Pünkösd Csíksomlyón – összefoglaló

Bálint Lajos, Jakubinyí György és templomigazgató
Tamás József segédpüspök, Jakubinyí György érsek és P. Urbán Erik templomigazgató

Többszázezres tömeg gyűlt össze idén is a csíksomlyói hegynyeregben a pünkösdi zarándoklatra, amelynek végén teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesültek a zarándokok. Idén lett ötszáz éves a kegytemplom Szűzanya-szobra. Ez az évforduló is növelte az idei búcsú ünnepélyességét. A helyszínre vezető csíkszeredai Szék utcán szombat reggel tömött sorokban haladtak a zarándokok a csíksomlyói kegytemplom felé, ahonnan aztán felkapaszkodtak a hegynyeregbe.A keresztaljáknak nevezett, kereszt alatt vonuló csoportok élén tábla jelezte a település nevét, ahonnan a zarándokok érkeztek. Az egyházi zászlók mellett megannyi magyar és székely zászló is tarkította a képet.

Idén is legalább félmillió ember volt jelen Csíksomlyón a világ minden tájáról
Idén is legalább félmillió ember volt jelen Csíksomlyón a világ minden tájáról

A szentmise kezdése előtt a szervezők Fülöp-szigetekről és Kongóból érkezett zarándokokat is bejelentettek. A zarándoklatra megérkezett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita.

Szűz Máriás zászló a tömeg felett (Farkas Antal felvételei)
Szűz Máriás zászló a tömeg felett

A szentmise ünnepi szónoklatát idén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondta. Számára a lengyelországi Czestochowa pálos szerzetesei készítettek kimondottan erre az alkalomra egy miseruhát, amelynek mell-részén a csíksomlyói szűzanya képe, hátoldalán pedig a czestochowai Fekete Madonna képe található.

Az őseik hitéhez, a nemzetükhöz és az anyanyelvükhöz való hűségre buzdította a csíksomlyói búcsúba érkezett hívek százezreit a pünkösdszombati szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.

Farkas Andras
Farkas András a korondi keresztalja zászlójával (Farkas Antal felvételei)

Legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz – hangoztatta az erdélyi főegyházmegye vezetője.

További részletek itt olvashatók: http://www.vhegy.com/2015/05/szazezrek-csiksomlyoi-nyeregben.html

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.