Ünnepi Pletyka

Az előadás plakátja
Az előadás plakátja

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata december 17-én mutatja be Neil Simon: Pletyka című bohózatát, amely műfaji jellegénél fogva kiválóan alkalmas arra, hogy idén a karácsonyi ünnepkör és a szilveszter részévé váljon.

Azt mondják, hogy Neil Simon (1927) darabjait játszani öröm, s már maga a választás félsiker. Volt az elmúlt évtizedekben olyan esztendő, hogy a Broadway színházaiban Simon négy darabját játszották egyazon évadban. Híres darabjaiból több világ- és kasszasikert hozó játék-, illetve tévéfilm is készült (mintegy 40 produkció).

Neil Simon
Neil Simon darabjai “urbánus művek”, hiszen kevés kivételtől eltekintve, mind New Yorkban játszódnak. Általános emberi problémákról esik szó bennük, emiatt igen sok ember képes azonosulni a saját helyüket és útjukat kereső hősökkel. A szerző nagy erénye, hogy e fontos témákat iróniával és könnyed humorral képes megközelíteni és tálalni

A Pletykáról röviden: New York város alpolgármestere a tizedik házassági évfordulóját készül ünnepelni, és vendégségbe hívja előkelő barátait. A parti azonban egy pisztolylövéssel és egy autóbalesettel indul, majd további balesetek és fordulatok teszik izgalmassá. Sorra érkeznek a baráti kör tagjai a rangos eseményre, házaspárok, akik egymás előtt alakoskodva próbálják elterelni a figyelmet a gyanús jelekről: hogy vajon miért kimenős ma a személyzet, miért nincs a vacsora elkészítve, és legfőképp pedig azon tanakodnak, hogy hol lehet a házigazda és neje. Az álszent barátságok és információfoszlányok közepette végül megindul a pletyka. Ki mit hallott, ki kivel, mikor, miért. Mindenkinek van titkolnivalója, azonban – ahogyan az lenni szokott – a kívülállók mindennel sokkal inkább tisztában vannak, mint az érintettek és szomjaznak az újabb véleményekre és történettöredékekre. S hogy mi az igazság? Talán már nem is fontos…

A decemberi előadásokról

2015. december 17., csütörtök
19:00 – Tomcsa Sándor bemutatóbérlet

2015. december 18., péntek
19:00 – Nyirő József felnőttbérlet

2015. december 30., szerda
19:00 – előszilveszteri előadás

2015. december 31., csütörtök
18:00 – Szilveszteri előadás

A fennmaradó helyek függvényében még válthatók jegyek az előadásra hétköznaponként 11.00 és 14.00 óra között, valamint előadás előtt egy órával a színház jegypénztárában személyesen vagy a 0266-212131-es telefonszámon, illetve online a http://www.biletmaster.ro oldalon.

logo_oldal

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.