Új hajlék a művelődésnek Farkaslakán: a Kultúrcsűr

A csűr formájában a hagyományos székelyföldi építkezés stíljegyeit igyekszik követni
A csűr a hagyományos székelyföldi építkezés formai- és stílusjegyeit igyekszik követni

Sokan a Magyar Nyelv Napján tartott ünnepség alkalmával láthatták először, járhatták be Tamási Áron Ágnes nevű húgának telkén az újjáépült csűrt. Kétségtelen, hogy olyan objektum jöhet most itt létre, amely színesíti a helyi kulturális kínálatot és bővíti a településen fellelhető látnivalók sorát. Farkaslakát jórészt a faszén égetése, annak értékesítése és a nagy szülött kultuszára épülő átmenő turistaforgalom élteti. Roppant fontos, hogy az író emlékének ápolásával és hasznosításával bővíteni lehessen az itt zajló programokat. Becsület, kötelesség és üzlet is egyben.A Tamási Áron Művelődési Egylet (TÁME), hosszas előkészítés után – az Ágnes-ház felújításában szerzett tapasztalatok birtokában – élt a LEADER-program által felkínált lehetőséggel, és pályázott.

A házat az enyészettől mentették meg az utolsó pillanatban
A házat az enyészettől mentették meg az utolsó pillanatban

Tehetős vagy elszánt ember kell az EU-pályázataihoz

A nyertes pályázat 57.999 euró összegről szól, ami így – első hallásra – igen jelentősnek tűnik. Tudni kell azonban, hogy dacára annak, hogy bár helyi vezérlésű a projekt – az előkészítés, a pályáztatás és a döntés idehaza zajlik, az önkormányzati társulások által létrehozott akciócsoportokon belül -, de maga az adminisztrálás, a teljes ügyvitel a regionális központban, Gyulafehérvárott. Az is mind szép és jó, hogy az összeget a végén visszakapja – ÁFA nélkül ugyan – a pályázó, tehát utófinanszírozással működik, de valahogyan el kell jutni arra a szintre, hogy az építkezést elkezdhessék és tető alá hozhassák, mert a határidőkkel és az EU helyi meghosszabbításával nem lehet játszani: az ügynökség nem fizet, vagy nem annyit, amennyit kellene. A LEADER történetében már az is megesett a környéken, hogy a nyertes pályázatot visszamondták. A TÁME elképzelését a község, bár minden egyéb segítséget megadott, hitellel nem tudta támogatni, a bankok pedig nem adnak, ha az önkormányzat is részes egy-egy kezdeményezésben. Egy vidéki civil szervezetnek pedig honnan legyen annyi tartaléka, hogy csak úgy folyósítsa az építkezés előlegeit? Olyan kivitelezőt kellett keresni, aki fantáziát lát a projektben, van elkötelezettsége vagy némi elhivatottsága a közösség iránt, amely mögötte rejtőzik, illetve képes és hajlandó is elvégezni a munkát.

Hosszú és göröngyös út vezetett idáig, de azért jó érzés, hogy elkészült a csűr, s kapu is van rajta, amelyet ki lehet tárni az érdeklődők előtt
Hosszú és göröngyös út vezetett idáig, de azért jó érzés, hogy elkészült a csűr, s kapu is van rajta, amelyet ki lehet tárni az érdeklődők előtt

Első nekifutásra ez nem sikerült. Végül a Korondi Árcsó Kft. vállalta a munkát hitelbe. Hadnagy Jolán, az egyesület lépviselője elmondta, hogy a mai eszével nem pályázna. Az elmúlt három évben igen sok idejüket és energiájukat őrölte fel az építkezés, nem csak maga, hanem a család, a gazdaságuk is igencsak megérezte ezt a “közhasznú” tevékenységet. – Hadd maradjon a férjemmel a mi titkunk, hogy mit, mikor és hogyan intéztünk – nyilatkozta a ügyvezető –, de azt elmondhatom, hogy ezekben az években jóformán nyaralni sem tudtunk, mert feszt Gyulafehérvárra jártunk vagy ügyeket intéztünk; gyakran egy-egy aláírásért vagy lejárt határidejű igazolások pótlása végett kellett utazgatnunk. Mivel telt az idő és emelkedtek az árak, mintegy 12 ezer euróval léptük túl az eredeti költségvetést. Ezt az egyesületnek kell a későbbiekben kigazdálkodnia valahogyan. Egyébként a pályázati keret nagyobbik részét még most sem utalták át.

