Életképesek-e a népi mesterségek szociális vállalkozások formájában? (3.)

Havaseső
Havaseső esett szombaton hajnalban, alig láttunk valamit Krajova szépségeiből, mert reggel fél kilenckor már indultunk a következő vidéki helyszín felé (A szerző felvételei.)

A krajovai szálloda személyzete nem rukkolt elő túlságosan vendégmarasztaló fogásokkal. Enyhén szólva a már-már mogorva, száraz profizmus jellemezte a viselkedésüket, s az egyetlen kirendelt pincérnő csak két és félszer mosolyodott el, amíg huszonöt fős csoportunkat kiszolgálta. Úgyhogy ezekről a részletekről nem kell különösebben áradozni, nem itt keresendő az oltyán vendégszeretet gyökere, s a helyi ételspecialitások sem ennek a szállónak az étlapjáról ajánlkoznak. Annak ellenére, hogy viszonylag új építésű szállóban laktunk, s függetlenül attól, hogy három csillag volt a bejáratára rábiggyesztve, a felszereltsége nem volt megfelelő, minden szobára jutott rosszul működő szellőző- vagy fűtőberendezés, legalább egy kiégett lámpa, furán viselkedő és ajtó nélküli zuhanyfülke…

Sokat nem nézelődtünk, hiszen elég hosszú volt a pénteki nap, úgyhogy éjfélre mindenki nyugovóra tért, tudván, hogy 7.30-tól kezdődik a reggelizés és 8.30-kor már indulnunk kell, kezdjük a még feszesebb szombati napot, amikor négy látogatást kell megejtenünk, de úgy, hogy aztán valamikor éjfél körül Csernakeresztúron hajtjuk majd álomra a fejünket. Tudtuk, hogy nem a legrövidebb úton, hanem kerülőkkel és kitérőkkel, Szörényvár (Drobeta-Turnu-Severin), majd Herkulesfürdő felé haladva, összesen 495 kilométernyi utat kell megtennünk.

Ez volt a tanulmányút második napja.

A nagyváros közelsége miatt felértékelődtek a beépíthető területek, bár a megfelelő infrastruktúra még
Országos jelenség ez – a nagyváros közelsége miatt az agglomerizációs övezetben felértékelődtek a beépíthető területek, bár a megfelelő infrastruktúra még nem jött létre. Malu Mare mintegy 9 kilométerre fekszik Krajovától. (www.gds.ro)

Annak, aki régóta nem járt arra, kissé meglepő, hogy Olténia fővárosát déli irányban elhagyva, azt látja, hogy ott is szünetel a szántóföldi növénytermesztés. A viszonylag jó minőségű földeknek csak kis töredékét művelik. Hatalmas gyomok, száraz kórók jelzik a sok “működő” parlagot.

Malu Mare – mondhatnánk így is: Nagymál

A Zsíl bal partjának legfelső és legnagyobb teraszára épített falu. A neve is innen származik. Itt-ott látni ugyan igényesebben megművelt konyhakerteket, de fóliasátrakat már kevésbé. A huszonöt éve felszámolt téesz-istállók kihasználatlanok, alig-alig érzékelni, hogy magánkezdeményezők vették volna át a szövetkezetek szerepét. Nyilvánvaló, hogy felületes ez a vélemény, hiszen rövid ideig tartózkodunk a helyszínen, de a megkérdezettek szinte kivétel nélkül azt mondják, hogy nem éri meg mezőgazdasággal foglalkozni. A két faluból álló községben élők közt sok a nyugdíjas (a lélekszám 3780, ebből 2313 a községi székhelyen, 1467 pedig Preajba faluban él), aki aktív korú – ha nincsen éppen Olasz- vagy Spanyolországban –, akkor többnyire a szolgáltatásokban és a kereskedelemben dolgozik. Akárcsak az ország más részein, itt is a multinacionális hiper- és szupermarket-láncok foglalkoztatják a legtöbb munkaerőt.

