Gyöngyös ékessége

Juhász Ferenc plébános
Juhász Ferenc, Gyöngyös-Felsőváros plébánosa

Kanadai nyelvtanfolyamáról hazatérőben, papi körökben azt súgták az egri Szent István Rádió alapítójának, a Magyar Katolikus Rádió „atyjának” fülébe: „ismered azt a Mária-éneket, hogy Szűz Mária mennynek, …?” Ezzel mintegy célozva arra, hová helyezte őt a főpásztor.
Atyai jóbarátom, Juhász Ferenc gyöngyösi plébános  mert róla van szó , nemrég töltötte 60. életévét. Rádiós szolgálata, egyházirodalmi tevékenysége túlnőtte rég a Kárpát-medence határait. Most gondolt egyet, s megajándékozta barátait, híveit, testvéreit egy lelki memoár kötettel. (Rólam – neked/Tőlem – önnek – Juhász Ferenc 60. Gyöngyös, 2015) Jórészt azon publicisztikai írások kerültek bele, amelyek az egri katolikus rádióban Hétvégi levél címen hangzottak el. Egy részüket még Kanadából küldte. De a kötet sokkal több a pillanat szülte, vagy a szerkesztői megrendelés kikényszerítette jegyzeteknél. Szellemi-lelki „vitaminbomba”, valóságos egyházi hadtáp papoknak és híveknek, jószándékú igazságkeresőknek, gondolkodni és elmélyülni vágyóknak egyaránt.
Szerzője Isten áldotta írói tehetség, az élő beszéd és a logikus gondolkodás, az elgondolkodtatás mestere. Úgy ír, hogy megszeretteti velünk a papságot, a papi mentalitást. Hites látásmódja átragad ránk. Azonosulunk a benne szereplő világgal. Mintha a történetek, helyzetek szereplői mi lennénk. Mintha szívünkből, legbelülről írták volna, elemi erővel csalja ki belőlünk a könnyeket. Egyszerre tudja megnevettetni és megsiratni az olvasót.

A gyöngyösi Szent Bertalan Templom
A gyöngyösi Szent Bertalan Templom

Pedig semmi rendkívüliről nem szólnak ezek a lelki publicisztikák. Családjáról, szemináriumi és papi éveiről, lelkipásztori helyzetekről, betlehemről, koldusokról, cigánykeresztelőről, patikai sorbanállásról, papszentelésről, betegellátásról, kutyákról, lovakról, pisztrángokról és feketerigókról. Tizenkét írás a családi hátteret helyezi a Gondviselés fényébe, a többi, közel hatvan jegyzet pedig a hosszú papi sors sajátos keresztmetszetét adja.
Juhász Ferencnek Istentől kapott talentuma a gyönyörű, gördülékeny, élvezetes, magyaros fogalmazás. Úri eleganciával, tapintattal, finom simogatásssal rezdül a valóságra, figyel a mögöttes jelentésekre, óvatosan adagolva a feszültséget és a valóság hajszálpontos diagnózisát. Irgalommal, empátiával ír. Nem szentenciákat fogalmaz meg, hanem döbbenetes felismerésekkel, mellbevágó következtetésekkel sodorja még beljebb az olvasót. Részvétteli, mélységesen emberi kritikája gyógyít, feloldoz és szembesít. Színte áhítattal állunk a „főszereplő” oldalára, belehelyezve magunkat is a történetbe. Akárcsak egy zsolosmáskönyvet olvasnánk. Néha annyira pontosan ír, hogy hasít. Telibe talál. A veretes mondatok, a festői leírások puha könnyedséggel bomlanak ki tollából, mindig a megfelelő árnyalat, a legtalálóbb kifejezés kerül a helyére. Lélekrajzai érzékletesek, sejtetik a szerző belső szépségét, a lélek nyugalmát, amellyel a világra, életére és Isten akaratára tekint. Csattanói mindahányszor katarzist jelentenek, még akkor is, ha az olvasottak után kínos kérdésekkel maradunk magunkra, melyeknyugtalanítanak és személyes választ kívánnak. Tanulságosak eszmefuttatásai, frappáns végkövetkeztetései is, mint valami életvezetési esszenciák.
Dinnyetermesztő szülei mellett felcseperedve sok életleckét megtanult: „az éjszakai dinnyeőrzést senki nem ismerte osztálytársaim közül úgy, mint én. Hogy mennyit kell küzdenie egy bogárnak a fűszállal, ha az mindig lehajlik alatta, vagy a hangyának egy szalmaszállal, ami megakad valamiben, ha húzza magával. Soha nem láttam olyat, hogy feladta volna. Hasaltam a földön és bámultam: nem értettem a bogarat, miért mászik fel huszadszor is ugyanoda, ahonnan tizenkilencszer visszacsúszott… Ekkor például eszembe juthatott Isten. Őrzöd a júliusi éjszakában a dinnyét. Ülsz csendben a sorok között a holdvilágtalan éjben, és egyszercsak megrémülsz egy furcsa zajtól. Nem jössz rá, hogy a nyúl régja a dinnyét melletted, és herseg a foga alatt a nyers dinnyehéj, és amikor óvatosan elindulsz a hang irányába, az felugrik tőled másfél méterre. Még éppen hallod, ahogy három ugrással eltűnik, de ha szarvas bőgne ezután, már azt sem hallanád, a szíved olyan hevesen kalimpál. Azzal nyugtatod magad, hogy ő biztosan még jobban megijedt…” (A család)

