A Jóisten nagy fakanalat ragadott

"Isten nem teremt selejtet" - Böjte atya neveltjei körében. Fotó: Thaller Tamás/ Magyar Nemzet
“Isten nem teremt selejtet” – Böjte atya neveltjei körében. Fotó: Thaller Tamás/ Magyar Nemzet

Nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől – mondja a dévai gyermekmentő, Böjte Csaba, akinek van némi tapasztalata a befogadás nehézségeiről és lehetőségeiről. Egy menekült, véli, lehet Isten áldása is, ám mérlegelnünk kell, az ide özönlők közül hányat tudunk szeretettel, biztonsággal integrálni.

– Jézus azt mondja, az alapján ítél meg, hogyan bántunk a rászorulókkal, etettük-e, felruháztuk-e, befogadtuk-e őket. De hogyan lehet szeretettel, jósággal befogadni a menekültáradatot, akik közül sokan nem kérnek, hanem követelnek, mégpedig azt, úgy és akkor, ahogy az szerintük jár nekik? Úgy tűnik, a befogadásban előttünk járnak azok, akik az egyháztól távolabb állnak. Ők tértek volna meg, mi pedig elfelejtettük Krisztus tanítását?

– Az országot járva azt tapasztalom, hogy az emberekben, az egyházon belül, de nem is kell olyan messzire menni, bennem is, két, egymással szemben álló erő van. Egyrészt egy védekező mechanizmus, mert napi több ezer ember, hónapokon keresztül, ráadásul úgy, hogy az ember nem is látja a végét, cunaminak tűnik. Féltjük a békét. Félünk, nehogy az történjen velünk, hogy a jobb élettel kecsegtetett embertömeg, amely mindenét hátrahagyva az ígéret földje felé elindult, kiábrándulva, álmaiban csalódva, kétségbeesésében hitegetői, befogadói ellen forduljon. És naivitás lenne azt is elképzelni, hogy a kalifátus vezetője ne ragadná meg az alkalmat, hogy néhány munkatársát a menekültek közé csempéssze. Másfelől bennem is és még nagyon sokakban mélyen él, hogy az igenek viszik előre a világot, a befogadásból születik az élet. Mindkét erő, a félelem és a segíteni akarás elég erős bennünk, keresztényekben is. Főleg, ha tudjuk, hogy a most érkező bevándorlók nem akarnak itt maradni, sokan bűnszövetkezetek, embercsempészek által szervezett népvándorlás áldozatai. Egyértelműen különbséget kell tenni a háborús övezetekből menekülők és a jobb élet reményében útra kelők között. És ezt a feladatot a magánemberek bízzák az erre a célra kiképzett, felhatalmazott állami hatóságokra. Az természetes, hogy a közvetlen veszélyben lévő emberen segíteni kell, de neki is együtt kell működnie a fogadó ország hatóságaival.

– A nyomor elől menekülő gazdasági bevándorlóknak nincs joguk a jobb élethez?
– A világ lakosságának 95 százaléka nálunknál rosszabb körülmények között él, sok millió gyereknek nem szól az iskolacsengő évek óta, és őket nem a tanárok, hanem a terroristák keresik meg, akik nem könyvet, tollat, hanem gépfegyvert nyomnak a kezükbe, és azt mondják nekik, úgy juttok előre, ha harcoltok, így a gazdag országok mesés kincsei a tieitek lehetnek. A gazdag nyugati államoknak el kell gondolkodniuk rajta, vajon igazságos-e, hogy egy házi kedvenc több és finomabb táplálékot kap, mint a harmadik világban egy sokgyerekes család. Vajon igazságos, hogy csak Afrikában többen élnek az utakon hajléktalanul, mint amennyien mi összesen vagyunk Európában? Vajon igazságos, hogy a gazdag világ szexrabszolgákat tart saját kényére-kedvére? És itt sorolhatnánk az égbekiáltó különbségeket, amelyekkel ha őszintén szembenézünk, szomorúan ki kell mondanunk, hogy nagyon sokszor igazságtalanságok haszonélvezői vagyunk. Az erkölcsi felelősségen túl, józanul mérlegelve a jelenlegi helyzetet, számítani lehet arra is, ha mi nem megyünk oda, hogy begyógyítsuk a sebeiket, ők jönnek ide, hogy részesedjenek a mi jólétünkből. A háború, a fegyverkereskedelem, a kétségbeesett emberek millióinak kizsákmányolása halálos bűn, s ezeket a szemünk láttára követik el. Európa és a fejlett világ képes és köteles is segíteni a bajban lévőkön!