Anomáliák
Építészeti anomáliák: az 1896-ban épült kastélyt államosították 1948-ban, mezőgazdasági líceum működött benne, ahhoz bentlakás épült, amelyet az utóbbi évtizedben Európai Uniós projekt jóvoltából idősek otthonává alakítottak át; a víztorony szintén a letűnt rendszer maradványa – bizonyára ma is használják, mert felújítás nyomai láthatók rajta – de sejtjük, hogy a szebb napokat látott, klasszicizáló jellegű kastéllyal nem tud mit kezdeni a mai községvezetés, romlani hagyja, illetve inkább körbeépíti, semmint keresné annak a lehetőségét, hogy valamilyen formában kiegyezzen az örökösökkel és bizonyos intézményeket helyezzen el benne, vagy hasznosítsa idegenforgalmi, esetleg oktatási célokra, mint korábban. Ez az épületegyüttes hűen tükrözi az országban uralkodó állapotokat, négy és fél évtizednyi államszocializmus után két és fél évtizedes új-kapitalizmus következett, de egyik rendszer sem volt itt képes úgy berendezkedni, hogy a helyi lakosság érdekeit valós szinten képviselje és a meglévő értékek hasznosítását tartsa fontosnak. A kastély olyannyira idegen, annyira eltávolodott a hétköznapoktól, hogy három megkérdezett helyi lakos közül csak egy tudta megmondani, hogy a néhai bojárnak van (?) ugyan egy szerelemgyereke, aki elképzelhetően él (?) még valahol, de legszívesebben eladná a jussát. Az úri család nevét azonban már senki sem tudta…

A község hivatalos honlapján semmiféle utalást nem találtunk arra vonatkozóan, hogy mi volt egykor a fent ábrázol épületben, s hogyan, kiknek a jóvoltából maradt ekkora “csődtömegként” a nyakukon.

Kiderítettük utólag, hogy házasság útján kerültek a Poenaru-családhoz az itteni birtokok a 19. század második felében, amelyre 1896-ban építették az uradalmi kastélyt. Rövid kutakodás után rábukkantunk Dragoş Andreescu munkásságára is, aki nem építész vagy művészettörténész, grafikusként, hobbiból foglalkozik Olténia régi épületeivel. Egy jogász barátjával hétvégeken járják a vidéket és dokumentálják a látottakat, 2007 óta igyekeznek felhívni a közvélemény figyelmét a kallódó értékekre. Andreescu azt nyilatkozta a minap, hogy számításai szerint mintegy 200 értékes épület maradt le a műemlékek listájáról, s mivel semmilyen védettséggel nem rendelkeznek, szép lassan megsemmisülhetnek.

Itt megtekinthető a Digi24 Televízió riportja.

Fakanál, lapító, gyékényszőnyeg, vesszőkosár – uniós projekt jóvoltából?

A Bebe Poenaru-féle kúriával szemben (a kúriának talán a ‘conac’ az illő román megfelelője) található a helyi kultúrház, amely előtt ott látjuk a “hősök sírját”, azaz a különböző háborúkban elesettek nevét tartalmazó obeliszket – itt az 1877-78-as függetlenségi háború, de még az 1907-es parasztfelkelés áldozatait is felsorolják a világháborúkban elesettek mellett – majd hátul felbukkan az az épületszárny, ahol a szociális vállalkozást elhelyezték.

DSCN5314

A kívülről nem éppen bizalomkeltő hodályban a közelmúltban kezdték a termelést, de az még nagyon kezdetleges, inkább a tesztelés szintjén zajlik, hiszen nem vásároltak meg minden gépet, mert a majdnem félmillió eurós keret első részleteinek kifizetésére csak szeptemberben került sor, s az időközben meghirdetett versenytárgyalásokat ebben a hónapban meg kell ismételni, hogy a programot december 31-ig be lehessen fejezni.

