A Tomcsa Sándor Színház januári előadásai

szinhazban

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Neil Simon Pletyka című darabjával indítja az új esztendőt, amelyet bérletes előadások formájában játszanak, majd két gyermekeknek szánt produkcióval – Az égig érő fa című bábelőadással és a Mátyás mesékkel – kedveskednek az ifjú színházkedvelőknek. A színház a hónap második felében pedig két darabbal vendégszerepel Csíkszeredában.

Az előadás plakátja
Az előadás plakátja

New York város alpolgármestere a tizedik házassági évfordulóját készül ünnepelni, és vendégségbe hívja előkelő barátait. A parti azonban egy pisztolylövéssel és egy autóbalesettel indul és további balesetek és fordulatok teszik izgalmassá. Sorra érkeznek a baráti kör tagjai a rangos eseményre, házaspárok, akik egymás előtt alakoskodva próbálják elterelni a figyelmet a gyanús jelekről: hogy vajon miért kimenős ma a személyzet, miért nincs a vacsora elkészítve, és legfőképp pedig azon tanakodnak, hogy hol lehet a házigazda és neje. Az álszent barátságok és információfoszlányok közepette végül megindul a pletyka. Ki mit hallott, ki kivel, mikor, miért. Mindenkinek van titkolnivalója, azoban – ahogyan az lenni szokott – a kívülállók mindennel sokkal inkább tisztában vannak, mint az érintettek és szomjaznak az újabb véleményekre és történettöredékekre. S hogy mi az igazság? Talán már nem is fontos…

Jekenet az előadásból (Fotó: Balázs Attila)
Jelenet az előadásból (Fotó: Balázs Attila)

Neil Simon

Pletyka

bohózat

Rendező: Lendvai Zoltán m.v.

január 7., csütörtök – 19:00 óra
Haáz Rezső felnőttbérlet

január 8., péntek – 19:00 óra
Kovács György felnőttbérlet

január 12., kedd – 19:00 óra
Tamási Áron diákbérlet

január 13., szerda – 19:00 óra
Fekete István diákbérlet

január 15., péntek – 19:00 óra
Méhes György felnőttbérlet

Mátyás mesék - az előadás plakátja
Mátyás mesék – az előadás plakátja

Mátyás mesék

január 9., szombat – 11:00 óra
Családi előadás
(Az előadásra szüleikkel vagy nagyszüleikkel érkező gyermekeknek az előadás ingyenes, felnőtteknek a jegy 10 lejbe kerül.)

Az égig érő fa

bábelőadás

Rendező: Nagy Regina m.v.

január 14., csütörtök – 9:30, 11:00 óra
szabadelőadás, koncertterem

január 15., péntek – 9:30, 11:00 óra
szabadelőadás, koncertterem

január 26., kedd – 10:00, 12:00 óra
szabadelőadás, koncertterem

január 27., szerda – 10:00, 12:00 óra
szabadelőadás, koncertterem

Előadások Csíkszeredában

csiki_jatekszinMátyás mesék

gyerekelőadás

Rendező: Csurulya Csongor

január 18-22. között délelőttönként a Csíki Játékszín nagytermében

Örkény István

Tóték
tragikomédia

Rendező: Harsányi Zsolt m.v.

január 20., szerda – 19:00 óra
a Csíki Játékszín nagytermében

További információkk, helyfoglalás:
http://www.csikijatekszin.ro

A Tomcsa Sándor Színház jegypénztára hétköznapokon 11.00-14.00 valamint 15.00-17.00 óra között tart nyitva, előadások napján 11.00-14.00 óra között, illetve előadások előtt egy órával nyit.

A bérletes előadásokra korlátozott számban jegyek is válthatók.

A jegyfoglalás érvényét veszti, amennyiben a lefoglalt jegyeket az előadás előtt fél órával nem váltják ki!

Telefon : 0266-212131

udvarhely_tomcsa_sandor

kozonsegszervezo@szinhaz.ro
Online jegyvásárlás: http://www.biletmaster.ro

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.