– A menekültek befogadása nem csak tapasz a gennyes sebre? Nem inkább a kivándorlást előidéző okokat kellene megszüntetni?
– Ha mi nem tudunk a harmadik világba oktatási központokat, szakiskolákat telepíteni, ahol meg lehetne magyarázni, tanítani, hogy sokkal jobb békében, szeretetben együtt dolgozni, élni, mint gyűlöletben, harcban egymást elpusztítani, akkor a polgárháborúkban széteső országok lakói nálunk fognak menedéket keresni. Meg vagyok győződve róla, hogy mindenki a maga szülőföldjén lehet igazán boldog. A probléma gyökerének orvoslása nélkül nincs megoldás, a nagyhatalmaknak a harmadik világ igazságtalan kizsákmányolását meg kell szüntetniük, a békét helyre kell állítaniuk, segíteniük kell megnyitni az emberhez méltó élethez vezető kaput. Ehhez viszont le kell vetkőznünk önzésünket, a pénzisten imádata helyett a jóság és a szeretet útjára kell lépnünk, mert minden más zsákutca. Krisztus térdre borulva sírt Jeruzsálem falai előtt, és valószínű, hogy most is ott sír a nagyvárosok csillogó-villogó palotái előtt, mint ahogy világunk számtalan nyomornegyedében is. Törékeny létünket hosszú távon nem a fegyveres szövetségek vagy a hatalmas falak védik meg, hanem a szeretet, az igazságosság és a szolidaritás.

– A magyar kormányzatot számtalan támadás éri amiatt, hogy meg akarja védeni az országot, kerítést építtet, regisztráltat. Ön szerint vezetőink jól végzik a dolgukat?
– Biztos, hogy nem az a helyes, ha megnyitjuk a határainkat, és átadjuk városainkat mindenkinek, aki bármilyen okból is ide akar jönni, mert abból valószínű, hogy anarchia, pusztulás lenne, s ettől nemcsak mi, hanem a migránsok is szenvednének. Egy ilyen óriási probléma megoldásában mindenkinek más és más feladata, felelőssége van. Demokratikusan megválasztott vezetőink tudják, mi a feladatuk, hagyjuk őket dolgozni. Én inkább azt nézném meg, hogy nekünk civileknek, papoknak, magának az egyháznak, az oktatási rendszernek, az újságíróknak mi a feladatuk. Tegyük, tegyék azt a lehető leghatékonyabban, legbecsületesebben.

– Gyakran mondja, hogy Isten nem teremt selejtet, ugyanazon öntőformából teremti a cigány, az arab gyereket. Felnövekedve viszont sok hatás ér mindannyiunkat, amelyek mélyen belénk ivódnak. Hogyan tudunk párbeszédet folytatni olyan emberekkel, akik nem ugyanazon játékszabályok szerint élnek, mint mi? Akik nem feltétlenül gondolják úgy, hogy az a helyes, amit itt elvárnak tőlük.
– A keresztény egyházaknak van egy nagyszerű alapítójuk, Jézus Krisztus, aki kérte, hogy menjetek, és hirdessétek az evangéliumot az egész világon. Nem azt mondta, hogy már kitaláltuk a tökéletes egyházat, csukjátok be az ajtót, és éldegéljetek békében, szeretetben. Nagy hiba, hogy leállt az egyház missziós lendülete. Nekünk az lenne a feladatunk, hogy merjük felkínálni azokat az alapértékeinket, amelyek szerint az életünket éljük. Egyik intézményünkben a nevelője keményen megrótta tanítványát, ám mit sem ért el vele. A fiú így érvelt: hiába kiabál velem, ha apám kikötött lánccal az istállóban, akkor sem csináltam meg, amit mondott. Mit gondol, magának megcsinálom? A menekültek egy része olyan országból jön, ahol öldökölték egymást, számukra nevetséges, ha mi gumibotokkal akarjuk rendezni őket. Ne lépjünk olyan pályára, ahol ők sokkal tapasztaltabbak. Az erőszak, a durvaság nem vezet sehova. Ők azért jöttek, mert itt meglelhetik a vágyott békét, a biztonságot. Hitelesen el kell magyarázni nekik, hogy ha nem szeretnének ugyanolyan káoszban élni, mint hazájukban, be kell tartaniuk a szabályokat. Iratokat felmutatni, regisztrálni, befogadásért folyamodni kell. A legfontosabb talán az lenne, hogy minél hamarább hozzunk létre egy nagy európai akadémiát, ahol oktatnák, számon kérnék azt a minimumot, amit a bevándorlónak el kell sajátítania. Egy ideig mentor segítse, felügyelje a mindennapokba való beilleszkedését, kövesse nyomon élete alakulását, felelősséget vállaljon érte. Ha pedig megbizonyosodtak róla, hogy kiegyensúlyozott személyiségről van szó, aki dolgozni akar, élhessen szabadon egész Európában. Hiszem, hogy ha túl leszünk a zaklatott állapotok első idegességi hullámán, valami hasonlót ki fognak dolgozni az európai hatalmak.

