Elefántolás, erdélyi tea és a pillanat, amikor kinyújtja értünk kezét a Föld

Az Amber-erőd
Az Amber-erőd

Ezek a napok úgy alakultak, ahogy a résztvevők, illetve az őket kísérő ügynökség képviselői tervezték. Szombat reggel sor került az “elefántolásra”, majd – vasárnap és hétfőn – rengeteg érdekes látnivalóval folytatódott a program. Ez még a konferencia előtti időszak most, amelyet utazással tölthettek a küldöttség tagjai.

Június 6., szombat
Reggel elefántsétával kezdtünk, majd Dzsaipur mellett az Amber-erődöt néztük meg, a helyi maharadzsa palotáját. A hely már több évezrede lakott, de a mai palota a 16. században épült, alig 25 év alatt. Igaz, több ezer ember dolgozott.
Egy hegyek által ölelt katlanban fekszik, rendkívüli erődítményrendszerrel körülvéve, gyakorlatilag bevehetetlen. Három védőfal védi, és több mint hatvan őrtorony tartja szemmel. Ezen kívül, a külső védő falakon kívül, ahol a szárazföldön észak-kelet irányból megközelíthető, tavak veszik körül, amelyekből a víz bármikor kieengedhető feltöltve ezzel a védelmi árkokat, s így megnehezítve, vagy éppen ellehetetlenítve a szárazföldi támadást. Éppen ezért sem a mongolok, sem később az angolok nem töltötték azzal az időt, hogy bevegyék a palotát, hanem barátságban éltek a maharadzsával.

olpjuz
Az erősség bevehetetlennek bizonyult az évszázadok során

Itt viszont nagyon erős diplomáciai múlt, hatalomgyakorlás, valamint hadviselési tudás alakult ki. A kastély legbelső, palota-csarnokába az üveget Belgiumból szállították, és kézzel díszítették ki. Egyesek szerint még szebb, mint a Tádzs Mahal.
Egy pár érdekes dolgot még megtudtunk. A maharadzsa nagyon gazdag és erős, edzett ember volt, akinek tizenkét felesége volt. Ez háborús időkben nagyon fontos volt, a gyermeknemzés szempontjából. A férfiak a háborúban voltak, és fontos volt, hogy távollétükben is a nők kihordják, fölneveljék a gyermekeket, akiket a maharadzsa nemzett nekik. De ez érvényes volt a többségi lakosságra is. A házasságok többnyire rendezett, előre megtervezett kapcsolatok voltak.

I. Dzsai Szing (1611-1677)
I. Dzsai Szing (1611-1677) idején nyerte el az erőd ma is látható formáját

A nőkre különösen vigyáztak, mert fontos volt megtartani a tiszta fajt, hogy még véletlenül se keveredjenek nem kasztjukból való férfiakkal. Ennek megszegése halállal végződött. Szóval nagyon különleges környék, és rendkívül gazdag vallási és politikai múltja van a helynek. A hindu vallást úgy képzelem, mint a vizet, ami annak az edénynek az alakját veszi föl, amibe éppen beletöltötték.

Szóval elefántok hátán mentünk föl a palotához. Megnéztük a négy udvart, az oszlopcsarnokokat, a nők lakásait, a fürdőket, hálószobákat. Jelenleg mindent a kormány államosított, s ezért tudják megmutatni a turistáknak.

Az államnak viszont igen komoly anyagi erőfeszítésbe kerül ennek, és az ehhez hasonló helyeknek a fenntartása, restaurálása.

Innen Dzsaipurba indultunk, ami onnan dél-nyugatra van, és 350 km megtétele után megérkeztünk egy gyönyörű városba, amit a Kék Városnak is neveznek. Kint vacsoráztunk a belvárosban egy Pal Lehal nevű étteremben, annak is a legtetején, egy tetőszobában. Láttuk az egész város fényeit, hallottuk az imára hívó müezzineket és ettük a finom, fűszeres indiai ételt.
Most pedig olyan szállodában vagyunk, hogy nem is merem leírni. Inkább nézzenek képeket olvasóim a www.vivantabytaj.com honlapon.
Holnap megnézzük az itteni erődítményt, aztán repülővel megyünk vissza Delhibe, s onnan Guwahattiba, Asam állam fővárosába, s majd Meghálaja államba, északra, hol unitáriusok is élnek, s ahol lesz majd a konferencia, amiről még nem írtam semmit. Majd sorra kerül az is, amikor eljön az ideje.

