Vándor, gyere haza!

A kötet borítója
A kötet borítója

Első hallásra Demjén Rózsi dala juthat eszünkbe, aki enyhe melankóliával veszi tudomásul, hogy “… elment a vándor, / elvitte zsákjában a nyár minden ízét, / erdők lombját, s a rét tarka színééét…” Aztán a refrénben azt énekli valahogy így: “Jöjj vissza, vándor, / hozd vissza szívünkbe / a nyár édes ízét, / s akkor a szívünkben újra égnek / a rég elfelejtett emlékek lángjai…”


Nézzük meg, hallgassunk bele! Itt a dal, kissé giccses változatban, képekkel öltöztetve, de eléggé ütős. Legalábbis számunkra (a Szerk.):

Ha kicsit figyelmesebben keresgélünk az interneten, akkor előkerül egy régi koncertfelvétel is; igényesebbeknek ez való, de a mondanivalója változatlanul átjön, nem kell szájbarágós illusztrációkkal spékelni:

A vándorlás mindig hozzátartozott a kalandvágyó ember életéhez. Őseink sem bírtak egy helyben ülni, szállásterületeiket gyakran váltogatták. Aztán Szent István idejében megállapodtak. Letelepedtek a Kárpát-medencében. Igyekeztek azt belakni, megművelni, uralmuk alá hajtani. De volt azért bennük annyi kíváncsiság, hogy el-elportyáztak nyugatabbra is, az Óperencián túlra, sőt meséink is tele vannak a szerencsét próbálni induló szegénylegénnyel, aki az átalvetőjében lapuló, otthon készült hamuban sült pogácsával feltarisznyálva elindult világot látni. Juliánus barátot és Kőrösi Csoma Sándort őseink megkeresésének vágya keletre hajtotta Fiataljaink már a középkorban megjárták a nyugati egyetemeket, tudásukat kamatoztatva, világlátásukat szélesítve hazahozták értékes tapasztalataikat. Az itthoni jobb élet reményében. Persze voltak társadalmi méreteket öltő kirajzások is, főleg a történelmi traumák, világégések mentén: elég Mohácsra, Trianonra, vagy ’56-ra, netán ’89-re gondolunk.

Az utóbbi évtizedek modern népvándorlásai azonban egész más keletűek. Hogy az Iszlám Állam Európa gyarmatosítását célzó, menekülésnek álcázott emberáradat-veszélyéről most ne is beszéljünk. Ott egészen másak az indítékok, a célok; és a következmények is. De tájainkon igenis látjuk immár két és fél évtizede, hogy szemünk láttára Erdély szép csendesen kiürül; elnéptelenednek falvaink, megfogyatkoznak a közösségeink, észleljük, miként csappan meg a középréteg, a fiatal munkaerő, hogyan lépnek olajra fiatalok, látván, érezvén a kilátástalanságot, vagy éppen engedve a kényelem, a jobb lét kísértésének. E folyamatok blog-témákban is lecsapódnak, nemegyszer tudományos kutatások és közbeszéd tárgyát képezik.

Ilyen világhálós jegyzetelés eredménye a viszonylag fiatal– amúgy y-nemzedéknek számító – szerző naplószerűen könyvbe sűrített jelenírása is, amely nemrég látott napvilágot Csíkszeredában, szerzői kiadásban. (Farkas Attila: Az a csodálatos külföld, 2015, Csíkszereda).

Fülszöveg. Farkas Attila vall magáról és a könyvéről
Fülszöveg. Farkas Attila vall magáról és a könyvéről