A dolgozókban nagy a lelkesedés, bíznak a jövőben
A dolgozókban nagy a lelkesedés, bíznak a jövőben

Érdekes, hogy ellentétben más településekkel, itt az önkormányzat is társult, sőt nem egyesületet vagy szövetkezetet, hanem céget hoztak létre Wooden Material Srl. néven. Hogy elég lesz-e a hat hónapra biztosított javadalmazási keret, az még a jövő zenéje. Úgy gondolják, hogy a fából készült termékek mellett vessző- és nádfonatokat, illetve hagyományos használati tárgyakat készítenek és értékesítenek közeljövőben.

Dăbuleni – a dinnyetermelők földje

A görögdinnyéről és a szőlőről jut eszébe az embernek ez a kisváros. Az innen származó zöldség- és gyümölcsárudósok Erdély és a Székelyföld településeire is gyakran eljutnak. Ahogy haladunk tovább, s közeledünk a Duna felé, a táj majdhogynem semmit sem változik. Igaz, hogy talán mindig november végén a legsivárabb minden, hiszen alig van zöld növényzet, a természet pedig téli pihenőre készül, s ilyenkor mutatkoznak meg azok a tájsebek, amelyeket csak a legkártékonyabb emlős, a Homo sapiens sapiens képes elkövetni. Papír- és építkezési hulladék hever mindenfelé, s ahogy a busz ablakából benézünk jobbra-balra a legelőkre, az egykori szántóföldekre, mindenfelé, a területek teljes mélységében műanyag-fóliák és PET-palackok sokaságát látjuk. Irdatlan mennyiségű szemét. Sikeres projektet lehetne bonyolítani egy olyan vállalkozás keretében, amelynek a rengeteg szétszórt építkezési- és háztartási-hulladék begyűjtése lenne a feladata. Mintha nem is létezne köztisztasági vállalat ezen a környéken, mintha nem költöttek volna eurómilliárdokat a környezetre karbantartására és az emberi mentalitás megváltoztatására.

Uniós projektből újították a városka polgármesteri hivatalát, amely így inkább bankfiókra vagy áruházra emlékeztet
Uniós projektből újították a városka polgármesteri hivatalát, amely így inkább bankfiókra vagy áruházra emlékeztet

Az Altiţa Dăbuleniului nevet viselő szövetkezet fő célja életben tartani és továbbvinni az elődöktől kapott hagyományokat, a kézművesség tudását. Itt már el is kezdték a termelést: vállhímzéses népi ingek, körhímzéses alsószoknyák, népviseleti nadrágok, katrincák, fejkendők, népies törülközők, szőnyegek, asztali terítők és abroszok készülnek.

DSCN5362Az itt dolgozó öt asszony mindenike képzésen vett részt, illetve rendelkezik azzal a tudással, amellyel képesek megőrizni és fejleszteni a motívumkincset. A városi könyvtár mögötti épületszárny termeiben nemcsak termékkiállítást hoztak létre, hanem egy néprajzi gyűjteményt is, amely a környék népi kultúráját igyekszik bemutatni.

Hagyományos építésű házat, falumúzeumot, tájházat nem láttunk ezen a településen, de másutt se nagyon. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben, a létezett szocializmus idején volt egy vidéki építkezési stílus, amely kicsiben másolta a tömbházak formavilágát, a falusiak itt is szívesen alkalmazták a betont, mint meghatározó kötő- és építőanyagot, illetve ikerablakokat szereltettek az új és a modernizált házakra, elterjedt a betonelemekből készített kerítés.

