Az Udvarhelyszéki Tudományért-díjjal jutalmazták Egyed Ákost

Egyed Ákos professzor (Fotó: Soós Lajos/MTI)
Egyed Ákos professzor (Fotó: Soós Lajos/MTI)

A Magyar Tudomány Napja tiszteletére szervezett egynapos konferencián Egyed Ákos történészt, az MTA külső tagját tüntették ki. A Kovászna megyében levő Bodoson, 1929-ben született tudós 1953 óta van a történészi pályán. Sok mindent látott és megélt e több mint hat évtized alatt, de egy biztos, mindvégig Erdély, ezen belül is a székelység múltja igazgatta leginkább. Kedvenc szakterülete a reformkor, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, illetve a dualizmus és az akkor lezajlott társadalmi változások. Tizennégy kötetet publikált, de folyóiratokban szereplő és nyomtatásban meg nem jelent munkáinak száma is jelentős. Oszlopos tagja annak a bizottságnak, amely a székelység háromkötetes történetét szerkeszti Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából.

Itt megtekinthető Szabó Károly operatőr-rendező kisfilmje, amely röviden és lényegre törően Egyed Ákos életútját mutatja be:

Fontos hangsúlyozni, hogy a hadi szolgálat, amire a székelység kötelezve volt, egyfajta tartást és gondolkodást nyújtott, a szabadságba vetett hitet erősítette. A hadi szolgálattal kivívott jogainak a székelység nagyon tudatában volt, azokat évszázadokon át megvédte, nemegyszer lázadni is tudott, hogy megtartsa szabadságát. Ezáltal tudott a székelység sajátos és érdekes lenni az összmagyarság történelmében, ami több figyelmet érdemel, s amelyből tanulságot vonhatunk le mai életünkre és jövőnkre nézve is. E tanulság többek között arra is vonatkozik, hogy miként kell megvédeni szülőföldünket, jogainkat és anyanyelvünket, mindazt, amit az elődök hagytak ránk – mutatott rá az ünnepség végén a díjazott történészprofesszor.

Az Udvarhelyszéki Tudományért-díjat olyan személyiségeknek adják, akik ugyan nem ott élnek, de onnan származnak, illetve munkásságukkal jelentékenyen hozzájárulnak a régió tudományosságához. Vitathatatlan, hogy Egyed Ákos tanár úr minden szempontból túlteljesítette ezt az “elvárást”, ma is tevékenyen részt vesz a Székelyföld kulturális és tudományos mindennapjaiban – nyilatkozta Hermann Gusztáv Mihály történész, az Areopolisz Egyesület elnöke. A díj maga egy emléklap és Sánta Csaba szobrászművész erre az alkalomra készült kisplasztikája.

dij

Kolumbán Zsuzsa történész-levéltáros a rendezvény háziasszonya az érdeklődők kérdéseire elmondta, hogy a tervezett háromkötetes székelység-történet szerkesztési és lektorálási munkálatai elkészültek, a fontos kiadványt a 2016-os év első hónapjaiban mutathatják be az olvasóknak és az intézményi felhasználóknak.

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.