2015. június 7., vasárnap
Reggel, nagy meglepetésünkre, amilyen előkelő volt a szálloda, az étel, vagyis a reggeli nem volt annyira átlagos szinten felüli, de hát megszoktuk “erőssen a luxot”, ahogy otthon mondanák. Mindenesetre azért étlen nem mentünk el. Nagy meglepetés várt ránk: Dzsodpur erődjét néztük meg, amit a helyi maharadzsa családja épített föl az elmúlt négyszáz év alatt, vagyis a 15. századtól.

Dzsodpuri látkép
Dzsodpuri látkép

Minden generáció hozzátett valamit. Erőd, adminisztrációs központ, palota volt, ahol megmutatkozott a gazdagság, a pénz, a hatalomgyakorlás, de ott egy család is élt. Ez akkor mutatkozott meg, amikor bementünk abba a szobába, ahol a kis maharadzsa-csemeték bölcsői voltak. Olyan volt mint egy újszülött-osztály. Természetesen minden gyermekből nem lett maharadzsa. Ezt a családi vagyont is államosították 1971-ben, de a maharadzsa nagyon bölcsen az államra hagyta az erődöt. Egy alapítványt hoztak létre, s most az a legnagyobb gond, hogy miképpen tudják fenntartani, hiszen nagyon nagy épület, és igen sokba kerül. Amúgy sok újat nem láttunk a már meglátogatott királyi várakhoz képest.

Az idegenvezetőnk nagyon laza pasas volt, katolikus vallású, és kérdeztük a házassági szokásokról. Elmondta, hogy igaz ugyan, hogy megrendezett házasságokról van szó, de ez azt jelenti, hogy a szülők szerveznek egy találkozást, ahol megismerkednek, és beszélgetnek a fiatalok, majd egyéb is következhet. Ha nem megy a dolog, akkor nem erőltetik. Nagyon gyakori, hogy szeretőt tartanak a férfiak. Ha viszont kiderül, hogy a feleségét megcsalja, és bizonyíték is van rá, akkor a törvények nagyon védik a megcsalt nőt. A férfit a válás tönkre is teheti anyagilag. Van hat hónap, hogy megbékéljenek, de ha nem sikerül, akkor elválasztják egymástól a házaspárt. Ha gyermekük is van, akkor – természetesen – még nagyobb a gond. Furcsának találtam, hogy a hinduk az azonos neműek házasságát nem nagyon tűrik el.

Dzsodpurt amúgy a Kék Városnak is nevezik. Ez azért van így, mert minden évben újra meszelik kék színűre a házak oldalát, mert a helyiek hite szerint ez pénzt hoz, és megóvja őket a bajoktól. A gazdagsággal van tehát kapcsolatban a Kék Város megnevezés.
Dzsodpur tulajdonképpen egy nagy piac. Látni, hogy folyton alkudoznak az emberek. A házak nagyon szorosan egymás mellé épültek a régi városrészben. Egy-egy teraszról gyakorlatilag egymás lakásába lehet átmenni. Megnéztünk egy családi házat is, ahol vendégeket fogadnak. Rendkívül érdekes volt nekem a szobák berendezése. Olyan titokzatos, és nem mond el túl sokat az utcáról a látvány, hogy mi lehet bent. Az asszonyok vannak csak otthon egész nap, a férfiak rendezik a mindennapi teendőket. Így ha idegen jelenik meg, rögtön tudják. Iszonyatosan sűrű a forgalom, a robogókkal, és a tuk-tukokkal úgy mennek, hogy követni is nehéz. A forgalmi szabályokat folyamatosan megszegik, dudálnak egyfolytában, pillanatnyilag döntenek, a gyalogátjárónál nem áll meg sem ember, sem autó előtte, hogy megbizonyosodjék a közlekedési helyzetről. Szóval ide kell születni, hogy ezt a forgalmat valaki meg tudja tanulni.

