Át a Kárpátokon (2.)

Majorház Homoróddarócon (Szabó Károly felvétele)
Majorház Homoróddarócon (Szabó Károly felvétele)

Ahhoz, hogy Lókodról Olt megyébe jusson az ember, át kell jutnia a Kárpátokon, de előbb végig kell mennie a Brassó felé vezető úton. Egyszer a 132B jelű megyei úton halad mintegy 90 kilométert, majd az E60-on; Brassótól Olténia fővárosáig onnan még van további 260 km. Úgyhogy ez még jókora futamodás, ami pihenőkkel és 60-70 km/h átlagsebességgel számolva legalább hétórás menetidőt jelent. Úgy számoltunk, hogy este kilenckor foglaljuk el a szállást, ami félórás késéssel aztán annak rendje-módja szerint meg is történt. Miheztartás végett azonban már Homoróddadrócon ott virított valamilyen, a román nemzeti lobogóra emlékeztető zászlóféleség, hogy tudjuk, merre járunk, hiszen kimentünk a kvázi “autonóm” Székelyföldről.

A magyar iskolának helyet biztosító épületet az evangélikus egyháztól bérli az önkormányzat (Fotó: Farkas Antal)
A magyar iskolának helyet biztosító épületet az evangélikus egyháztól bérli az önkormányzat (Fotó: Farkas Antal)

Daróc már Brassó megyében van ugyan, de a helyiekben nagyon erősen él az Udvarhelyszékhez való ragaszkodás. Kaca a községközpontja, amely román többségű ugyan, de a hely lakói jól egyeznek egymással. Magyarok és románok többnyire, szászok már egyre csökkenő létszámban, csak nyomokban élnek itt, helyettük más etnikum van feljövőben, a hol román, hol magyar identitást gyakorló cigányság. A roma eszmeiség itt nem működik, hiszen sem nyelvükben, sem kultúrájukban nem különülnek el, inkább hozzácsapódnak valamelyik domináns csoporthoz, úgy élve meg ezt az élményt, hogy később esetleg változtatni is lehessen a kötődéseken. Leginkább egy-egy közeli iskola, a pedagógusok, a lelkészek és a civilszervezetek hozzáállása nyomán alakulhat az identitásuk.

Olthévíz (Archív felvétel)
Olthévíz (Archív felvétel)

Lassan kiérünk a szászok nélküli Szászföldre. Hol szépen vagy éppen rondán felújított erődtemplomok jelzik a szebb időket, de szinte mindenütt úgy látszik, hogy a települések vezetői nem igazán viselik szívükön a többnyire üres szakrális épületek sorsát. Ezen a vidéken a brit trónörökös által felügyelt alapítvány a legaktívabb és legeredményesebb örökségvédő szervezet. A hagyományos településképbe gyakran belehasítanak az uniós projektek által finanszírozott újabb épületek, amelyekhez szinte törvényszerűen és majdnem kivétel nélkül import-anyagokat használnak, ráadásul a felhasznált színeknek és a formavilágnak sincsen sok köze a vidékhez.

A bennünk rossz emlékeket ébresztő Földváron haladunk át, majd a Brassót elkerülő körgyűrűn Törcsvár felé kanyarodunk.

A törcsvári kastély (Archív felvétel)
A törcsvári kastély (Archív felvétel)

Különösebb dolgunk nincsen itt, egyik útitársunkat, Kis Zoltánt (alias Doki) vesszük fel, aki egy másik programon vett részt. A kolléga csatlakozik hozzánk, majd rövid pihenő után folytatjuk az utazást.