Szövge
Hosszabb ismeretség után figyelmeztettem egyszer valakit, hogy most már lassan Istenben is hinnie kellene. Megdöbbentett a válasza: atyám, én benned hiszek, a többi a te dolgod. Ez a mondat megváltoztatott. E könyv által üzenem, hogyha valamit rám biztatok magatokból, és megosztottátok velem drága kincsünket, az időt, legyetek nyugodtak, teszem a dolgom. Úgy gondoltam, megajándékozlak ezzel a könyvvel, amely résnyi bepillantást enged abba, ahogyan élek, ahogyan érzek – mint barátod, testvéred, papod. Írásaim jó része válogatás abból a termésből, amely az egri katolikus rádióban Hétvégi levél címmel hangzott el – írja Juhász Ferenc plébános a kötet fülszövegében.

Gimnazista évei alatt nagy kérdés motoszkált benne: lehet-e egyszerre valaki pap is és költő is. A hidegzuhanyt Rónay György lakonikus válasza jelentette: megpróbálhatja, de nem lehet. Ha túl akar lépni a „sekrestyeirodalom” szintjén: vagy pap legyen, vagy költő… Aztán azt írja: „A szemináriumban nagyon jó volt. Úgy voltam, mint aki hazatalál… Mindent megkaptam: rendet, nyugalmat, békét, meglassúdást. Még azon az úőszön – 1974-ben megtaláltam a verseket – a zsoltárokban. És tanító lehetek és minden egyszerre, ami csak szerettem volna lenni. Megtaláltam a transzcendencia és az immanencia metszéspontját. Odaálltam, ahová állítottak, és ahol minden úgy látszott, ahogyan van, és nem kellett semmit ’úgy tenni, mintha…’ És ekkor megértettem a művészetet”. (Közel és távol)
Kijegyzeteltem, idementek még egy-két ’juhászferences’ csemegét:
– Gelence jó messze van. Nemcsak mihez képest van messze, hanem mindenhez…(Gelence)
A jelentések túlmutatnak a szavakon: de azért mégis az az igazi, ha az ember nem kutat örökké mögéjük, hanem olvassa és érti, amit olvas… (Verseskötet)
Ha semmi másra, erre jó a nyár: emlékképet gyűjteni magunkban arról, ahol csak vendégek vagyunk… (Szomorú őszi nap)
– Szerencsére az élet minden helyzetében idetalálnak az emberek, mert jó helyre épült ez a hajlék. Az élet kellős közepébe, oda, ahol a legfontosabb kérdések dőlnek el – hogy mit kezdünk magunkkal ebben a világban? (Paplak – ismét)
 Az etetésnek ez az ősi folyamata…több mint etetés, sőt a táplálás kifejezés is kevésnek tűnük…ez az öt száj a fészekben: napok óta, folyamatosan – áldozik… (Fiókák)
– Első főnököm, „csudálkozó” Farkas Sándor onnan kapta előnevét, hogy még kispapkorában egyszer elaludt a kápolnában, és úgy ébredt, hogy rácsapott a térdére, és felkiáltott: „ az anyját!”…(Nyírbátori csendben)

Hatvan év épp elég időtávlat, hogy az ember rálásson életére. Juhász Ferenc ezt teszi. Visszanéz és előretekint. Összegez. Hálát ad. Megtalálja, meglátja, észreveszi a rejtett módon is munkálkodó Gondviselést élete minden mozzanatában. Ezért tudja kritikusan, de mégis szelíden szemlélni a világot. Szívében ott a nagylelkűség, az esendőséggel szemben tanusított elnéző szeretet, amely segít felemelkedni a görcsös teljesítménykényszeren, a mesterséges tökéletesség-ideálon, és képes érzékeny szívűekké tenni azokat, akiket megérint ezen írások hangulata, szellemisége.
Én legszívesebben minden papnak felhagynám házi feladatként, lelki elégtételként, hogy olvassa el a kötetet. Ha fiatal, azért, ha idős, akkor meg azért.

Sebestyén Péter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.