó baráti segedelmével építette László Péter életének 60-ik esztendeibe 1829”.

A legfontosabb tanács a végére: ne stresszeljük agyon magunkat, nem dől össze a világ, ha nem nekünk lesz a legszebb, legjobb, legcsicsásabb házunk. És ne féljünk tanácsot kérni építésztől, mert ez is egy szakma, amit éveken át kell tanulni ahhoz, hogy valaki jó legyen benne. Félő ugyanis, hogy a tízmillió politológus, futballszakértő és ki tudja még, mi után a tízmillió házépítőmester országa leszünk hamarosan.

Van a Székelyföldön egy falu, Korondnak hívják. Magasan fekszik, földje nem túl jó, ezért nem voltak gazdagok a lakói. Aztán valaki kitalálta, hogy a termőréteg alatt lapuló sárgás, tapadós agyagból korongozni kellene, mázas edényeket készíteni. A terv bejött, a települést fazekasfaluként ismeri a világ. Amikor az embereknek kezdett jól menni a szekér, hatalmas, kétszintes házakat építettek, hogy jelezzék, erre is van már módjuk. Aztán leélték az életüket a telek sarkában meglapuló nyári konyhában – a fűtetlen, hideg tisztaszobákba csak piros betűs ünnepen ment be a család. Ha jól tudom, a magyarországi falvakban is megfigyeltek szociológusok hasonló jelenséget ott, ahol hirtelen megváltozott – jó irányba – az emberek anyagi helyzete.

Félreértés ne essék, senkitől sem irigylem a nagy házat, a jobb lehetőséget. Azt sem akarom mondani, amit egyesek állítanak, hogy a csok lesz a Fidesz frankhitele. Mindössze azt szeretném, hogy a nagy nekibuzdulásban ne essünk át megint a ló túlsó oldalára.

A cikk a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg 2016. 02. 13-án.

Lukács Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s