Csaba testvér az Ünnepi Könyvhéten

Matey István felvétele
Matey István felvétele

Faragóbaltával nem találjuk meg az akácfában a mézet, csak türelemmel. A felnőtteknek könnyű beszélni, mert akármilyen butaságot mond nekik az ember, ők tíz-húsz percig a templomban kibírják. De a gyermek, ha unja egy két perc után izegni-mozogni kezd és kérdéseket tesz fel, amikre muszáj felelni. Az állandó szellemi fittség záloga a gyermek. Amikor e válaszokat kiötölöm-hatolom magamban, akkor megpróbálom papírra is vetni – mondta Böjte Csaba szerdán a Kölcsey Központban új könyve, A virág a fény felé hajlik című könyve kapcsán. Csaba testvér gyermeknevelésről szóló kötetével a keresdi Bethlen-kastély felújítására gyűjt.

Böjte Csaba legutóbbi kötetét Debrecenben mutatta be az érdeklődőknek
Böjte Csaba legutóbbi kötetét Debrecenben mutatta be az érdeklődőknek

Debrecenbe az Ünnepi Könyvhét előnapján érkezett, ellátogatott három általános iskolába, este misézett a Megtestesülés Plébániában, e kettő között pedig gondolataival és a csíkszeredai Role zenekar dalaival ajándékozta emg az érdeklődőket. Mint mondta: „Hogy nézne ki, ha egy pap virágot hozna.”

Nem üres lap, kicsi csomag

– Annak idején azt tanították nekünk, hogy a gyerek egy „tiszta tábla”, amelyre a szülő vagy pedagógus azt ír, amit jónak lát. Azt tapasztaltam, hogy a gyerek nem tabula rasa, akármilyen kicsi, hozzáállása, elképzelései, ötletei vannak. Hiszem, hogy Isten minden kérést meghallgat és az Ő válasza olykor egy-egy baba, amit az édesanya karjai közé helyez. E drága csomagban talán a következő évtized József Attilája, Bartók Bélája, Kossuth Lajosa van. Sem a kicsi, sem mi nem tudjuk, ezért annyi a feladatunk, hogy akkora szeretettel, jósággal vegyük körül a gyereket, hogy a benne lévő értékek kinyíljanak – hangsúlyozta, majd felidézte élete egyik meghatározó pillanatát.

Csak biztonságban virágzik

„A gyerekek rosszak néha, ha az embernek egy csepp esze van ilyenkor elmegy a közelükből. Sétáltam ki a kora tavaszi erdőbe, fújtam a levegőt, s egyszer leültem egy nagy akácfa elé. Jól esett nézni a még levél nélküli, göcsörtös, csupa tüske fát. Akkor arra gondoltam, hogy ha most ennek a fának nekimennék faragófejszével és ki akarnám szedni belőle az akácmézet, egyetlen csepp nektárhoz nem jutnék.

A keresdi Bethlen-kastély részben Böjte atya neveltjeinek üdülője, részben szálloda lesz, amelyet időnként megnyitnak a turisták számára is
A keresdi Bethlen-kastély részben Böjte atya neveltjeinek üdülője, részben szálloda lesz, amelyet időnként megnyitnak a turisták számára is

Ha türelmes vagyok, lassan fehér nászruhába öltözik majd, a tavaszi meleg eső megöntözi, az áldott napfény átöleli és ehetek majd mézet. Ez meg fog történni, én hiszek abban, hogy minden egyes lényben ott a vágy a kivirágzásra, de míg nem érzi, hogy eljött az idő és biztonságban van, nem fogja megtenni. Az én dolgom papként, pedagógusként, szülőként, hogy áldott jó tavaszi eső legyek.Hiszem, hogy Isten jó világot teremtett. Lehet, hogy ez olyan kicsit, mint egy összekutyult kirakó, de biztosan minden darab megvan a te életedben is. Ha van türelmed szépen kirakni, akkor csodálatos dolgok jönnek ki” – biztatott a szerzetes, aki mára többszörös „tatává” lett. – Egy mise után, szépen felöltözött gyerek nyújtott felém egy csokor virágot „Köszönöm az életet” mondat kíséretében, majd megláttam a három másik gyermekével és párjával az édesanyját, aki egykor nálunk élt – mesélte el-elszoruló torokkal Csaba testvér a történetet.

Lélekdoktorként segít

Hittek Szerénkében is, aki egyike annak az ötezer gyermeknek, akiknek a saját szülei helyett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vált életadó napsugarává. A fiatal elmesélte, hogyan változott a magányos, nélkülöző, alkoholista szülőkkel élő, tanulásban lemaradott tizenegy éves lányból, a mai jókedélyű, szeretetteljes, külföldön pszichológiát hallgató doktorandusszá. „Hál’ Istennek alig merem kiírni a közösségi oldalamra, ha valahová utazok, mert biztosan van ott ismerősöm, akit esetleg megsérthetek, ha nem jut időm a találkozásra” – fogalmazott.

.girland

Forrás: http://www.haon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.