Az igazi – ezeréves határ még csak ezután következik. Ritkán esik szó arról, hogy a várnak semmi köze Drakulához, és talán Vlad Ţepeşnek sem Drakulához, de az üzleti szellem sok mindent felülír. Lépten-nyomon vámpírfogas reklámokat látunk, az éttermek, panziók is kellően borzongatóak, talán a menü is hasonló specialitásokat rejteget, de ezt megnézni most nincs lehetőség. Az első várat német lovagok építették (1211 és 1215 között), akiket II. András kiutasított az országból, itteni erődítményeiket leromboltatta. Csak 1377-ben kerül sor az újjáépítésére, Nagy Lajos király uralkodása alatt. Zsigmond király 1395-ben vazallusának, I. Mircea (Mircea cel Bătrân) adta használatba, de annak halála után később visszavette. Egyértelmű, hogy a várkastély nem “csak úgy lett”, a magyar királyság határőrizet végett emeltette, s az is magától értetődő, hogy a nyugati stílusú stratégiai építkezés formáit, a német lovagvárak jegyeit viseli magán évszázadok óta. A román turistakalauzokban nem szerepel, hogy Törcsvár a magyar (és osztrák) királyi ház tulajdona volt később is, évszázadokon át, s volt olyan időszak, amikor felügyeletét és fenntartását, a hozzátartozó jobbágyokkal és az erdőségekkel együtt, a székely ispánságra bízták. II. Lajos utasítása alapján magyar kapitánya lehetett, még akkor is, amikor Brassó szabad királyi város felügyelte Törcsvárat…

Kiegészítő információkért
Törcsvár kapcsán még ma is érdemes Orbán Balázshoz fordulni kiegészítő információkért. A Székelyföld Leírásában – a legnagyobb székely 1868-ban járhatott itt – említést tesz arról, hogy egy 1837-es leltár szerint itt még 13. századi fegyvergyűjtemény volt látható, a várőrséget karddal és puskával felfegyverzett 12 darabont adta, akik magyarosan öltöztek, vörös kalpagot hordtak, s oldalukon Brassó címerével ellátott rézpajzsot viseltek. (A vár észak-nyugatról – Greguss János rajza)

IV. Károly, az utolsó magyar király feleségének, Zita királynénak adományozta (1916). Trianon után a Hohenzollern-Singmaringen családból származó román uralkodóház vette birtokba. Később a volt román és a volt magyar-osztrák királyi családok között, a fennálló rokonság révén létrejött egyezmény jóvoltából (Mária román királyné lánya, Ilona hercegnő és Habsburg-Lotharingiai Antal egyik gyermeke, Domokos) a kastély ismét a Habsburgoké (2009), akik – bizonyos nekik járó juttatások fejében – változatlanul hozzájárulnak a vár látogathatósághoz, a karbantartást és az üzemeltetést a román államra bízva.

DSCN5299

Fokozatosan átutazunk a télbe. A táj szinte észrevétlenül fehérre változik. Ahogy haladunk át a ma már láthatatlan, de azért mégiscsak létező határon, jól érzékelhető, amint vált a stílus. Ez már a Regát. Más a jellegük az újabb építésű házaknak. Érdekes, hogy itt is látni pár múlt század elején-közepén épült villát. Polgári ízlésről árulkodnak, ám mindenik jobbára romos állapotú, vagy éppen vevőre vár. A felvásárolt és felújított ingatlanok immár hiánytalanul azt az ízléstelenséget képviselik, amelyek annyira jellemzik a Balkánt. Még véletlenül sem közelítenek az igazi esztétikumhoz.

DSCN5302Beton, hullámpala, műanyag, színesre mázolt alumíniumcserép minden építményen, és az újabb őrület jeleként, ott éktelenkednek a státusszimbólumként kívülről felgányolt légkondicionáló-készülékek fémdobozai. Nyilvánvaló, hogy innen vesszük a mintát Székelyföld szerte, amikor elrontunk valamit, magunktól nem vagyunk annyira ízlés-csököttek, s az EU-s szabványépületek, a típustervek kiötlői is bizonnyal innen ihletődnek. Olyan tökéletesen ocsmány legyen minden, ami új, hogy már elkészülésük pillanatában lehetne nekiállni a bontásnak az esztétikum buldózereivel. Vagy ez mégsem így van? Vajon ki és mi generálja akkor ezt a romlást?

Lassan besötétedik. Benzinkutak és bevásárlóközpontok majdnem folyamatos fényárja jelzi, hogy e vidéken épp a fogyasztói társadalom dübörög át a lelkeken. Kezdődik a karácsonyi láz, amely harsányságával máris elfedi a piros-sárga-kék nemzeti ünnepet. Így fest a vidék 2015. november 27-én, a kora esti órákban, Mioveni-től Krajováig, mintegy 150 kilométeren át.

A beszámoló itt folytatódik!

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.