VADVILÁG – az udvarhelyi múzeumban

plakat_A3_VADVILAG-1

A Haáz Rezső Múzeum ezúttal a Kárpát-medencében élő őshonos állatok, illetve magángyűjteményekben fellelhető, más földrészeken zsákmányolt vadak trófeáit mutatja be az érdeklődőknek.  A kiállítás megnyitójára 2015. március 10-én, kedden délután 6 órakor kerül sor, megnyitóbeszédet mond Pálfalvi Pál, nyugalmazott pedagógus; a kiállítás kurátora Szappanyos Tünde, múzeumpedagógus; szaktanácsadók: Miklós Onucsan, vadőr, Szép András, vadász, Gothárd Ferenc, halász. A rendezvény házigazdája Miklós Zoltán, múzeumigazgató

A kiállítás több mint negyven állatfajt, közel száz kiállított példányt
tár a látogatók elé. Az első tematikus egységben a Kárpát-medencében honos
jellegzetes állatfajták, a tárlat második részében pedig – a
székelyudvarhelyi látogató számára exotikus – afrikai állatok ismerhetők
meg.

A Nagy-Küküllő Vadász- és Horgász Egyesület, valamint a Szalon és Gordon
Vadásztársulat tagjainak közreműködésével megvalósított kiállítás
lehetőséget nyújt az udvarhelyszéki magángyűjteményekben fellelhető
vadásztrófeák részleges megismerésére is.

Trófeákat és preparált állatokat kölcsönző személyek:
László János, Fancsali István, Balázs Sándor, Zsombori László és fia
Csongor, Bak Sándor, Gothárd Ferenc, Bodor Béla, Jakab Attila, Kovács
Bencze János, Péter András, Kiss Antal, Gál Albert, Pál Ágoston, Mátyás
István.

Partnerek: Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és Dávid Fotó.

HRM_no_foto

Nyitvatartás
március 1.–szeptember 30.

kedd–péntek: 9.00–18.00 óra
szombat–vasárnap: 10.00–18.00 óra

október 1.–október 31.

kedd–péntek: 9.00–17.00 óra
szombat–vasárnap: 10.00–14.00 óra

november 1.–február 28.

kedd–péntek: 9.00–16.00 óra
szombat–vasárnap: zárva
Hétfőn, egyházi és állami ünnepeken zárva

Belépőjegyek
felnőttek: 5 lej; diákok és nyugdíjasok: 2,5 lej; múzeumi és újságírói igazolvánnyal rendelkezők, 6 év alatti gyerekek, valamint fogyatékkal élők számára: ingyenes.

Egyéb díjszabások
Tárlatvezetés: 15 lej
Fényképezés: 10 lej
Filmezés: 20 lej

Múzeumpedagógiai programok díja 6 éves kor alatt: ingyenes, diákoknak és nyugdíjasoknak: 2,5 lej, felnőtteknek: 5 lej, pedagógus csoportkísérőnek: ingyenes.

A kiállítási termekben kérik mellőzni a mobiltelefon használatát. A múzeum tárgyairól, kiállításairól készült felvételek csak szerződéskötés esetén reprodukálhatók, használhatók fel bármilyen információs rendszerben.

Múzeumpedagógiai foglalkozáson való részvételi szándékot, esetleg nyitvatartáson kívüli látogatási igényt kérik előzetesen jelezni.

HAÁZ REZSŐ MÚZEUM
535600 Székelyudvarhely
Tel./Fax: 0040 266 218375
Kossuth Lajos u. 29. sz. Pf. 22
info@hrmuzeum.ro

http://www.hrmuzeum.ro

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.