Teltház a Székelyföldi Tánctáborban

sofalva_4

Huszonegyedik alkalommal szervezte meg a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes vezetője, László Csaba és csapata a felsősófalvi Székelyföldi Tánctábort, amely a környékbeli zenészek és néptáncosok jól bevált találkahelye. Tegnap délben éppen ebédszünetben látogattuk meg őket a helyi kultúrotthon udvarán.

Orbán László (középen, kék trikóban) az Egyesült Államokból rendszeresen jár a haza a táborba. Gyermekei is véle tartanak identitást tanulni, ismerkedni a gyökerekkel, s azzal a népzenei kultúrával, amelyet édesapjuk képvisel a hatalmas tengeren túli országban
Orbán László (középen, kék trikóban) az Egyesült Államokból rendszeresen jár a haza a táborba. Gyermekei is véle tartanak identitást tanulni, ismerkedni a gyökerekkel, s azzal a népzenei kultúrával, amelyet édesapjuk képvisel a hatalmas tengeren túli országban (László Csaba felvételei)

A felsősófalvi táncházmozgalom már néhány éve nagykorú, a kezdetekkor társszervezőkkel közösen indult a tábor, de az évek során különböző okok miatt többen lemorzsolódtak. A két évtized alatt hírnévre és elismerésre tett szert a tábor, így méltán örvend nagy népszerűségnek mai napig. A héten megközelítőleg kétszáznyolcvanan jelentkeztek be, és nagyjából nyolcvan gyerek tanul naponta különböző néptáncot, illetve jár zene- és énekoktatásra. „Nem csak helybéliek és sóvidékiek vannak itt, hanem tudni kell, hogy sokan családostól jönnek, és gyerekeiket is beiratják táncórákra. A helyieknek ingyenes, ezzel motiváljuk őket” – fogalmazta meg László Csaba néptáncos, koreográfus.
A táborban egy hét alatt húsz-huszonkét zenész is megfordul, így a táncoktatás mellett a színvonalas zeneoktatásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Jelenleg három zeneosztályt működtetnek a helyi iskolában attól függően, hogy ki milyen szinten zenél.

sofalva_4Sokan nosztalgiázni jönnek vissza

Azért választották annak idején helszínül Felsősófalvát, mondja László Csaba, mivel ezt a falut még nem özönlötték el a turisták, mint Parajdot, és nem akkora méretű kereskedőfalu, mint Korond, tehát viszonylag csendes, így nyugodtabban lehet a néptáncot, -zenélést űzni.
„Volt, aki legényül, leányul jött ide évekkel ezelőtt, aztán itt választott párt magának, és azóta összeházasodtak, sőt, olyan is van, aki itt nemzette gyerekét. Nosztalgiával jönnek vissza ide és külön öröm számomra, hogy egészen pici gyerekeket is hoznak. Így kezdődik el ilyen kicsi korban a néptáncos és népzenei nevelésük ilyen. A gyermekekben az utánzás erősebb, mint a tudatos tanulás, és ha ezt látják, hallják, beleszoknak lassan ebbe az életformába. Több generációs tábor, kicsi gyerekektől fiatalok át idősekig itt mindenki megfordul. A falusi ember nem jön be mindennap, hiszen nyáridőben a mezőn van dolga, de betévednek néha ők is, viszont a helyi tiszteletes és tiszteletesasszony mellettünk állnak. Fontos számunkra az, hogy a felsősófalvi gyerekek megtanulják a néptáncot, a tábor hozama az is, hogy évközben is folyik néptáncoktatás a településen” – mondja a tábor szervezője.
A hét során minden délelőtt két helyszínen, a kultúrotthonban és a tornateremben zajlik a táncoktatás gyerekeknek, és minden este táncházban eresztik ki a gőzt a résztvevők. „Esténként hagyományőrző adatközlő táncosok tartanak bemutatót saját tájegységük hagyományaiból, illetve különleges zenészeket is hívtunk az idei táborba, például a Liszt Ferenc-díjas Dresch Mihályt, Magyarország egyik leghíresebb dzsessz-szaxofonosát, aki népzenét is játszik. A mi zenészeinkkel közösen tartanak ma este improvizációs koncertet. Szeretnek vele muzsikálni a népi zenészek, mert ismeri a folklór világát és szépen összemuzsikálnak, amit a közönség is méltányol.”

Szabadidejükben kirándulnak

Hétfőn a felsősófalvi táncosok léptek fel, kedden a Kisküküllő-mentéről, Dombóról Gilyén Miki bácsi táncolt, szerdán pedig Panitról Bartha Gergő bácsiék, ma pedig a nagybúni táncosok mutatkoznak be.
A zeneoktatás során sóvidéki és szászcsávási zenéket sajátíthatnak el szászcsávási zenészektől és Sinkó Andrástól. A héten a sepsiszentgyörgyi Heveder együttes, Dumnyezeu István (Szászcsávás), Kóré Géza (Székelyszenterzsébet), Miklós Károly (Parajd) és zenésztársaik húzzák a talpalávalót.
Az énekórátkat László Anna Ildikó tartja. A táncoktatók között van László Zsolt, Mátéfi Csaba, László Csaba, Imre Béla, Rácz Lajos és táncos párjaik. A zárónapon, szombaton az alsósófalvi tánccsoport előadásával búcsúznak a tábortól.
A tábori programok közt szerepel a székelyföldi és kisküküllő-menti tánccsoportok és egyéni előadók bemutatója, helyi kézműves foglalkozások megtekintése, különféle szórakoztató programok, kirándulási lehetőségek (Szovátára a Medvetóhoz, a parajdi sóbányába, a korondi kerámiaműhelyekbe).

Nagyálmos Ildikó/mihir.ro

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.