Az év természetfotósa 2015

welcome_img_3

Idén huszonharmadik alkalommal rendezte meg a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és a régió legrangosabb természetfotós seregszemléjét. A Canon – Az év természetfotósa 2015. pályázatra több mint 3400 fotó érkezett. A pályázat utolsó fordulójába jutott 102 fotóból nyílt kiállítást 2016. január 31-ig lehet megtekinteni Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.


elso_dijAz Év Természetfotója – Máté Bence: Lépéselőny – a neves fotográfus immár ötödik alkalommal nyerte el ezt a rangos szakmai díjat. A válogatott képekből összeállított kötet bemutatójára, a kiállítás megnyitójára és a díjátadóra november 3-án került sor a Magyar Természettudományi Múzeumban.  

A sötét és fagyos éjszakában különleges látvány tárult elém, amikor megvilágítottam a lesem előtti vízfelületet. Gémek, rókák és vidrák a fénnyel mit sem törődve élték aktív életüket, számomra ismert környezetben, ám ez idáig láthatatlanul. Tizenöt év alatt már sok száz napot töltöttem halászó gémek és kócsagok fotózásával, az idei télen a mesterséges megvilágításnak köszönhetően mégis sikerült teljesen új képi világot alkotni. 47 napot és éjszakát fotóztam szünet nélkül, annyira magával ragadott az extrém fényviszonyokkal való képalkotás. Korábban sokat dolgoztam már vakufény mellett éjszaka, de ahhoz képest a folyamatos megvilágítás rengeteg új lehetőséget kínált. Hosszú expozíciós idő alatt a madarak mozgásukkal hozták létre a kompozíciót, minden egyes képet teljesen egyedivé téve ezzel.

(A képekről az alkotók által írt rövid beszámolókat a Magyar Nemzet internetes változatában megjelent publikáció alapján közöljük.)

A Máté Bencével készült interjú itt megtekinthető.

Máté Bence (Fotó: www.fotoklikk.hu)
Máté Bence (Fotó: http://www.fotoklikk.hu)

I. kategória: Kezünkben a Föld, 2.díj – Tökölyi Csaba: Acélzátony
A Louilla sorsa immár jó időre egybefonódott a zátonnyal, amelyen megfeneklett. Bár az egyiptomi Gordon Reef hullámainak kitett kereskedelmi hajó roncsa még nagyjából egyben van, a pusztulása elkerülhetetlen, hamarosan a fémszerkezet megadja magát az elemeknek, és összeomlik. Habár durva beavatkozásnak tűnik, a roncsok környezetre gyakorolt hatása kettős. Egyrészről ott az azonnali pusztítás, amelyet a katasztrófa bekövetkeztekor okoznak, de a mérleg másik serpenyőjében ott van az a pozitív hatás, amit a tengeri élővilág fejlődése jelent a környezetükben: nagyon hamar megjelennek a lágykorallok, és búvóhelyre lel a halivadékok tömege. Így lesz a pusztításból teremtés – a körforgás örök.

Acélzátony
Acélzátony

I. kategória: Kezünkben a Föld, Tóth László: Éjjeli áldozat
A kép a Jósvafőtől Szelcepuszta felé vezető kéktúra-úton készült 2015. április 4-én. Egy lefedetlen kútkarika volt az ösvénytől nem messze az erdőben, és abban találtam ezt a szerencsétlenül járt, belefulladt macskabaglyot. Az ég tükröződése a karika vizében hátborzongató hangulatot adott a látványnak, amit a fekete-fehér konverzió csak fokoz.

Éjjeli áldozat
Éjjeli áldozat

II. kategória: A madarak viselkedése, 1. díj – Mánfai Bence: Kacsaláb
2015 tavaszán lehetőségem nyílt, hogy rendszeresen felkeressem a Pécstől délnyugatra fekvő halastavak környékét. Látogatásaim során megfigyelhettem a madarak mozgását, szokásait, és egy kisebb szigeten felállítottam saját készítésű fekvő-lessátramat, amelyet a tó végéből, mellcsizmában tudtam megközelíteni. A több száz lesben töltött óra során a szokásostól kissé eltérő, érdekesebb jeleneteket megörökítő felvételek is készülhettek. Ezen a fotón egy táplálkozó szárcsa látható, amelyet hosszas próbálkozás után a víz alá bukás pillanatában sikerült lencsevégre kapnom.

Kacsalab
Kacsaláb

III. kategória: Az emlősök viselkedése, 1. díj – Máté Bence: Tűzijáték
Az elmúlt négy év legszerencsésebb pillanatai voltak, amikor a vidramama előttem tanítgatta halászni picinyeit. Olyannyira mesébe illő történet volt, hogy mozdulatról mozdulatra azokat a jeleneteket figyelhettem meg, mint amikor Karak tanítja vadászni a kis Vukot. Az első héten a bébividrák még nem tudtak a víz alá merülni a gyenge izmaik és a bundájukban rekedt levegő miatt, de igen hamar eltanulták anyjuktól a halfogás mesterségét. Két héttel az első megjelenésüket követően már önállóan is zsákmányoltak. Ezt a fotózást kétéves előkészületi munka, lesépítés és kísérletezés előzte meg. A tervek szerint éjszakai madárfotózásra épült a rendszer, a vidrák csak bónuszként jelentek meg. Amikor végre minden összeállt, és egy hónapot a fotózásuknak szentelhettem, éppen akkor jelent meg először egy egész vidracsalád a lesem előtt. A képen látható folyamatos csíkokat az állatok által levegőbe repített vízcseppek lámpafénnyel való megvilágítása és a hosszú zársebesség okozta. Három vaku fénye segíti továbbá, hogy a vidrák élesek lehessenek, még 1/10 másodperces expozícióval is.

Tűzijáték
Tűzijáték

III. kategória: Az emlősök viselkedése, 2. díj – Laki Zoltán: Gladiátorok
A képen látható rókák élelemszerzés és táplálkozás közben csaptak össze, hogy az egyik elvegye a másiktól a már félig megrágott belsőséget. A harc hevében – ami gyors és elég intenzív volt – sikerült megörökítenem azt a pillanatot, amikor a megtámadott róka szájából szó szerint kirepült a zsákmány.

Gladiátorok
Gladiátorok

XI. kategória: Napnyugtától napkeltéig, 3. díj – Polyó Imre: Nászéjszaka

naszejszaka
Egy kora tavaszi, holdvilágos emlék a Börzsönyből, amikor téli álmukból frissen ébredt barna varangyok, gyepi és erdei békák százai szaporodtak kedvenc vízállásukban és annak környezetében. Évek óta fotózom a békák nászát éjjel, a sötétben komponálva. A színes fátyolfelhők, valamint a hold és a csillagok együttállása tette felejthetetlenné és megismételhetetlenné ezt a hangulatot. (A fotón gyepi békák láthatók; a kép multiexpozíciós technikával, fókuszeltekeréssel készült).

Forrás: Magyar Nemzet, www.naturart.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.