Székelyudvarhely, 1989. december 22.

A változások küszöbén - 1989. december 22. - Szabó Károly felvételei
A változások küszöbén – 1989. december 22. – Szabó Károly felvételei

Napra pontosan huszonhat évvel ezelőtt érte el a “létezett szocializmust” a vég. Legalábbis azt hitték azokban az órákban a székelyudvarhelyiek, hogy sikerül véget vetni egy sötét “fénykorszaknak” ebben a városban. Mivel a Székelyföld és benne Udvarhelyszék is kettős prés alatt élt, hiszen gazdaságilag és anyanyelvi kultúrájában is ellehetetlenítette az itt lakókat a hatalom, várható volt, hogy – hasonlóan az ország más vidékeihez – utcára viszik a gondokat, s amennyiben nem kerül sor a követelések teljesítésére, akkor a népharag elsodorja a rendszert és annak helyi képviselőit.

Egy városi legenda szerint ez az állomás melletti raktár már december 21-én kiégett. Valakik benzines-palackot dohattak az épületre (Szabó Károly felvétele)
Egy városi legenda szerint ez az állomás melletti raktár már december 21-én kiégett. Valakik benzines-palackot dohattak az épületre (Szabó Károly felvétele)

December 22-én reggel azonban még élt és garázdálkodott a párthatalom. Utasítás érkezett a municípiumi pártbizottsághoz és a vállalatvezetőkhöz, hogy amennyiben a dolgozók elhagyják a munkahelyeiket és gyülekezni kezdenek vagy felvonulnak, akkor tűzparancs lép életbe és a kivezényelt karhatalom fegyverrel fogja megfékezni a tömeget. A megfélemlítésben tevékenyen részt vettek a szeku, az állambiztonság helyi tisztjei. Mivel már egy nappal korábban sem sikerült a kedélyeket lecsillapítani az üzemi gyűléseken, amelyeken el kellett volna ítélni azokat a “rendbontókat” és “terroristákat”, akik Temesváron, Aradon és másutt a rendszer ellen lázadtak, a két nagy városi fémipari, többnyire férfiakat foglalkoztató gyár – a Gábor Áron és a Matrica Rt. – dolgozói spontán gyertyás megemlékezést tartottak az áldozatok emlékére. Délelőtt 10:00 óra után nem sokkal, amikor a elterjedt, hogy a hadügyminiszter, Vasile Milea tábornok öngyilkos lett, a munkások szervezkedni kezdtek, lyukas román nemzeti lobogókkal kivonultak a gyárakból és a központ felé tartottak…

Tömeg a főtéren
Tömeg az udvarhelyi főtéren (Szabó Károly felvétele)

A közvetlen előzményekről

Az 1989-es rendszerváltoztató események előszele már június folyamán érződött, amikor Magyarországon újratemették Nagy Imre miniszterelnököt és mártírtársait, Maléter Pál hadügyminisztert és Gimes Miklós újságírót. Hasonló – többnyire békés – rendszerváltoztató folyamatok zajlottak Lengyelországban, ott június 4-én elsöprő fölénnyel nyert a Szolidaritás Szakszervezet; Kelet-Németországban november 13-án Hans Mondrowot választották miniszterelnökévé, és Mihail Gorbacsov ugyanaznap kijelentette, hogy a demokratikus átalakulást és a két német állam egyesülését belügynek tekinti; Bulgáriában november 10-én mondatták le az 1962 óta hatalmon levő Todor Zsivkovot; november 17-én vette kezdetét Prágában a “bársonyos forradalom”. Már csak idő kérdése volt, hogy a kelet-európai szocialista barakk minden állama a társadalmi átalakulások útjára lépjen.

Harmincegy évvel a kivégzésük után temették el Nagy Imrét és társait (Fotó: MTI archívum)
Napra pontosan harmincegy évvel a kivégzésük után temették el Nagy Imrét és társait (Fotó: MTI archívum)

Romániában, bár a szabadon fogható külföldi rádióadók (BBC, Amerika Hangja, SZER) jóvoltából tudni lehetett a magányos ellenállókról és egy-egy kegyetlenül megtorolt tiltakozóakcióról, nem körvonalazódott a politikai síkon szerveződő ellenzékiség. A Tőkés László és hívei ellen indított megfélemlítőakciókról mindenki tudott a Székelyföldön, s arról is, hogy Temesváron december 16-án a tömegbe lőttek és az áldozatok száma igen jelentős. Közismert volt az aradiak szolidaritásvállalása, illetve az is, hogy a közel-keleti látogatását megszakító pártfőtitkár, Ceauşescu már nem teljesen ura a helyzetnek.

Központi népgyűlést hívtak össze Bukarestben

A központi bizottság épülete előtti térre meghirdetett nagygyűlés “sikere” akkor is kétséges volt, ha a pártvezér újabb ígéretekkel és engedményekkel hozakodik elő. Ez a gyűlés a viharosan zajló kulisszák mögötti események és az egyre növekvő tömeg követelései hatására fokozatosan átalakult forradalmi népgyűléssé. A diktátor 12:09 perckor helikopterrel menekült el az épületből.

A kondukátor menekül
A kondukátor menekül

Ez az a pillanat, amikor forradalmárok jutnak mikrofonhoz, s elkezdődik a nemzeti főadó megszállása. Mircea Dinescu költő és Ion Caramitru színész 12:19-kor jelentette be a televízióban a rendszer összeomlását.

