A Fekete Március terhe

Gyula, Simó Márton, László Márton és Lakatos Mihály, a rendezvények szervezője
Hiholcsa Gyula operatőr-szerkesztő, Simó Márton író, László Márton történész-levéltáros és Lakatos Mihály, a rendezvények szervezője a Székely Nemzeti Múzeumban (www.3szek.ro)

Az 1990 márciusában lezajlott véres marosvásárhelyi eseményekre emlékezett az elmúlt napokban a magyarság Erdély-szerte. Ez az évforduló alkalmas volt a következtetések levonására és az akkor élt, a szemtanú-generációk felelősségének ébrentartására. Több városban, több helyszínen tartottak kerekasztal-beszélgetéseket az egykori résztvevők, az áldozatok, a téma kutatói. Marosvásárhelyen. Kincses Előd ügyvéd, aki maga is áldozat és a téma egyik legavatottabb szakértője, hiába fordult a városban működő civil és politikai szervezetek képviselőihez, nem sikerült közös rendezvényt összehoznia. Nemhogy a román érintettek nem mentek oda, hanem a magyar polgárok(nak) – pártpreferenciák és szekértáborok szerint – külön-külön tartottak emlékező-rendezvényeket.

A tények vizsgálata összmagyar és többségi feladat

A Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja jóvoltából két előadásra került sor, amelyeket sikerült kiszabadítani a torzsalkodás csapdájából, és elfogulatlanul, őszintén lehetett közeledni az események utóéletéhez.

Lakatos Mihály, az intézmény igazgatója egy filmes szakembert, egy történész-levéltárost és egy írót kért fel ide vonatkozó kutatásaik, munkáik bemutatására. Szerdán, március 25-én Marosvásárhelyen és pénteken, március 27-én Sepsiszentgyörgyön került sor az előadásokra. Örvendetes tény, hogy mindkét eseménynek népes közönsége volt, és jól látszott, hogy az erdélyi magyarságot ma is élénken foglalkoztatják ezek a tragikus dolgok. Marosvásárhely azóta sem tért magához, s a két nagy etnikum – a pozícióit folyton erősítő románság és a folyamatosan tért veszítő magyarság – párhuzamosan, igazi interferenciák mentén, csak úgy él egymás mellett.

Miholcsa Gyula
Miholcsa Gyula

Köztudott, hogy Miholcsa Gyula televíziós szerkesztő-operatőr, az RTV Magyar Adásának munkatársa hosszú évek óta gyűjti az 1990 elején készült videofelvételeket, amelyek a forradalmi események hevében, illetve az azt követő három-négy hónapban készültek Marosvásárhelyen. És folyamatosan nyomozza a részleteket. Az elmúlt negyedszázadban számos alkalommal szólaltatott meg kamerája előtt tanúkat, áldozatokat, szakértőket. Egy-egy szereplőt akár többször is, hogy láthatóvá váljanak olykor az emlékezet szándékos vagy véletlen torzításai. Az 1990-es események évfordulóira emlékeztető jellegű dokumentumfilmeket készített, több alkalommal szerepelt a magyar és a román televíziók műsoraiban. A húszéves évfordulóra egy tizenegy órás képi anyagot állított össze, amely alaposan körüljárja a három nap véres nap eseményeit – külön figyel és figyelmeztet az előzményekre, majd levonja a következtetéseket is –, mások által készített archív felvételeket is használ, illetve a saját anyagait rendszerezi ebben a hatalmas alkotásban, de legnagyobb erénye, hogy meghallgatja mindkét félt, támadókat és sértetteket egyaránt –, de nem szorítkozik egy-egy alkalomra, hanem, amikor teheti több „mintavételt” helyez egymás mellé.

László Márton történész-levéltáros
László Márton történész-levéltáros

Huszonöt év már kellő időbeli távolság az objektív visszatekintésre, de ugyanakkor fennáll annak a veszélye is, hogy megkopik az emberek emlékezete, és nem tudnak minden egyes időmorzsát, mozaikkockát kellő élességgel idézni. Esetleg: nem is akarnak. Miholcsa nagy érdeme, hogy az emlékképeket és vallomásokat egymás mellé helyezve értelmez. Ha nem is esnek olykor egybe az azonos eseményekről szóló vallomások, jól körvonalazódik, hogy ebben a városban nem pogromról volt szó, hanem egy tudatos diverziókeltésről, amelyért az egykori pártállam „visszamaradt” aktivistái és titkosszolgálati tisztjei felelősek.