Puritán megoldások jellemzik a belsőt. Ha nincs annyi gond a projekt adminisztrálása körül, akkor talán nagyobb lett volna a díszítőkedv, s
Puritán, lecsupaszított funkcionális megoldások jellemzik a külsőt és a belsőt egyaránt. Ha nincs annyi gond a projekt adminisztrálása körül, akkor talán nagyobb lett volna a díszítőkedv, s több egyedi motívum kerül itt-ott a csűrre

Fel sem lehet sorolni, hogy egy új épület építésekor hányféle igazolást kérnek. Embert felőrlő procedúra ez, és mi kezdetben, őszintén mondom, nem tudtuk, hogy mivel jár. Még most is felébredek éjszaka, hogy vajon minden irat rendben van-e?

Tekintse meg a Hazajáró november 14-i adását, amely Farkaslakáról szól.

A csűr áll. Friss faillat lengi be a belsejét, amelyet teljes kapacitással egyelőre csak nyáron lehet használni, hiszen nem jutott a pénzből arra, hogy központi fűtést szereltessenek. Az elektromos hálózat kiépült, úgyhogy villannyal időnként lehet majd melegíteni. A földszinten baloldalt egy közösségi termet rendeznek be, jobb oldalon pedig kis iroda lesz az egyesület részére. Fent az odrokban egyetlen, eléggé tágas tér alakult ki, ahol a Székelyföld ezer pillanata című állandó fotókiállítás kap helyet. Váradi Péter Pál fotóművész három évtized során készült képei önmagában is jelentősek, hiszen “fényleletekben” rögzítetették régiónk állapotát a nyolcvanas évek második fele óta.

A porta Tamási Áron húgáé volt

Az író felnőttként nem a zsúfolt szülői házba, hanem ide járt haza; sokszor neves írókkal, köztük Féja Gézával és Németh Lászlóval, azok családjával jött pihenni, de itt dolgozni is tudott, ha úgy alakult, mert Ágnes húgánál nem volt gyermek. Ami szintén fontos: a sógorral is jól tudott egyezni. Az írásaiban gyakran említi ezt a bennvalót, többek közt arról a körtefáról is ír, ami még megvan. Tehát mindenképpen irodalomtörténeti értékű hely, ezért is gondolták, hogy megmentik a házat és környékét. Ágnes néni házát három évvel ezelőtt újították fel közadakozásból, azokkal a bútorokkal van részben berendezve, amiket még Tamási Áron is használt.

Jó a kilátás a kertre
Jó a kilátás a kertre, azokra a gyümölcsfákra, amelyek az író életében is megvoltak. Az innen származó gyümölcsből idén pálinka készült, hogy a reprezentáció még hitelesebb legyen

A Magyar Nyelv Napján

November 12-én már itt, ezen az udvaron is ünnepeltek, sokan benéztek a portára. A programok mottójául egy Tamási-idézetet választottak a szervezők: „A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányzott életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.”

A csűrt be kell rendezni

Azon túl, hogy helyet kap itt az említett állandó fotókiállítás, az egyesület azt szeretné, hogy időnként más kiállításokat is tudjanak szervezni. Népfőiskolai jellegű előadásokat, iskolás- és alkotótáborokat terveznek a továbbiakban. Ehhez a megfelelő fűtés mellett bútorzat, néhány fontos berendezési tárgy, irodai felszerelés kell, amelyeket közadakozásból, jótékonysági programok útján és kisebb pályázatok segítségével vásárolnának meg. A TÁME most pályázik a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnál (SZKA) egy multifunkcionális nyomtatóra és egy laptopra.

Így
Így nézett ki Ágnes néni háza öt évvel ezelőtt

Jövőre lesz Tamási Áron halálának ötvenedik évfordulója, ebből az alkalomból emlékezéssorozatot indítanak.  Ez pedig azt jelenti, hogy az Ágnes-házban és Kultúrcsűrben is zajlanának programok, ahhoz pedig folytatni kell a berendezkedést. Január 24-én, a Magyar Kultúra Napjához (január 22.) kapcsolódva, vasárnap avatják fel majd hivatalosan is a csűrt. Vetített-képes előadáson mutatják be, hogy honnan indultak, milyen volt régebb az udvar, illetve felidézik a három évvel ezelőtt munkálatokat, amikor kalákában födték a felújított házat. Aztán következik a többi elképzelés. Biztosak vagyunk abban, hogy erről a csűrről sokat fogunk még hallani, s a Kárpát-medence különböző vidékeiről el fogunk ide járni időnként az egyesület programjaira.

tamasi_aron_siremleke

Simó Márton

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.