Civilek a helyi vásárlókért a Merkúrban

Orbán Árpád (Fotó: )
Orbán Árpád, a Civitas Alapítvány ügyvezető elnöke (Fotó: Lőrincz Csaba )

A Civitas Alapítvány nem csak a pályázatírás időszakában és a lebonyolítás idején segíti egyes szociális vállalkozásként működő partnereit, hanem igyekszik piacot is keresni számukra. Vásároljuk a hátrányos helyzetűek termékeit, hiszen minden ember munkája hasznos. Ehhez azonban hozzátehetünk még annyit, hogy jó, ha a manapság igen szegényes helyi kínálatból a helyben lakó ember is vásárol. Úgyhogy ilyen megfontolásból a Civitas alakítja a vásárlói tudatot is, amikor bővíti a kínálatot.

Ezentúl a Merkúr üzletlánc boltjaiban is meg lehet venni a hátrányos helyzetűek által készített tárgyakat, illetve igényelhetjük különféle szolgáltatásaikat, amelyek értéket képviselnek. Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy minden ember munkája lehet hasznos.

Többek közt a székelyudvarhelyi Pro Down Alapítvány tagjai, illetve a Civitas Alapítvány munkatársai jelenlétében mutatták a Merkúr Áruház élelmiszer részlegén azt a standot, amelyre ezután szociális és társadalmi szervezetek termékei kerülnek.

Orbán Árpád, a Civitas Alapítvány regionális igazgatója szerint, aki ilyen termékeket vásárol, segíti és bátorítja ezeket a szervezeteket, hogy önfenntartókká válhassanak és fejlődhessenek. „Fontos, hogy mindazok a szociális és társadalmi szervezetek, amelyek valamilyen minőségi terméket hoznak létre, büszkék legyenek arra, hogy azok értékesek és értéket teremtenek” – mondta Orbán Árpád.

A paletta egyébként igen széles, több mint húsz vállalkozás vesz részt egyelőre a projektben, és nem csak terméket, hanem szolgáltatásokat is kínálnak, ugyanakkor nem zárkóznak el más, ilyen jellegű szervezettől, csupán egy szempontot vesznek figyelembe: piacképes, eladható, minőségi legyen a termék.

Az Élő Szövet, a Merkúr és a Góbé világ fontos támogatója a standnak, hogy fenntarthatóvá válhasson. Lényeges szempont, hogy a termékek ne csak a karácsonyi vásárokon, illetve a havi vásárokon jelenjenek meg, hanem állandóan szem előtt legyenek. Egyelőre öt Merkúr üzletben – két udvarhelyiben és két csíkszeredaiban, illetve a marosvásárhelyiben – vannak jelen a termékek.

Boros Csaba, a Merkúr üzeltlánc tulajdonosa fontosnak tartja ezeknek a termékeknek a népszerűsítését és árusítását, hiszen, mint mondta, sokan úgy tartják, hogy a vállalkozó kimondottan profitorientált, nem rendelkezik szociális érzékenységgel. „A munkatársaimmal együtt úgy gondoljuk, hogy ezen az előítéleten lehet változtatni. Ha jobban megismerjük ezeknek az egyesületeknek a tevékenységét, a mögöttük álló embereket, akkor azt látjuk, hogy ugyanolyan értékesek ők is, mint bármelyikünk. Munkaközösségünkbe is befogadunk sérülteket, fontos számunkra, hogy ne érezzék a kitaszítottságot. A jelenlévők arcán is láthatják, hogy milyen büszkék a munkájukra, milyen szeretettel mutatják, hogy ők készítették. Mi is úgy tartjuk, hogy Isten nem teremt selejtet” – fogalmazott Boros Csaba.

Orbán Árpád arról is beszélt, hogy az elmúlt évben egy temesvári és egy kolozsvári alapítvánnyal közösen országos szinten kilenc szociális vállalkozást indítottak be. Kiválasztották azokat a településeket, ahol létrehozhatják a vállalkozásokat, amelyek megállják helyüket a piacon. „A hátrányos helyzetű nem feltétlenül a fogyatékkal élőkre vonatkozik, hanem azokra is, akik az eldugott falvakban kis jövedelemből élnek. Egyre többen vannak ilyenek, sokan munka nélkül maradtak. Ha nincsenek ilyen kezdeményezéseink, ha nem figyelünk oda ezekre a bajba jutott emberekre, akkor semmit nem ér az egész. Megmutatjuk a lehetőségeket, szeretnénk visszahozni a hitet, hogy érdemes csinálni” – mondta a Civitas igazgatója.

Élő Székelyföld Munkacsoport/ Nagyálmos Ildikó

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.