Az emlékezetes könyves-gyertyás tüntetés Marosvásárhelyen
Az emlékezetes könyves-gyertyás tüntetés Marosvásárhelyen

A forradalmi pillanatokban, 1989 decemberében soha nem látott összhang volt a magyar és a román ajkú lakosság között, világosan, jól értelmezhetően, spontán módon kimondták – ezt kiválóan érzékeltetik azok az immár történelmi képsorok, amikor Sütő András beszél a néphez. (Miholcsa filmjében Sütő András beszéde 22’54”-től követhető.)

Negyed évszázad múltán is az az érzése az embernek, hogy

valakiknek nem állott érdekében, hogy ez a kegyelmi állapot fennmaradjon

Tények támasztják alá – írja László Márton történész  –, hogy 1989 decemberében a belügyi egységeket a helyi katonai parancsnok hatáskörébe helyezik, s azok legénységi és tiszti állományát, a technikai eszközöket, a fegyverzetet egyaránt a Nemzetvédelmi Minisztériumnak rendelik alá.

Nem tudni, hogy kik voltak, azok a tisztek – a magas presztízsű, a decemberi eseményekben a néppel sorsközösséget vállaló honvédelmi fegyvernemek egyenruhájában –, akik „megszólították” a Görgény-völgye lakóit, s fokozott magyar-veszélyre hívták fel a viszonylag tájékozatlan és könnyen befolyásolható parasztok figyelmét. Minden előkerült a kelléktárból, ami ilyenkor alkalmas a nép félrevezetésére: a vérszomjas magyarokkal való fenyegetőzés, a Horthysta (!) Magyarország offenzívájának veszélye, a román templomok és intézmények, a román nemzeti kegyhelyek féltése, a többséget hátrányosan diszkrimináló magyarok, a kétszáz éve halott személyek részéről érkező verbális és fizikai fenyegetés, a valaha színmagyar városban „gombamód” szaporodó kétnyelvű feliratok, az önálló, a csak magyar nyelven oktató Bolyai Líceum és a magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem réme.

A romá
A Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) is éppen huszonöt éve alapították (1990. március 26-án). Ilyen szervre minden országnak szüksége van. A mai SRI egy megújult, magasan képzett szakemberekkel feltöltött intézmény, igen bonyolult feladatkörökkel, de bizonyos vezető köreiben, a doktrínájában ma is feltűnik, jelen van a magyar kisebbség, mint a nemzetbiztonsági kockázat egyik forrása. Főként a székelyföldi autonómiatörekvésekre figyelnek és figyelmeztetnek, mint veszélyes “negatívumokra”

Nyilvánvaló, hogy Simó Márton irodalmi eszközökkel “hasznosítja” a témát. A bozgor című, négy szálon futó regény tulajdonképpen a honvesztés évszázadát, az 1890 és 2000 közötti időszakot pásztázza végig az ezer oldalas trilógiában. A marosvásárhelyi véres március csupán egy momentum a sok közül. Kellő érzékkel, elfogulatlanul, az olykor tájékozatlan vagy szűk optikájú hősök bevonásával próbál rálátni és értelmezni. A könyv a valóság mentén haladó fikció, leképezése a sorsnak, amely itt is a miénkhez hasonló horrorisztikus folyamatokat generál. Soha nem esik a túlzás csapdájába az író, a nehéz pillanatokon szeretne túllépni az olvasójával együtt, akinek élete hasonlóan kisebbségi, de a legsötétebb pillanatokban is reménnyel kecsegtet, hiszen másképp nem érdemes és nem is lehet itt, most és holnap megmaradni és (túl)élni.

A szabadság terhe
László Márton-Novák Csaba Zoltán: A szabadság terhe. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkstereda, 2012

A tervek szerint ezzel a két találkozóval a Fekete Március felidézése nem ért véget. Mihelyt a szervezőnek sikerül egyeztetnie a befogadó intézményekkel– feltehetően csíki és gyergyói helyszínek jöhetnek szóba – visszatérünk a részletekkel.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.