A hazaszeretet életet betöltő feladat

Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató (Fotó: Füle Tamás)
Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató (Fotó: Füle Tamás)

Ennek a népnek a tagjai vagyunk mindannyian, szükségünk van egymásra és a hazánkra, mint a vízre és a levegőre. Tudományos kutatások igazolták, hogy aki tudja szeretni a hazáját és azért képes áldozatot is hozni, az tovább él – mondta Andrásfalvy Bertalan. A néprajzkutató professzor szerint az ember ott érzi otthon magát, ahol a szerettei élnek, és ahol viszontszeretik.

Válaszút, 1961 - Andrásfalvy Bertalan felvétele (MTA Zenetudományi Intézet archívuma)
Válaszút, 1961 – Andrásfalvy Bertalan felvétele (MTA Zenetudományi Intézet archívuma)

A professzorral egy korábbi, a Harkányi Szabadegyetemen elhangzott előadása nyomán készített interjút Fekete Zsuzsa, amelyet akkor a Parókia Portál közölt, illetve az előadásról felvett videó is a rendelkezésünkre áll a YouTube jóvoltából.

Sem az előadás, sem az interjú nem veszített időközben az aktualitásából, sőt: a világpolitikai események még inkább felerősítették. Az elhangzottak Erdély magyarságára és a székelyföldi közösségekre egyaránt érvényesek.

– Azt mondta az előadásában, hogy a néphagyomány megteremtette a módját annak, hogyan kell szeretni egymást.

– Valóban, hiszen a népművészet a szeretet kifejezésének az eszköztára. Ha nem fejezzük ki szeretetünket, akkor semmik vagyunk. A szeretet cselekvésre való felszólítás, nem érzelem. A néphagyomány bölcs. Például arról is gondoskodott, hogy az anya szerethesse kicsinyét, mert a szülés utáni időszakban nem kellett házimunkát végeznie, főznie. A kisbaba megérkezésekor a nőnek a választott komaasszonya segített háztartást vezetni. A néphagyomány megtanította, hogyan adják át a szeretetet.

– Hogyan jutunk el a néphagyománytól odáig, miként szeressük a hazánkat?

– A szeretetnek körei vannak, és ezek a körök egymásra épülnek. Első az anya-gyerek szeretet, majd a házastársi szeretet, ezek nélkül nem jöhet létre a hazaszeretet sem. Az erkölcsi törvények az élet boldogságának alapját jelentik. Ehhez szorosan hozzátartozik, hogy szeressük a hazánkat, egy darab földet, és azokat akik ott élnek, vagyis szerethessünk fenntartás nélkül.

– Ezek szerint a hazaszeretetre nevelés már a születéskor elkezdődik? A szeretet megélésének, élményének a művészeteken keresztül való állandó táplálása, jelenvalóvá tétele a feltétele annak, hogy a hazánkat is szerethessük. Idézem egy mondatát: „Ennek a népnek a tagjai vagyunk mindannyian, szükségünk van egymásra és a hazánkra, mint a vízre és a levegőre.” Furcsa ezt hallani a globalizált világban.

– Ezt nem én találtam ki, tudományosan bizonyított tényekről beszélek. Ezt a területet Kopp Máriáék kutatták, eszerint aki tudja szeretni a hazáját és képes áldozatot is hozni érte, az boldogabb és tovább él.

– Mit gondol, hogy kinek nehezebb áldozatot hozni a hazáért, aki itthon marad vagy aki elmegy, és máshol próbál szerencsét?

– Talán furcsán hangzik, amit mondok, de aki elmegy, annak a hazaszeretete nem volt annyira elég, hogy itthon vállaljon közös sorsot rokonaival, barátaival.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy az szereti igazán a hazáját, aki vállalja a nehezebb sorsot, esetleg a szenvedést?

– Aki itthon marad.

– Ezek súlyos szavak… 

– Igen, és félve is mondom ki, mert a fiam tíz évig Amerikában élt, de hazajött. Sikeres kutatóorvosként dolgozott, kiváló állása volt, több találmánya. Elismerték a munkásságát, de hazajött. Ez a legnagyobb boldogságom.

– Elárulható abból valami, hogy miért ment el, és miért jött vissza? 

– Itthon gyógyszerügynökként nem látott perspektívát, kint pedig jó állást kapott kutatóként. Japánban és Amerikában is dolgozott, neves szaklapok idézik. Mikor hazajött elmondta, hogy könnyebb volt külföldön dolgozni, de nemcsak a pénz, és a körülmények, hanem a légkör miatt is. Itthon sok a féltékenység, az emberek akadályozzák egymást. Ebben a tekintetben kint olyan helyen dolgozott, ahol éppen ennek az ellenkezőjét tapasztalta. Végül itthon is megtalálta a helyét.

– Igaz lehet, hogy aki hosszú időre külföldre költözik, elveszíti a gyökereit itthon?

– Elveszíti, és nem tudjuk, hogy milyen szenvedéseken megy át anélkül, hogy pontosan meg tudná fogalmazni, hogy miért is szenved.

– Vagyis külföldön nincs „haza a magasban”, ami ennek a szabadegyetemnek a mottója?

– Vannak, akik tudják ápolni a kapcsolatot a hazával, és áldozatot hoznak érte, de igazán itt kell megvédeni és szeretni a hazát.

– Nagyon fontos az anyafölddel való kapcsolatunk. De a szocializmusban a panelba szorított emberek éppen ezt a kapcsolatot veszítették el. Mi ennek a következménye?

