Az Élő Székelyföld Munkacsoport Homoródszentpálon

Homorodszentmapl_fuzet_Borito_v2-1Abból az alkalomból, hogy püspöki vizitációt tartanak október 10-11-én Homoródszentpálon, a helyi unitárius egyházközség úgy döntött, hogy ezt az alkamat megragadva, néhai Ürmösi József tiszteletét ápolva népszerűsíti a szövetkezeti eszmét és a települést is.

Az Élő Székelyföld Munkacsoport falufüzetet adott ki, illetve egy kötetet megjelentetésében is közreműködött, amelyben Ürmösi emlékiratait közlik.
A falufüzet, akárcsak más települések esetében is, a megszokott módon, lényegre törően és röviden pásztázza végig a falu rég- és közelmúltját, a mai állapotot, bemutatva a látnivalókat és az ottani lehetőségeket is. Gyöngyössy János grafikus ezúttal nem csupán a templom korábbi formáival foglalkozott, hanem kísérletet tett a 19. század végén elpusztult Kornis-kastély rekonstrukciós rajzának elkészítésére is.
A mai helyzet kísértetiesen hasonlít a száz évvel ezelőtti állapotokra, amikor az akkor fiatal lelkészként idekerülő Ürmösi József (1879-1953) munkához látott és olyan szövetkezeti és közösségi “alkotásokat” hozott létre, amely Szentpál híressé és módossá tették. A tejszövetkezet egészen a második világháború utánig működött, amikor (1951-ben) a kiváló közösségi szellemben élő és működő gazdákat be nem terelték az állami gazdaságba, illetve a termelőszövetkezetbe.

Őszi mélyszántás bemutatása kiránduló székely gazdáknak (Feketehalom, 1909)
Őszi mélyszántás bemutatása kiránduló székely gazdáknak (Feketehalom, 1909)

Az idők jeleinek (…) intését megértve kezdettünk munkához itt, e kicsiny faluban, s ennek szomszédos községeiben. Az idők jeleinek intésére tettem e szószéket Isten igéjének hirdetésével kapcsolatban párhuzamosan az egyesült munkára való buzdítás helyéül. Sokan – talán azért, mert nem értették meg – kárhoztattak, helytelennek ítélték meg munkámat, eljárásomat, hogy a Jézus Krisztus maga sem állott be a mindennapi kenyérküzdelem harcába, sőt azt mondotta: „Isten országa nem ételben és italban áll.” Ez igaz. De ezt a zsidó vallásos szertartások ok nélküli böjtjeire mondotta, de emellett ő maga így tanította imádkozni tanítványait: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”

A kötet címoldala
Ürmösi József: Pap és apostol. Erdélyi Műhely Könyvek, Budapest-Székelyudvarhely, 2015. 112 old.

Igen, odaálltam a mindennapi kenyér harcába! Imádkoztam és dolgoztam. Isten, a szerető atya erőt adott nekem és megsegített. Nemcsak papja, hanem apostola kívántam lenni népemnek. Éreztem a közpéldaszó igazságát: Akié a föld, azé a haza, de azt átláttam, hogy akinek földje van, ha azt akarja, hogy annak jövedelméből megéljen, meg kell hogy tanulja annak szakszerű művelését, úgy, ahogy azt a haladás eszközeivel végzik. Mert ellenkezőleg, lehet valakinek földje, de mivel nem tudja jövedelmezővé tenni, nem ez az ő hazája, hanem elmegy más világrészbe hazát keresni.

Október 12-én, vasárnap 11.00 órakor ünnepi istentiszteletet tartanak, majd a kötet és a füzet bemutatójára kerül sor az Ürmösi József tiszteletes nevét viselő művelődési házban, Homoródszentpálon.

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.