Repülővel jöttünk vissza Delhibe. Délután 43 fok volt a meleg. Iszonyatos. Otthon nem lehet ilyen érezni.

A központba vitettük magunkat két riksával. Nem akarta elvenni az egyik riksás a száz rúpiát, nem tudjuk hogy miért. Lehet, hogy túl soknak tartotta az összeget.

A parkban rengeteg embert láttunk. Fiatalok többnyire, akik egyáltalán nem úgy tűntek, hogy szomorúak. Óriási a népsűrűség a nagy városokban. Nagyon nagy dolog lehetett, amikor 1947-ben a britek úgy döntöttek, hogy kivonulnak innen, mert nincs amit tovább itt keressenek. Viszont erősen érződik a globalizáció – mint ahogy a gyarmati korban is keveredhetetett a két kultúra -, a fiatal nők nem hordanak már szárit. Inkább nadrágban járnak.
Vacsoráztunk egy nagyon jó vendéglőben, és tuk-tukkal jöttünk haza. Utána fürödtünk az udvaron a szálloda medencéjében. Nagyon kellemes volt a víz. Nemrég jöttünk föl a szobába, és készülünk lefeküdni.
Ez a hét tehát erről is szólt, de majd a jövő héten kezdődik a munka még északabbra, amikor a másik célért fogunk tenni, nevezetesen az unitárius gyülekezetek erősítéséért. Ez még hátra van.

Éjszakai fények Delhiben
Éjszakai fények Delhiben

Amúgy India nagyon nagy ország. Fölfoghatatlanul nagyok a távolságok. Innen Mumbai, vagy Bombéj, ahogy mi mondanánk, több, mint 1000 km-re van délre, és ott aztán tényleg elviselhetetlen a meleg az évnek ebben az időszakában.

Az idegenvezető még azt is elmondta, hogy a szegények nem irigyek a gazdagokra. Az emberek egymást segítik, vannak szegénykonyhák, ahol főznek nekik. Falvakban nem idegen az sem, hogy a fiatalok részére összedobnak pénzt, hogy tudja elkezdeni az ifjú pár a saját életét. Igen szép gesztus, a mi kultúránkban sem volt ritka a múltban, hogy a rokonság segítette egymást falun.

2015. június 8., hétfő
Shillongban vagyunk, Delhiből repültünk Guawhadiba, majd onnan autóval jöttünk ide észak-keletre. Ez egy új arca Indiának. De kezdjem azzal, hogy most nagyon messze vagyok otthonról. Most érkeztünk meg nemrég a szállásra. Shillong két és fél óra repülésre van Delhitől Észak- Kelet irányba egy Ghuawati nevű város repterére érkezvén, s onnan még 210 km-t utaztunk többnyire a hegyekben, szintén keletre. A jó hír az, hogy repülés közben láttuk a Himalája néhány csúcsát, amint kiemelkedtek a felhőkből, mintegy áttörve azokat. Olyan érzést kölcsönzött a látvány, hogy 10000 méter magasban is, van valami közünk a Földhöz, hiszen olyan messze felnyújtotta a kezét értünk a föld.

