A Szövetségkötés Ünnepe Marosillyén – Böjte atyával

bethlen_szulohaza

Nagy-nagy szeretettel várjuk a Szent Ferenc Alapítvány barátait, támogatóit, hajdani és jelenlegi gyermekeit, munkatársait május 30-án a Szövetségkötés Ünnepére. Minden évben, május utolsó szombatján nagy-nagy szeretettel gyűlünk össze, hogy megújítsuk teremtő Istenünkkel, egymással és szülőföldünkkel kötött szövetségünket. Ünnepségünk délelőtt 10.00 órai szentmisével kezdődik Marosillyén, Bethlen Gábor, Erdély nagy fejedelmének szülőházának udvarán. Istengyermeki méltóságunkban, szabadon, örömben, békében szeretnénk élni életünket az újszövetség gyermekeiként, és ezt a szövetséget szeretnénk közösen megerősíteni a szentmiseáldozatban. Ugyanakkor Árpád atyánk gyermekei is vagyunk és mint Kárpát-medence lakói, bár mi is sok felölről jöttünk, mégis összetartozunk, ezért az ősi vérszerződést vállalva, mi is egy testvéri családot alkotunk. Ebben a szentmisében nem csak az Istennel való, hanem az egymással való szövetségünket is megünnepeljük, kifejezzük szülőföldünkhöz való ragaszkodásunkat.

A szentmise után a zöldben elfogyasztjuk a finom, bográcsban készült ebédet, majd különféle kulturális- és sportesemények fogják színessé, izgalmassá tenni a napunkat. A délután egyik legizgalmasabb programja az alapítvány box bajnokainak kiválasztása lesz.
Nagy-nagy szeretettel várunk rendezvényünkre minden érdeklődőt! Amennyiben valaki szállást is igényel, jelezze ezt Palkó Cecíliánál: ceciliapalko@yahoo.com.

Szeretettel, Csaba t. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.