Feltámadt a fogadalmi ünnep!

 

DSCN3724

Atyhában mintegy félezren voltak jelen az Urunk Színeváltozása napján szervezett szabadtéri szentmisén. A rendkívüli esemény szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. A közismert és közkedvelt lelkész prédikációjában Márton Áron és az ősök példáját említette, akik a nagy világégés, a becstelen trianoni döntés után sem csüggedtek, hanem a sorozatos természeti csapások, a tornádók, tűzvészek és járványos betegségek után is képesek voltak megújulni, s hittel és munkával végezték a dolgukat itthon, a szülőföldjükön.

DSCN3718
Az elődök építettek és helyben maradtak. Kápolnát állítottak és ünnepet!

A Sóvidék egyik legmagasabb pontján, az Atyha fölötti Kupásné dombján levő kápolnánál valami olyan történt, ami a rendszerváltás óta eltelt negyed évszázadban még nem fordult elő ebben a faluban. Az egyháztanács néhány tagja és Szalai Miklós, az Élő Székelyföld Munkacsoport biztatására, vette a bátorságot és kitakarította fogadalmi kápolnához vezető sétányt, a kápolna környezetét. Az alig kétszáz főt számláló közösség java összefogott, s tette a dolgát. A közösségi összefogás nyomán, akár lelki és erkölcsi összefogás is következhet. Tervek hangzottak el a kis zarándoklat szüneteiben, gyűjtést kezdtek a kápolna felújítására, s ami még fontosabb: sokakban megfogalmazódott annak az igénye is, hogy jó lenne többször, és többet együtt lenni az élet másfajta helyszínein is.

DSCN3725

Úgy látszik, nem volt hiábavaló az Élő Székelyföld Munkacsoport január óta tartó munkája, megfogant a szándék. Lesznek még szép és jó találkozásaink e falu lakóival, s ők maguk is megerősítik az egymás felé vezető hidakat.

DSCN3682

Hamarosan újabb részletekkel jelentkezünk.

A szentmiséről készült videofelvétel feldolgozása jelenleg is zajlik. Jelen pillanatban a prédikációról készült kisfilm áll rendelkezésünkre.

Nagyálmos Ildikó riportja itt olvasható.

Élő Székelyföld Munkacsoport 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.