– A következménye a demográfiai sérülésünk. Többen halnak meg, mint ahányan születnek, ez ebből is következik. Vannak falvak, ahol sok a munkanélküli, nincs az embereknek saját földjük, csak nagybirtok van. Ezért is tettem felhívást a nagybirtokosoknak, hogy adjanak egy kis földet a falusiaknak, mert a földdel csodát lehet művelni. Az senkinek nem jó, ha valahol nyomorognak az emberek. Jó példa erre Cserdi, ahol a lakosság hetven százaléka cigány. A falu néhány saját hektárján intenzív, fóliás gazdaságot épített, ami nemcsak eltartja az embereket, hanem még arra is jut, hogy adományozzanak. (Cserdi négyszáz lelkes baranyai falu, ahol gyakorlatilag megszűnt a bűnözés, szinte mindenki dolgozik. A település lakóinak többsége cigány, a polgármesterrel együtt – a Szerk.)

Andrásfalvy, egy bátai adatközlő asszony és Martin György (1960.as évek, Halmos Béla gyűjteményéből)
Andrásfalvy, egy bátai (Tolna megye) adatközlő asszony és Martin György (1960-as évek, Halmos Béla gyűjteményéből)

– Hogyan élhetjük meg a közösséget, az együvé tartozást a mai Magyarországon?

– A művészetek egyértelműen ezt a célt szolgálják. Mit gondol, miért járnak táncházba, kórusba az emberek? Mert ez élményt ad mindenkinek, fiatalnak és idősnek egyaránt.

– Miért tartja fontosnak, hogy együtt mozduljunk, énekeljünk?

– Ez szolgálja az egészségünket, és így jön létre a „haza a magasban”. A művészet teremtése az egyik legfontosabb emberi élmény, ami megtarthat minket, és egésszé teheti életünket. A művészet közösségeket hoz létre az elmagányosodott emberek között. Az iskolákban is sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a közösséget teremtő művészeti oktatásra.

– Azt mondta az előadásában, hogy a néphagyomány ma már nem tudja biztosítani a szeretet közlését, mert egyszerűen kidobták az életünkből. Hogyan lehet pótolni?

– Az óvodai és iskolai oktatással. Az óvodák ebben a tekintetben nagyon jól működnek: a gyerekek énekelnek, játszanak, agyagoznak, rajzolnak, fonnak, szőnek, kézműveskednek, vagyis a teremtés örömét adják nekik ezzel. Úgy vélem, hogy az óvoda a mai köznevelés legsikeresebb műfaja. Ezt a művészi gyakorlatot kellene tovább vinni az általános iskolába, majd még tovább.

– De én pont úgy tapasztalom, hogy ez valahol elvész…

– Elvész, mi éppen ezért sokat harcolunk, hogy változzon a helyzet. A honismereti, népművészeti oktatásra is igen nagy szükség lenne.A hazaszeretetet észrevétlenül kellene csepegtetni a gyerekekbe, de a kicsik többsége amerikai rajzfilmeken nő fel… De ez nem a

Andrásfalvy Berrtalan
Andrásfalvy Berrtalan (1931. november 17., Sopron) néprajzkutató, egyetemi tanár, politikus. 1990 és 1994 között az MDF parlamenti képviselője, 1990-től 1993-ig művelődés- és közoktatásügyi miniszter, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Néprajz és Antropológia Tanszékének létrehozója és első tanszékvezetője, 2001-től a PTE professor emeritusa. Az ELTE BTK-n magyar-román, majd muzeológia-néprajz szakon végzett (1950-1959), később Kecskeméten üzemmérnöki diplomát is szerzett (1965). Az évek során különböző múzeumok és levéltárak kutatója Budapesten és a Dunántúlon eegyaránt, az MTA Néprajzi Kutatóintézet főmunkatársa, majd osztályvezetője. 1971 óta a néprajztudományok kandidátusa, 1990 óta az MTA doktora.  Kutatási területe a népi gazdálkodás, ezen belül a szőlészet, gyümölcstermesztés és az állattartás néprajzi vetülete, valamint a néptánc, a népköltészet és néprajzi csoportok együttélése és kölcsönös hatásai egymásra. Tizenöt önálló kötet és százhatvan tudományos közlemény szerzője. Több kimagasló állami kitüntetés birtokosa. Az 1990-es évek eleje óta a Pécs melletti Hosszúhetény községben él. A kép forrása: http://www.lathatatlansarvar.hu)

gyerek hibája, hanem a szülőé! Nem elég kikapcsolni a tévét, hanem adni kell helyette valamit. Meg kell tanítani a gyereket játszani! A gyerek nem azért ül a tévé előtt, mert az a legnagyobb élvezete, hanem azért, mert nem tanulta meg a szüleitől az igazi élvezetet adó közös játékot, éneklést, táncot. Sokan egykeként nőnek fel, pedig már egy testvérrel is lehet közösséget alkotni, együtt játszani.

Ha a család valamilyen oknál fogva nem tudja megadni mindezt, pótolhatja az óvoda és iskola?

Ez az óvónőktől és a tanároktól függ. Talán a tanügyi igazgatásnak is nagyobb lehetőséget kellene nyújtani a közös alkotásra és a hagyományok őrzésére.

Professzor úr, mit jelent az ön számára a magyarság?

Életemet betöltő feladat.

– Nehéz feladat?

Nehéz. Mert le kell küzdeni a reménytelenséget.

Az Andrásfalvy professzor úr előadásáról készített videó itt teljes egészében megtekinthető:

Forrás: Wikipédia, Parókia Portál

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.