Az Alósófalváról származó fiatalember, miután befejezte a Sapientia EMTE-n végzett tanulmányait, merész döntést hozott: nekivág a világnak. Konok, következetes székely lévén, kezdettől fogva tudta, mit akar. Dolgozni ment, hogy pénzt keressen. Nem akart kint ragadni, nem akart felszívódni, se beolvadni a nagy világtégelybe, hanem nyitott szemmel járt, bárhol vállalt munkát: legyen az az Egyesült Államok, Kanada, vagy Anglia. Tapasztalatait lejegyezve egy olyan keresztmetszetet nyújt át most olvasóinak, amely egyszerre leleplez, bátorít, félreértéseket tisztáz, hamis közhelyeket oszlat el, és bátorítást ad azon sorstársaknak is, akik még dilemmáznak: külföldre menjek-e, vagy maradjanak itthon.
Nem irodalmi olvasmány, de azt hiszem sokezer elvágyódó fiatalnak a kezébe kellene adni. A szerző különösebb kertelés és köntörfalazás nélkül, néhol nyersen, vulgárisan, de merész közvetlenséggel néz szembe a tényekkel, és „nevezi nevén a gyermeket”. Lerántja a leplet az álságos külföldi munkavállalás „melletti” érvekről, személyes tapasztalatából, példákkal támasztva alá, amit a szociológusok is csak szőrmentén kezelnek, t.i. nem mindenki találja meg számításait külföldön. Kicsivel több leleményességgel, bátorsággal, és életkedvvel itthon, akár a semmiből is teremthetünk magunknak egzisztenciát.
Sokan csak találomra, meggondolatlanul vágnak neki az ismeretlennek, nem érettek, nem tudnak mit kezdeni életükkel. Felkészületlenek. A kósza hírek, a csábító ajánlatok elveszik józan ítélőképességüket. Túl könnyen elvágják az itthoni szálakat, az idegenségben pedig az első kudarctól megijednek, összeroppannak, évekig kénytelenek egy helyben dekkolni– mert hisz hazajönni már szégyellnek –, s lassan aztán mindent feladnak, felszívódnak.
A könyvben összefoglalt tapasztalatokból meglehetősen magabiztos, céltudatos, feltűnően „fiatalon érett”, világlátott ember alakja rajzolódik ki, aki nemcsak görbe, hanem inkább valóságos tükröt tart kortársai elé. Ettől hiteles, ettől szavahihető mindaz, amit elmond. Lám nemcsak a marseilles-i légiósok zsoldos-köteléke, vagy a nem szép emlékű kötelező katonáskodás neveli éretté a fiatalembert, hanem egy kis külföldi kiruccanás is, ahová nem tékozló fiúként menekült el – bár említi apjával való nézeteltéréseit is–, hanem, hogy elsősorban maga előtt bizonyítson, hogy megmutassa, lehet másképp is. Nem muszáj traktorista legyek, csak azért mert apám is az volt… Én többre vihetem, ha van bennem elég elszántság, kitartás; ha tudom, hogy mit szeretnék, ha minden nap hozzáteszek valamit a tegnapig felgyűlt, örökölt értékekhez.

Farkas Attila
Farkas Attila

Farkas Attila nem kendőz, nem maszatol. Szókimondó, éleslátó, rideg; szinte kegyetlen logikával rakja össze a külföldre szakadság puzzle-darabjait, és elveszi a kedvét azoknak, akik pusztánkalandvágyból, „élvezd az életet – láss világot”-alapon vágnának neki a nyugatnak, abban a hiszemben, hogy ott kolbászból van a kerítés. A kötetben a gyökértelen, kozmopolita világutazók is kapnak az orrukra kemény érveket, megcáfolhatatlan argumentumokat:szabadelvűségük homokra épült. Mert a tényekkel kár vitába szállni.
A könyv kiábrándító azok számára, akik mindenáron s minél hamarább a külföldi munkavállalás keserű/íztelen kenyerét szeretnék megkóstolni. Helyére teszi azokat, akik lesajnálóan legyintenek az itthoni állapotokra: „nem érdemes, nem éri meg.” Ő már találkozott olyan atyánkfiaival angol földön, akik tíz éve kint vannak, de semmire sem vitték, csak vegetálnak, és valamikori önmaguk árnyékai. S talán még a haza vezető útat is eltorlaszolták. Pedig az itthon hazavár.
Azzal, hogy évekig kívülről látta hazáját, Székelyföldet, Erdélyt, a nagyobb rálátás tárgyilagosságával fogalmaz meg néhány észrevételt is, ami nekünk „itthon gürcölőknek” is megfontolandó:
– Szokjunk le a negativizmusról. Értékeljük azt ami jó, ha kevés is. Ne lássunk mindenben csak rosszat;
– Ne legyünk irigyek.Örüljünk egymás sikerének;
– Ne pletykáljunk! Mert óhatatlanul ilyenkor ítéletet is mondunk;
– Akkor tesszük vonzóvá az itthont, ha felhagyunk az önsajnálattal. Bízzunk saját sikerünkben, mert sorsunk kovácsai mi vagyunk;
–Ne féljünk az ismeretlentől, bízzunk saját képességeinkben.
Saját elméletet is felállított, mely szerint van aki úgy áll neki, hogy: majd meglátjuk. Ez az ún. EKG-hullám. Szerinte ez a legveszélyesebb. De ugyanígy késélen táncol az is, aki a spirál-elv szerint cselekszik. Ugyanis itt az elvárások mindig följebb tolódnak, a dolgok tovább gyűrűznek, és emberünk átesik a ló túlsó oldalára. Ha útközben állandóan módosítjuk céljainkat, csalódásaink is nagyok lehetnek, vagy éppen a karrier és a pénz az, amibe túl sok időt fektettünk, s végleg elszakítanak az otthontól.
A szerző szerint a lánc-motiváció a legjárhatóbb út. Mindig egy konkrét céllal, meghatározott, rövid ideig mész külföldre: pl. egy telket vagy egy autót szeretnél vásárolni, arra gyűjteni. Amikor a célt eléred, a kör bezárul, hazajössz. Ez egy láncszem. S így kapaszkodik egyik a másikba. De mindig tudod, hogy mit akarsz, mindig visszajössz, s azt is, mikor jössz haza végleg. Rövid időszakokban gondolkodsz, gyökereidet nem vágod el, kapcsolataidat ápolod, együtt élsz az itthon maradottakkal.
Farkas Attila arra is konkrétan választ ad könyvében, miért jött haza, hogy miért jó itthon, s miért nem bánja ezt az életiskolát. Mint mondja, a kint töltött évek során nagy önismeretre tett szert. Élt a szabadsággal, sőt szabaddá vált. Megerősödött elveiben, céljaiban. Nem tartozik egy banknak sem, a kellemetlen meglepetések nem letörték, hanem jellemét alakították. Ha nem is sikertörténet az övé, de mindenképp példa arra, hogy meg tudott állni saját lábán. Egy idézetet is hoz egy ismeretlentől: a világ a példádtól fog megváltozni, nem a véleményedtől…