Párhuzamosan zajlottak a székelyudvarhelyi események

Nyilvánvaló, hogy december 22-én délben erősödött fel Székelyudvarhelyen is az utcai mozgalom. Ekkor terjedt el a városban, hogy a katonai alakulat visszavonult a laktanyákba, a rendőrség (milícia) pedig letette és elzárta a fegyvereket. Gyakorlatilag védtelen közegek tartózkodtak ekkor a rendőrség épületében, illetve ott volt még az állambiztonságiak helyi parancsnoka, D. Coman alezredes is.

Ég egy rendőrségi autó. Benne volt a gépből kiszedett film is, és szerencsére azok a kalosnyikovok és kézifegyverek is, amelyeket a randalírozóktól szedtek el (Szabó Károly felvétele)
Ég egy rendőrségi autó. Benne volt a gépből kiszedett film, és szerencsére azok a kalasnyikovok és kézifegyverek is, amelyeket a randalírozóktól szedtek el (Szabó Károly felvétele)

Több rendőr és szekus tiszt, illetve altiszt az épület hátsó kijáratán, az állomás irányába menekült, majd a Famos Bútorgyárban civil ruhákat szerzett és felszívódott. Ekkor került sor a rendőrség ostromára, amikor a felbőszült tömeg felgyújtotta az épületet, behatolt az irodákba, kidobálta a lakossági nyilvántartási aktákat, s többen fegyverhez jutottak… Népharag végzett az alezredessel. Ugyancsak atrocitások áldozata lett Székely Gábor tartalékos őrmester is, aki volt parancsnoka autóját akarta menteni.

A Főtéren levő Városházán és a rendőrségnél párhuzamosan zajlottak az események. Miután a Bethlen Gábor u. 53-ban – azaz a rendőrség épületénél lezajlottak – a “dolgok”, a tömeg átvonult a központba. Időközben többen is lyukas zászlókkal vonultak, ötvenhat szellemiségét emlegették, így próbálva civilizált viselkedésre bírni a randalírozókat.

Hatalmasra duzzadt a tömeg a Városháza előtt
Hatalmasra duzzadt a tömeg a Városháza előtt (Szabó Károly felvétele)

Megalakult az első ideiglenes bizottság, amely átvette a város vezetését. Estére némiképp normalizálódott a hangulat. Aztán történt, aminek jönnie kellett a szép és új világban… Ebben az írásban nem kívánunk további részletekre kitérni.

Az áldozatokra emlékező fiatalok (Szabó Károly felvétele)
Az áldozatokra emlékező fiatalok (Szabó Károly felvétele)

Többen is dokumentálták az eseményeket

Videofelvétel, több fotósorozat készült ekkor Udvarhelyen. A dokumentumokat a későbbiekben számos alkalommal feldolgozták az újságírók és a krónikások, szemtanúkat szólaltattak meg, hiszen az 1990-es években – amikor valamelyest konszolidálódott a rendszer – a baloldali kormányok folyamatosan visszatértek az itteni sajnálatos eseményekre, holott ennél sokkal súlyosabb tragédiák is zajlottak országos szinten. Gyakran még ma is etnikai jellegű konfliktus áldozataiként emlegetik a zavargásokban elhunytakat, holott egész Udvarhelyszéken összesen hatan haltak meg ekkor, közülük hárman magyar, hárman pedig román nemzetiségűek voltak, de kivétel nélkül, mindannyian a hatalmi szervezett apparátusában dolgozva vettek részt a népnyomorításban.

k
Az első forradalmi bizottság próbálja csitítani a nép haragját (Szabó Károly felvétele)

Jelen írásunk a Szabó Károly operatőr-filmrendező által rendelkezésünkre bocsátott felvételek segítségével készült. Szabó Károly akkortájt húszéves fiatalemberként a Helyipari Vállalatnál dolgozott, de aktív tagja volt az Orbán Balázs Fotóklubnak és a Matricagyárban működő fotós-klubnak is. December 22-én, amikor kinézett a műhely ablakán (amely az egykori Házgyár közelében volt a Nagyküküllő bal partján), látta, hogy odaát a “matricások” és a “gáborosok” erősen készülődnek. Kölcsönkért egy biciklit, hazalépett, magához vette a fényképezőgépét és kiment a “forradalomba”… Felvételei olykor hevenyészettek, nem mindig volt ideje optikával és beállításokkal vacakolni, de aznap több tekercsnyi filmet exponált. Kezdetben, amikor fegyveresek hadonásztak a rendőrség erkélyén és kalasnyikovokkal lövöldöztek a levegőbe, több félrészeg atyafi vette körbe a fotográfust, és kérték, hogy vegye ki a filmet a gépből. A felkérésnek eleget tett. Így elveszett pár értékes kocka. Többek között az a sorozat is, amelyen az látható, hogy egy nem túl kedvelt milicistát félig agyonvernek ugyan, de egy humánus gesztussal átdobják a kórház kerítésén, hogy a sürgősségen vegyék kezelésbe. Karcsi ezt követően felmászott a régi kórház kerítésének egyik kőoszlopára, s onnan több jó felvételt is készíthetett a nem éppen felemelő pillanatokról. A későbbi órákban aztán visszatért a Főtérre, ahol közben a népharag elvégezte a dicstelen munkát, miközben felelősséget érző értelmiségiek a Városháza ablakából és annak erkélyéről csitították a népet…

nagy_35Este gyertyákkal emlékeztek az áldozatokra, aztán kezdetét vette ez az újfajta időszámítás, amely elvezetett minket Európába, amely egyáltalán nem az a hely, amelyről beszéltek nekünk, s ahova oly sokáig vágyakoztunk… Mit tegyünk? Megszokhattuk, hogy huzatos helyen élünk. És azt is, hogy számunkra ennél jobb haza nem nagyon létezik.

Simó Márton

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.