Shillong madártávlatból
Shillong madártávlatból

A tegnap este nem írtam, mert visszajöttünk Dzsojpurból Delhibe a szállodába, és elég későn helyezkedtünk el, illetve csendesedtünk le.
A tegnap Dzsojpurban 46 fok meleg volt a reptéren, ahonnan visszarepültünk Delhibe. Ott már csak 43 fok volt, s most itt, Shillongban, a hegyek között csak 28 fok van. Minden nap indiai ételt eszünk, és még nem ittam pálinkát sem, egy cseppet sem, s még sincsen semmi bajom.
Ma volt érdekes Delhiben a reptéren: egy belföldi járattal jöttünk, és hát súlyosabb a csomagunk, mint 15 kg, amit megengednek. A pálinkákat elfelejtettük betenni a nagy táskákba, s át kellett lopni az ellenőrző kapukon. A törvény hasonló, mint itthon, vagyis 100 ml folyadéknál többet nem lehet felvinni. Ha több lé van, akkor be kell tenni a nagy táskába, a gép gyomrába, s lehet atom is, nem gond. Ezt felejtettük el. A taktika az volt, hogy mivel volt négy félliteres flakon, egyet-egyet felvállalunk, és visszük a kezünkben, mint a vizet. Jojpurban a tegnap ment, és így hoztunk fel a gépre, amivel jöttünk Delhibe egy fél liter vizet.
Azt még kell tudni, hogy nagyon sok reptér Indiában, főleg az Északi részen, s a pakisztáni határ közelében a katonaság ellenőrzése alatt áll. Azt kérdi tőlem a katona, hogy mi van a kezemben, amikor raktam ki a laptopot, s a fogkefés zacskót a szalagra. Mondom, hogy víz. Igyam meg, vagy öntsem el, mondja ő. Én betettem a rövid gatyám zsebébe, átvittem a csipogó kapun, ami infravörös, vagy mit tudom, hogy mire van állítva, de csipogott. Ebből az lett, hogy ott is volt egy katona, s kezdett tapizni, hogy mi csipog. Kérdi, hogy mi van a zsebemben? Mondom, hogy jaj, a nadrágszíj csipogott. Azt mondja erre, hogy azt látja, de mi van a zsebemben? Mondom, hogy víz, közben vadvackor pálinka volt. Azt kérdi, hogy iszom-e belőle? Mondom, hogy igen. Na, akkor igyak, mondja ő. Én a számhoz emeltem, de kellett a kutyának abban a melegben; egyet nyeltem szárazon, mintha lement volna. De ment a szaga. Azt mondja, hogy ez nem víz. Mondom, hogy lehet, bocsánat, tévedtem, ez tea, Transylvanian tea.

Piacon
Piacon

Belészagolt az ürge, s azt mondja, hogy ‘that’s not tea, that’s wine’, s azzal elvette, s elvitte, s egy szemetesbe bévetette. Én szinte szemberöhögtem, de féltem, hogy most laborba viszi, s ha meg találja nézetni, akkor a Tóásó Előd sorsára juthatok. Amikor ezt a többiek láttak a másik kapuknál, mert nem egy helyen mentünk, hanem szétszóródtunk, hogy mindenik kapunál legyen egy közülünk, ők hamar visszatették a hátizsákba a pálinkát. Így sikerült, hogy egy- egy fél litert átcsempésztek. S megmaradtunk. Nem fogtak le. Féltem, hogy ha megmérik, kivizsgálják, hogy mekkora alkoholtartalma van, akkor lecsuknak. Otthon 65 fokra hagytuk, azzal a megfontolással, hogy itt majd vízzel lehet vegyíteni, hogy több legyen. Én a vizet nem hozom el otthonról, nehogy abból is baj legyen, de a pálinkát itt is meg lehet vegyíteni olyanra, amilyenre akarom.
Amúgy itt minden étel erős, mindenik csípős.

Katedrális Shillongban
Katedrális Shillongban

S nem is akárhogy csíp, hanem nagyon. Pedig gyenge, vagy közepes erősségű csípőst kérünk, de az este olyan volt, hogy alig tudtuk megenni. Valami gombával töltött három gombócot kértem lencsemártással és foghagymás kenyérrel, de olyan volt, hogy azt hittem megpusztulok. Sajnos az ételek nevét még addig sem tudom megjegyezni, amíg kihozza a pincér, nemhogy most leírjam, hogy mit ettem.
Holnap kezdődik a konferencia, tehát egy új fejezet az ittlétünkben.

Tódor Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.