A lélekdarabkákról – Karácsony Ernő halálára

Karácsony Ernő 1968 - 2015
Karácsony Ernő 1968 – 2015 (Balázs Attila felvétele)

Középiskolás kora óta ismertem. Bevallom, irigyeltem is kissé, hiszen igazi polgári és művész-környezetből származott. Itt, Székelyudvarhely zsebkendőnyi belvárosában, annak is a közepén lakott egy öreg, ám vénségében is reprezentatív házban. Ha bement az ember az udvarukra, azt érezhette, hogy egy másik világba került: ódon bútorok, dísz- és műtárgyak sorakoztak a szobákban, olyan hangulat, amelyet egy másik világból mentett át az a hajlék. Nagybányai és székelyföldi klasszikusok képeit láthattam a falakon, fém- és faszobrokat, kovácsolt vasból készített egyedi lámpákat, gyönyörű varrottasokat, s azokat a könyveket, amelyekből nálunk alig fordult elő egy-két darab – az Erdélyi Szépmíves Céh díszkötéses sorozata, halinába foglalt Tamási- és Nyírő-kötetek, cirádás gerincű lexikonok sorakoztak a polcokon, s a vitrinekben porcelánok, serlegek emlékeztettek az ódon ántivilágra, amelyből Krúdy üzent egykor. Aztán egy idő múltán, már nem volt mit irigyelni, szertefoszlott a kapu és a falak által közrezárt csodavilág.
Kisgyermek korától kezdve kiválóan festett és rajzolt, a székelykeresztúri Ipó László és a székelyudvarhelyi Maszelka János tanította, de példa és hajlam otthonról is került bőven, hiszen ott volt a képzőművész édesapa és a nagybácsi, s ott voltak az inspirálóan ható Nagy Imre, Nagy István és Ziffer Sándor képek, amelyeket eszmélése óta nap mint nap láthatott az otthon falain.
Ily módon majdhogynem törvényszerű volt a képzőművészeti pálya iránti érdeklődés. A ’80-as években nem volt könnyű művészeti tanulmányokat folytatni, hosszas felkészülés, szerencse kellett, hogy töretlenül íveljen a pálya, hiszen nagyon szűkek voltak a lehetőségek. Karácsony Ernő azonban 1990 után is szabálytalan pályán maradt. Elvégezhette volna ugyan a képzőművészeti főiskolát Kolozsváron, Budapesten, de másutt is, ő azonban az alkotást választotta. Merész színhasználatú, a formát az expresszivitásnak alárendelő, összetéveszthetetlen stílusú képeket festett mindvégig. Az a fajta tehetség volt, akit lehetetlen mederbe terelni, hiszen egymaga erőszakos folyam, amely kérlelhetetlenül keresi útját, s áttör a hegyeken, s bármi egyéb akadályon is. És emberként is az a fajta volt, aki semmiféle kötöttséget nem volt képes elviselni, tökéletes szabálytalanságban élt, s az önpusztítást, mint létállapotot vagy harminc éven át tudatosan és főállásban űzte. Nem ismerhetem a belső rettegéseit, de nyomasztó volt nézni és látni ezeket a lelki bozóttüzeket, amelyek messziről is fojtogatták a szemlélőt.0130ernogyaszjelento Ennyire futotta számára ebből az élet nevű csodából, ennyi fért a 47 esztendőbe és a kilenc napba, ami volt. Lejárt. Mintegy 45 egyéni kiállítás, több országban, és ennél jóval számosabb közös.

Végtisztességtevők (Szabó Károly felvétele)
Végtisztességtevők, 2015. január 31. (Szabó Károly felvétele)

Megőrzünk, Ernő, mit mondhatnánk, ott élsz majd az emlékeinkben, amíg mi is. De inkább a képek által. A többezer apró szilánkra szabdalt lélekdarabka által, szénnel, grafittal papírra feszítve, s vásznakra kövülten olajban leszel majd jelen az elkövetkezőkben.

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.