DSCN5347

Manapság, amikor valaki családi házat épít Olténiában, az immár klasszikusnak és népinek számító beton mellett előszeretettel használja a habszivacsot hőszigetelőként, az ablakoknak itt kötelező módon immár műanyag-keretes termopánnak kell lenniük, s a tetőn státusszimbólumnak számít a betoncserép, illetve a cseréphatású kék vagy zöld alumínium-lemez. Akár új, akár felújított hajlékról van szó, szinte kivétel nélkül olyan kültéri festést alkalmaznak, amilyen korábban itt sem volt jellemző: sötétzöld, narancssárga, sötétkék vagy barna. Kétségtelen, hogy az utókor számára ez a jellegtelen és rikító átmenetiség fog megmaradni ebből az időszakból… Azt mondják a helyiek, hogy nagy-és dédapáik többnyire vályogból építkeztek, a házakat pedig szalmával vagy náddal fedték. Nem voltak annyira tartósak, hogy huzamosan fennmaradjanak, s különben is: a divat és az igény nagyot változott az utóbbi évszázadban.

DSCN5341

Nem messze a szövetkezet épületétől kis parkot láthatunk, amelyben ott találjuk az 1907-ben kivégzett parasztok emlékművét. Történelmi tény, hogy a többnyire uradalmi birtokokon élő, csak szerény tulajdonnal rendelkező földművesek napszámosmunkából tartották fenn magukat a múlt század elején. Mivel a hagyományos erdélyi vagy székelyföldi kisbirtokosokból, azaz kisgazdákból álló faluközösségek itt ismeretlenek voltak, a napszámosok vagy zsellérek, a jobbágysorból felszabadultak milliós tömegei kényszerültek a nagybirtokok részes vagy napszámos művelésére. Időnként eladósodtak, illetve gyengébb esztendőkben nem jutottak a családjaik fenntartásához szükséges élelemhez. Jórészt analfabéták voltak és nem rendelkeztek városon hasznosítható szakképzettséggel. Annyira leszegényedtek, hogy külföldre vándorolni is képtelenek voltak.

DSCN5374Egy ilyen helyzet váltotta ki az 1907-es parasztlázadást, amelyben a Regát szembesült azokkal a társadalmi problémákkal és rejtett feszültségekkel, amelyek az 1859-es egyesülés, az 1877-ben elnyert függetlenség és a modernizációs próbálkozások során keletkeztek. Az akkori Románia elsősorban agrárállam maradt, ahol alig létezett ipar, illetve a szolgáltatások sem voltak olyan szinten, hogy dolgozók jelentős tömegeit tudják foglalkoztatni. Ez a vidék, Olténia is hosszú utat járt be a posztfeudalizmustól a posztindusztriális korszakig, de az úton bizonyos állomások kimaradtak, és nem történt meg az értékek felismerése és az igények megfelelő átállítása, úgyhogy az árudömping és a média révén a lakásokba becsorgó reklámáradat elsodorta, bedarálta a népet. A Black Friday idején keletkező vásárlási láz – amely Romániában egy héten át tartott – legalább annyira felbolygatja itt a társadalmat, mint az Egyesült Államokban, ahol ilyen alkalmakkor immár évtizedek óta sportot űznek az agresszív shoppingolásból…

DSCN5377 (1)A kisvárosban létrehozott kis szövetkezet megmaradásának a feltételei adottak. Divatot teremthetnek, s a népviseleti tárgyak, a ruhadarabok új dizájn mentén, modern környezetben juthatnak szerephez a fogyasztói társadalomban. Hogyha tudnak majd hálózatban gondolkodni, kialakulhat egy beszállítói réteg is, amely a ma nehezen fellelhető nyers- és alapanyagokat biztosítja, mert a szétesett mezőgazdasági hagyományrendszer és a népi mesterségek eltűnése miatt manapság csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre, illetve sok esetben iparilag előállított fonalakat, vásznakat és festékeket alkalmaznak. Megfelelő menedzsment segítségével betagozódhat, elfoglalhat egy szegmenst, sőt, a hasonszőrű kezdeményezésekkel akár létre is hozhatja azt a kínálati palettát, amely Erdélyben és a Székelyföldön belül is immár több helyen évek óta működik és összehozza a helyi termelőt a helyi fogyasztóval.

A beszámoló itt folytatódik!

Simó Márton  

 

Egy gondolat “Életképesek-e a népi mesterségek szociális vállalkozások formájában? (3.)” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.