– A történelem azt bizonyította, hogy a keresztények üldözés esetén megerősödnek, a szenvedés olyan, mint a királyvíz az aranynak, megmutatja, hitelesek, valódiak vagyunk-e, vagy pedig – Ferenc pápa szavaival – kirakatkeresztények, megélhetési keresztények. Ez a fenyegetés arra sarkallhat, hogy megfogalmazzuk magunknak értékeinket, kitartsunk mellettük.
– Én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől. Az a természet rendje, hogy az a népcsoport, amely vegetál, amely nem alkalmas rá, hogy az életet továbbvigye, elsorvad, kihal, lehúzzák a lefolyón, és a helyüket elfoglalják azok a népek, amelyekben van életerő, lendület, bátorság, Teherbe ejtik feleségüket, csobogó élet veszi őket körül. A mai Európa langyos állóvíz, ahol sok ember egyik legfőbb gondja a fogyókúra, az alakformálás és értéktelen, csillogó kacatok gyűjtése, a testet, lelket megrontó élvezetek utáni hajsza. A Jóisten, úgy látom, a migrációs kérdéssel egy jó nagy fakanalat ragadott, és elkezdte kavarni ezt a hatalmas fazekat. Isten azt szeretné, hogy térjünk észhez, térjünk meg, különben elveszünk. Ne magunkra aggatott címkékkel jelezzük, miben hiszünk, hanem legyen gerincünk, jól definiált értékeink, amelyekhez tartjuk magunkat. Ne nyafogjunk, hogy de nehéz a feladat, hanem küzdjünk. A focicsapat sem siránkozhat, ha erős az ellenfél, hogy jaj, összeesküdtek ellenünk, tervet eszeltek ki, hogyan győzzenek le bennünket! Küzdeniük kell, megfogalmazni saját elméletüket, hogyan nyerhetik meg a meccset! Az most a kérdés, káoszba süllyedt harmadik világ lesz-e Európából, vagy a tolerancia, a becsületes munka, a párbeszéd útján mi leszünk képesek segítő kezet nyújtani, hogy mindenütt megteremtődjön egy rendezett, békés világ. Nem lehet folyamatosan félrevert harangok zajában élni, ezért nyugtassuk meg magunkat, s arra összpontosítsuk erőinket, ami a feladatunk. Jókedvvel, örömmel, gyermekekkel töltsük meg a Kárpát-medencét, mert az ország mindig azé lesz, aki élettel, gyermekkel tölti meg. Ha nem lesz gyermek, a légüres teret a máshonnan jövő emberek töltik be. A demográfiai kérdés az egyik legfontosabb a Kárpát-medencében. Ha ezt nem tudja népünk megoldani, legördül számunkra a függöny.

– A függöny számunkra legördül… Hogyan értsük ezt? Háború lesz-e, vagy eljön a világvége?
– Nem ismerem a forgatókönyvet, nem vagyok próféta, de szerintem nem lesz globális háború, ekkora aljasságot nem nézek ki a világ jelenlegi uraiból. Amitől félhetünk, az a globális forradalom egy globális világban. Ahogyan a francia Napkirály az akkori kor leghatalmasabb hadseregével nem tudta megvédeni magát, vagy ahogyan 1917-ben az orosz cár tizennyolcmillió felfegyverzett katonája nem tudta megvédeni azt a bűnös rendszert, ahol egyeseknek csak fény, másoknak pedig csak árnyék jutott, ugyanúgy hiszem, hogy egy globális forradalomban a gyűlölet hullámai ma is mindent el tudnának sodorni. Mindennek ellenére bízom a holnapban. Amikor pappá szenteltek, ezt a jelmondatot választottam: „Isten azt akarja, hogy az emberiség egy nagy családot alkosson, s mindannyian egymásnak testvérei legyünk.” Néhány hete Zürichben ültem az állomáson, és ott minden ember más színű volt. Ekként gondolkoztam: „Uram, Te komolyan veszel engem, Te nagyban játszol. Ez a világ így is olyan tarka, és Te még ráteszel egy lapáttal, még emeled a tétet!” Hiszem, hogy Isten ezt a Föld nevű projektet tovább fogja futtatni, jó végre viszi, és a szeretet országát építi fel itt, ezen a földön. Én azért drukkolok, hogy ezt velünk tegye, és ne nélkülünk.

Az interjú eredeti változata a szeptember 26-i Magyar Nemzetben jelent meg.

Karikó Éva 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.