Így készült Farkas Attila könyve:

 

Otthont teremtett, van autója, állása, bátran nézhet a családalapítás elé. Eltökélten, kitartással a keveset is jobban megbecsüli, sőt azt is tudja, mihez kezd holnap. Mint mondja, nem érezné jól magát sem Angliában, sem Amerikában. Nekünk, székelyeknek nem kell nyugatot majmolnunk, sőt ne is akarjuk behozni az ottani életszínvonalat mindenáron. Attila is most jobban megbecsüli kultúránk, társadalmunk értékeit, baráti kapcsolatait. Itthon legalább igazi a tej íze, a házi lekvár és kenyér, a kolbász, a szalonna, a paprika, a szilvás gombóc, vagy a fokhagyma-leves is olyan, amilyen másutt sehol a világon nem találunk; rövidebben fogalmazva: itthon otthon érzed magad. Kint semmi nem a tiéd, sem a táj, sem a levegő, sem a közeg. Idegen vagy, bevándorló, hazátlan. Hiába van pénzed, honvágyad folyton nyugtalanít, újabb és újabb kompenzálásokra kényszerít, de semmi és senki nem tesz boldoggá. Skype-on nem tudod az unokádat megcsókolni, sem leányodat megölelni. Nincsenek barátaid, nincs rokonság, nem vesz körül egy társadalmi háló, nincs közösség, akihez tartoznál.
Ezt a könyvet legszívesebben minden külföldi munkavállalás közvetítő irodában elérhetővé tenném, sőt ingyen osztogatnám. Nem is annyira útikalauzként. Inkább miheztartás végett…
A sófalvi székelykapura is ez van felvésve: “Térj vissza vándor, nem lehet két hazád!”

Sebestyén Péter

4 gondolat “Vándor, gyere haza!” bejegyzéshez

  1. Szep cikk s van par jo pont benne, de nem teljesen ertek egyet. Nincs feher fekete igazsag. Legtobbszor szempont kerdese… A nincsenek barataid, nincs csaladod kijelentes tulzas. Nekem egy szereto barati korom van kulfoldon, es sokkal inkabb itthon erzem magam itt, mint Erdelyben. Pedig ott is jo, es van ami hianyzik… De a par dolog amit a cikk is emlit meg kell, hogy valtozzon. Az emberek irigysege, a so pletyka, az allando flancolas… Ezek a kicsinyes dolgok toltik be az emberek eletet… Es valoban rengeteg negativizmus es onsajnalat.

    Ha magyar hozzaszolasokat olvasok barmilyen cikk alatt, mindig megjelenik a “Kedves Keresztnev beilleszt ide” passziv agressziv hozzaszolassal indulo tamado komment… S onnantol senki nem hallgatna mas mit mond, csak az erdekli oket, hogy elmondjak amit ok akarnak mondani. Nem hagyva helyet mas igazsagnak, csak a sajatjuknak.

    Kedvelés

  2. Szerintem a szülőföld alapigazság. Viszonyítási pont. Ezért biztos. Ahol gyermekkorunkat töltöttük, ahol magunkra eszméltünk és életmintákat láttunk, amik belénk ivódtak. Szerettek és megtanultunk szeretni. Értékrendet kaptunk, amiből egész életünkből élünk. Úgyhogy ez a biztos, amire építünk.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.